UNITER-gála: rendezői csúcson A mélyben című kolozsvári magyar előadás

Hírösszefoglaló 2017. május 09., 10:31

A legjobb rendezés díját nyerte a Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben című előadása a Romániai Színházi Szövetség hétfő esti temesvári UNITER-gáláján. Az előadás rendezője Yuri Kordonsky.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben című előadása Fotó: Bíró István

Huszonötödik alkalommal szervezték meg a Romániai Színházi Szövetség UNITER-gáláját – számolt be az Agerpres. Az esemény főszervezője és az est házigazdája, Ion Caramitru a színház épülete előtt hirdette ki a gála kezdetét és üdvözölte a várost, valamint a romániai színházi élet legfontosabb személyiségeit.

„Jó estét Temesvár, jó estét mártírváros, a virágok városa, Európa kulturális fővárosa. Nem is találhattunk volna megfelelőbb helyszínt az UNITER-gála 25. kiadásának, egy negyed évszázad megünneplésére, mint Temesvár. Az a város, amely óriási változásokat hozott történelmünkben, a forradalom városa, országunk következő kulturális városa” – mondta Caramitru, miközben belépett a színház termébe.

Több mint 300 művész és hazai, valamint külföldi meghívott izgulhatott hétfő este a 11 kategóriában kiosztott díjakért. Az UNITER elnökének díját Simona Neumann, a 2021 Temesvár Európa Kulturális Fővárosa Egyesület igazgatója vehette át a rendkívüli teljesítményért, amellyel elnyerték a kulturális főváros címet.

A legjobb rendezés díját nyerte a Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben című előadása, amelyet Yuri Kordonsky rendezett.

Yuri Kordonsky

„Ez a ti díjatok, szeretlek benneteket” – reagált az elismerésre Facebook-oldalán a rendező, Yuri Kordonsky, felsorolva az előadásban szereplő kolozsvári színészeket. Kordonsky, aki nem volt jelen a temesvári díjkiosztón, Makszim Gorkij A mélyben című drámáját állította színre a kincses városban, a magyar nyelven Éjjeli menedékhely címmel ismert mű új fordításának a címében is az eredeti orosz címet idézték.

Az előadásban Hatházi András, Kézdi Imola, Imre Éva, Viola Gábor, Farkas Loránd, Laczó Júlia, Pethő Anikó, Keresztes Sándor, Szűcs Ervin, Bács Miklós, Dimény Áron, Bogdán Zsolt és Árus Péter látható. 

A tavaly októberi bemutató előtti sajtótájékoztatón a rendező elmondta: úgy alakították át a 19. század végén írt drámát, hogy a mai ember számára váltsa ki azt a hatást, amit megszületése korában válthatott ki a mű. Kordonsky úgy vélte, a darab voltaképp arra a kérdésre keresi a választ, hogy kik vagyunk, miért élünk, miként vagyunk felelősek a tetteinkért és mit jelent a halál. Meglátása szerint nem is előadást készítettek Kolozsváron, hanem a társulattal közösen elvégzett vizsgálatnak az eredményével álltak a közönség elé – írta az MTI.

Ebben a kategóriában jelölték a Bukaresti Metropolis Színház Amadeus előadását, Victor Ioan Frunză rendezésében és a bukaresti I.L.Caragiale Nemzeti Színház A kutya különös esete az éjszakában („O întâmplare ciudată cu un câine la miezul nopţii") című előadását, Bobi Pricop rendezésében.

Debüt kategóriában Iustinian Turcu, a nagyszebeni Radu Stanca színház művésze nyert. Jelöltek voltak Radu Brănici és Lavinia Pele.

Legjobb férfi mellékszereplőnek Bács Miklós, Gheorghe Visu és Conrad Mericoffer volt jelölve. Ebben a kategóriában idén Gheorghe Visu nyerte az UNITER-díjat. A 25. UNITER-gálán Ana Ciontea vehette át a legjobb női mellékszereplő díját, a kategória másik két jelöltje Antoaneta Zaharia és Ana Bianca Popescu volt.

A legjobb női főszerepért járó díjat Ana Ularu kapta idén, aki Alina Petrică és Mihaela Trofimovval versenyzett. A legjobb férfi főszereplő kategóriájában Andrei Huţuleac kapta az UNITER-díjat, így Ciprian Nicula és Richard Bovnoczki üres kézzel távozhatott a román színházi szakma legjelentősebb eseményéről.

A legjobb díszlettervezőnek járó díjat – amelyre Irina Moscut, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által színre vitt, Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásért is jelölték – végül Dragoş Buhagiar a Kávézó című előadásért vitte el.

Legjobb hangjáték kategóriában az Ilinca Stihi által rendezett William Blake Fekete Bibliája című előadás nyert. A legjobb színikritikusnak járó díjat Doina Papp vitte el. Legjobb TV-színház: Andreea Vulpe Vandál című rendezése.

Legjobb előadásnak jelölték a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által színre vitt Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadást, amelyet Radu Afrim írt és rendezett, azonban a legjobb előadás díját végül a Bukaresti Metropolis Színház Amadeus előadása nyerte. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezte.

Az UNITER-gála végén Ion Caramitru átvehette Temesvár kiválósági díját, amelyet Nicolae Robu polgármester adott át a jeles színésznek kulturális és színházi tevékenységéért, valamint azért, mert megígérte, hogy 2021-ben ismét itt szervezik meg az UNITER-gálát, hiszen Temesvár abban az évben Európa kulturális fővárosa lesz, ugyanakkor a Bega-parti város lesz az Országos Színházi Fesztivál házigazdája.