Uniós pénzből újul meg a temesvári katolikus székesegyház

Hírösszefoglaló 2017. május 11., 10:02

Az Európai Unió pénzforrásaiból újul meg a temesvári római katolikus püspöki székesegyház. A püspökség több turistát remél a beruházástól.

A felújítási munkálatok finanszírozási szerződését a székesegyházban írta alá szerdán Martin Roos megyéspüspök és Sorin Maxim, az EU támogatását folyósító Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója – írta az MTI az Adevărul elektronikus változatára hivatkozva.

A felújítási projekt értéke csaknem 22 millió lej, amelynek 98 százalékát az EU biztosítja. A munkálatok keretében új kőpadlózatot kap a templom és új téglapadlózatot az alatta levő kripta, megújítják az épület külső és belső vakolatát, kicserélik a fűtési rendszert, villanyvezetékeket, restaurálják a festett üvegablakokat, a szobrokat és a bútorzatot.

A munkálatok a tervek szerint már az idei év végén elkezdődnek, és 2020 végéig fejeződnek be.

A püspökség valószínűsíti, hogy csak rövid időszakokra kell bezárni az épületet. A tervek elkészítői azt remélik, hogy a felújított székesegyház több turistát fog majd vonzani, és az éves látogatottsága eléri majd a 21 ezer főt.

A temesvári dóm barokk stílusban épült 1736 és 1773 között, és a mai Temesvár egyik legrégebbi épülete.