Európai fotósok nagyváradi seregszemléje

Pap Melinda 2017. május 09., 08:11

Számos kiállításmegnyitó, alkotóműhely és kollokvium is szerepel a Nagyváradon a napokban zajló Európai Fotográfiai Fesztivál programjában, amelyet a művelődési minisztérium védnöksége alatt szervez meg az Euro Foto Art Egyesület.

Fotó: Csikos Rolland/Festum Varadinum

Tóth István, az egyesület elnöke, a fesztivál igazgatója a Krónikának elmondta, az immár hatodik alkalommal megtartott rendezvénnyel az volt a céljuk, hogy a május 9-ei Európa-nap alkalmával méltó módon ünnepeljék meg Európa sokszínűségét, másrészt szakmai rendezvényeket szervezzenek a fotóművészek számára.

A szombaton kezdődött, és Nagyváradon kívül több más európai városban is zajló, május 31-én záruló fesztiválon romániai, magyarországi, szerbiai, ukrajnai, ausztriai, lengyelországi, szlovákiai és moldovai fotósok vesznek részt.

A május 14-éig tartó Festum Varadinum rendezvénysorozat szerves részét képező és a Szent László-év jegyében megrendezett program fotográfiai alkotóműhellyel vette kezdetét a váradi várban, ahol a meghívott fotóművészek több nemzetiség – román, magyar, szlovák, német, cigány és zsidó – táncait, népviseletét fényképezhették a néptáncegyütteseknek a nyári színházban tartott fellépésen, és számos magyar néphagyománnyal is megismerkedhettek.

A fesztivál keretében kilenc egyéni kiállítást nyitnak, amelyeket a Festum Varadinum egész ideje alatt megtekinthetnek az érdeklődők,

de a neológ zsinagógában a romániai zsidókról is láthatnak gyűjteményes kiállítást a fotókedvelők.

Tóth István elmondta, hétfőn szakmai kollokviumon vettek részt a művészek, ahol arra keresték a választ: miként tudja a fotóművészet segíteni a különböző városok, régiók turizmusának fejlődését, és arról is szó esett, hogy merrefelé tart napjainkban a fotóművészet.

Szerdán a 8. Eurofotoart európai fotószalon nyílik a várban, majd a későbbiekben az ukrajnai Ivano Frankivsk és Soltino városokban nyitnak meg újabb kiállításokat. A nagyváradi tárlatok helyszíneiről és az egyéb programokról a Festum Varadinum műsorfüzetéből és Facebook-oldaláról tájékozódhatnak az érdeklődők.