Az EP-be is eljutott a kolozsvári táblaügy híre

Krónika 2017. május 09., 15:03

Az Európai Parlament Petíciós Bizottságában (PETI) számolt be a kolozsvári táblaügyről és más romániai nyelvhasználati ügyekről Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke.

A politikai alakulat szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint a politikus azon okból kapott meghívást a bizottság Harc az Európai Unió polgárainak az uniós tagországokban történő diszkriminációja ellen és a kisebbségek védelme című brüsszeli közmeghallgatására, hogy tavaly petíciót nyújtott be a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák és a romániai magyar nyelvhasználat ügyében.

Fancsali Ernő brüsszeli felszólalásában elmondta, hogy bár van rá törvényi keret, számos magyarok által is lakott erdélyi településen nem lehet élni a nyelvi jogokkal. „Elfogadhatatlan, hogy a meglévő jogokért is évekig harcolni kell” – jelentette ki a néppárt politikusa. A kolozsvári táblaügy kapcsán rámutatott: bár a polgármester ígéretet tett a többnyelvű táblák kihelyezésére, érdemes megvárni az ügy végét. Ugyanakkor úgy vélte, a kolozsvári elöljárón a polgármesteri hivatalon belüli anyanyelv-használati lehetőség hiányát is számon kell kérni.

A tanácskozáson az is kiderült, hogy

az ügyben benyújtott petíciót tovább vizsgálja a bizottság és megteszi a megoldáshoz szükséges lépéseket.

Kiderült, hogy az utóbbi években megnövekedett a kisebbségi ügyekben benyújtott tiltakozások száma, így a testület nagyobb figyelmet szentelnek a kérdésnek és a probléma EU-s hatáskörbe való helyezésére is keresik a lehetőséget. A közmeghallgatás résztvevői elmondták, hogy a FUEN által kezdeményezett Minority SafePack állampolgári kezdeményezésben nagy lehetőséget látnak a kisebbségek EU-n belüli helyzetének rendezésére.