Juncker Bukarestben: sohasem voltak „hátrahagyott” tagállamok az EU-ban

Hírösszefoglaló 2017. május 11., 14:02

Sohasem voltak másodrangú tagállamok az Európai Unióban, sem olyanok, amelyeket „hátrahagytak” – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke csütörtökön Bukarestben, a romániai törvényhozókhoz intézett beszédében.

Parlamenti romantika. Adrian Năstase figyeli, amint Jean-Claude Juncker fejen csókolja Traian Băsescut Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

A bizottság elnöke az MTI beszámolója szerint méltatta Románia uniós elkötelezettségét, ám határozottan elhárította a Brexit utáni EU lehetséges forgatókönyveiről felvázolt elképzelésekkel szembeni, a többsebességes Európa gondolatát ellenző román kifogásokat.

Együtt kell haladnunk, de különböző ritmusban. A többsebességes Európa már létezik, belekódolták az (uniós) alapszerződésbe”

– mutatott rá.

Franciául elmondott beszédében Juncker úgy vélte, hogy a többsebességes Európáról folyó vita álvita, a valódi vitának az együttműködés szükségességéről kell szólnia. Úgy vélekedett: az európai nemzeteknek közös a jövőjük, erősíteniük kell együttműködésüket, nem kell elfelejteniük, hogy az EU lakossága az emberiség alig 7 százalékát teszi ki, hogy Európa a legkisebb kontinens.

Juncker elismeréssel beszélt arról, hogy Románia tevékenyen részt vesz a „polgárok Európájának” létrehozásában, egyike azon tagállamoknak, amelyek jóváhagyták egy európai ügyészség létesítését, egy közös európai szabadalmi hivatal létrehozását, részt vesz a legtöbb közös misszióban.

Románia megérdemli a schengeni tagságot, nem szabad nehezíteni csatlakozásának feltételeit, mielőbb fel kell venni a belső határellenőrzés nélküli övezetbe”

– mondta Juncker Bukarestben. Az EB elnöke Románia uniós csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából érkezett munkalátogatásra Bukarestbe, ahol a román vezetőkkel tárgyal, és lakossági fórumon mutatja be elképzeléseit az unió jövőjéről.

Juncker először látogatott Romániába, amióta az Európai Bizottság elnökévé megválasztották. Érkezésekor a jelenlegi és volt román döntéshozók barátságos fogadtatásában részesült,

a maga részéről a legszívélyesebben Traian Băsescu volt államfőt üdvözölte, akit homlokon csókolt.

Juncker beszédét a parlamentben hallgatta végig Románia börtönviselt volt kormányfője, Adrian Năstase is, aki Băsescu mellett foglalt helyet. Későbbi felszólalásában Băsescu kiemelte, hogy Năstase volt a miniszterelnök, amikor lezárták a Románia uniós csatlakozásáról szóló tárgyalásokat.

Románia a luxemburgi soros EU-elnökség idején, 2005-ben írta alá csatlakozási szerződését az EU-val, amikor Juncker volt Luxemburg miniszterelnöke, Băsescu Románia államfője, Călin Popescu-Tăriceanu mostani szenátusi elnök pedig az ország miniszterelnöke.

{K1}