Visszaszorították a kanyarójárványt Arad megyében

Krónika 2017. május 07., 17:39

Visszaesett Arad megyében a kanyaróval fertőzött betegek száma, miközben az év első három hónapjában kétszer több személy kapta meg a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen védelmet nyújtó oltást.

Ugyanakkor az orvosok is kampányszerűen oltották be a 9 hónaposnál nagyobb és 9 évesnél kisebb gyermekeket, akiket korábban nem immunizáltak, ez az akció jelenleg is tart. Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság a Mediafax hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy 2017 első negyedévében csaknem 4400 személyt oltottak be a háromkomponensű vakcinával, 2016 azonos időszakában pedig mintegy 2000 személyt immunizáltak. Az igazgatóság arról is beszámolt:

míg januárban 109, februárban 105, márciusban pedig 123 kanyarós megbetegedést jegyeztek Arad megyében, áprilisban már csak 53 esetet regisztráltak.

Az Arad megyei sürgősségi kórház fertőző betegségeket kezelő osztályán jelenleg 13 kanyarógyanús gyermek fekszik. Amióta a kanyarójárvány felütötte a fejét, eddig 837 beteget regisztráltak, ezzel a megye országos viszonylatban a harmadik helyen áll, ugyanakkor 2016 folyamán öt személy vesztette életét a kór miatt.

A fertőző betegségeket felügyelő országos központ adatai szerint a járvány miatt eddig 24 gyermek halt meg, többen kisebbek voltak 9 hónaposnál, amikortól be lehet adni a háromkomponensű vakcinát, sokan viszont ennél nagyobbak voltak, de nem kaptak oltást. Gyakran viszont nem a szülők ellenkezése miatt nem oltják be a gyermekeket, hanem mert egyszerűen nincs elég oltóanyag.

Florian Bodog egészségügyi miniszter nemrég arról beszélt: olyan megyék is vannak, ahol rendelkezésre áll a szükséges mennyiségű vakcina, de a beoltottak aránya továbbra is alacsony. A miniszter felszólította az illetékes államtitkárt, hogy személyesen látogasson el ezekbe a térségekbe, derítse ki, hogy mi a jelenség oka, illetve találjon megoldást a problémára.