Csíkszeredában is igényelhető a magyar személyazonosító igazolvány

Krónika 2017. május 09., 19:05

A csíkszeredai főkonzulátuson is igényelhető immár a magyarországi személyazonosító igazolvány, amelynek kiállítása minden esetben ingyenes – tájékoztat közleményében a külképviselet.

Fotó: Pál Árpád

Az okmányt előzetes telefonos időpontfoglalás alapján lehet igényelni, az érdeklődőknek a 0366-087000-s telefonszámot kell hívniuk, majd a konzulátus Gál Sándor utcai székhelyén kell benyújtaniuk a kérelmet.

Az igénylőknek magukkal kell vinniük érvényes magyar vagy román útlevelüket, illetve román személyazonosító igazolványukat, magyar lakcímkártyájukat és honosítási okiratukat, valamint – ha rendelkezésre áll – magyar anyakönyvi kivonatukat is.

A 14 év alatti kérelmezők esetében mindkét szülőnek jelen kell lennie a kérelem beadásakor. Ha személyesen csak az egyik szülő jelenik meg, a kérelemhez csatolni kell a másik szülő közjegyző előtt tett hozzájáruló nyilatkozatát. Az okmányokat Budapest kormányhivatala állítja ki a jogosultaknak.

Az elkészült igazolványok várhatóan az igénylést követő négy-öt héten belül vehetők át a külképviseleten. Az állandó személyazonosító igazolvány 18 év alattiaknak három évig érvényes, a 18. életévüket betöltött kérelmezőknek pedig hat évig. A 65. életévét betöltött jogosult kérheti határidő nélküli érvényességi idejű személyazonosító igazolvány kiállítását.

Az új típusú igazolvány elektronikus tároló elemben tartalmazza az iraton szereplő valamennyi személyes és okmányadatot, beleértve az arcképet, aláírást, valamint az ujjlenyomatot.

Az elektronikus személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos további információk megtalálhatók az Eszemélyi.hu oldalon.

A magyar személyazonossági igazolvány igénylésére tavaly januártól jogosultak a határon túli magyar állampolgárok, sokáig azonban erre csak magyarországi kormányablakoknál volt lehetőség. A budapesti belügyminisztérium tavaly novemberben közölte, hogy ettől az évtől a külképviseleteken is lehetővé teszik az okmány kérését és átvételét, igaz, január 16-át adták meg időpontnak.