Korlátoznák a gyermeknevelési díjat

Bálint Eszter 2017. május 08., 23:28

Korlátozná a gyermekgondozási díj összegét a Grindeanu-kormány, de szóba került a támogatás folyósításának meghosszabbítása is.

A gyermekgondozási díj (gyed) összegének korlátozását fontolgatja a munkaügyi és a pénzügyminisztérium. Erről Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes beszélt az Antena3 hírcsatorna műsorában.

Az mondta, hatástanulmányokat és számításokat végeznek a témában, így egyelőre nem is árult el részleteket arról, mekkora összegben szabnák meg a legnagyobb gyedet. A kormányfőhelyettes bejelentette viszont, hogy

a számítások tárgyát képezi a gyed folyósításának két évről négy évre történő meghosszabbítása.

Shhaideh szerint a második fél évre készül el a hatástanulmány, hogy az esetleges módosításokkal számolni tudjanak a 2018-as évi állami költségvetés kidolgozásakor. A gyed korlátozásának lehetőségét először a Profit.ro gazdasági és pénzügyi portál dobta be a köztudatba, értesülésekre hivatkozva akkor azt írták, hogy valahol 5000 és 10 ezer lej között lenne a plafon. A legfrissebb statisztikák szerint a jelenleg folyósított 157 773 gyed 97 százaléka 5000 lej alatt van, 3500 személy kap 5001 és 10 000 lej közötti összeget, és 623 gyed haladja meg a 10 000 lejt.

Mint ismeretes, tavaly július elsejétől lépett életbe az a módosítás, ami eltörölte a gyed értékének plafonját. Addig ez az összeg nem haladhatta meg a 3400 lejt.

A most hatályos jogszabály értelmében minden kismamának két éven át jár átlagfizetése 85 százaléka attól függetlenül, hogy az mekkora összeget jelent.

Eddig a legnagyobb összeg egyébként 35 000 eurónak megfelelő volt, de januártól alig több mint 1000 lejes gyermekgondozási díjat kap a Szeben megyei férfi, miután az Országos Adóhatóság (ANAF) ellenőrzései arra engedtek következtetni, hogy jogtalanul utalták neki júliustól a hatalmas összeget.

A legkisebb gyed jelenleg a minimálbér 85 százalékának felel meg, s azok a szülők jogosultak a gyerek kétéves koráig a támogatásra, akik a baba születését megelőző két évben legalább 12 hónapig adózott jövedelemmel rendelkeztek.