Újabb súlyos vereséggel búcsúzott kolozsvári szurkolóitól a CFR

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2017. május 07., 15:59

Vereséggel búcsúzott hazai közönségétől a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, amely 3-0-ra alulmaradt a Dinamóval szemben az élvonalbeli bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó előtti fordulójában.

Már Vasile Miriuță vezetőedző sem érti, mi történik a CFR-rel

A vendégek góljait Steliano Filip (49. perc), Sergiu Hanca (87. p.) és Claudiu Bumba (97. perc, büntetőből) szerezték szombaton; így a bukaresti „piros-fehérek" versenyben maradtak a bajnoki elsőségért folytatott harcban.

A fellegváriak sorozatban a második nagy arányú vereségüket szenvedték el, és bár Vasile Miriuță korábban a motivációhiánnyal magyarázta formaromlásukat, ezúttal – noha ismét megemlítette, hogy az európai kupasorozatoktól való eltiltásuk visszavetette a harcikedvüket – ő is értetlenül állt a történtek előtt. „Nem tudom, hogyan veszítettünk. Volt két-három ziccerünk és egy olyan helyzet, amelyikre büntetőt ítélhettek volna. Marc első hibája megbocsáthatatlan, a semmiből kaptuk a gólt. Nyilván ez ólmot öntött a lábainkba, a Dinamónak meg lendületet adott. Ha Marc nem hibázott volna, akár egy hétig is tarthatott volna a meccs, mert nem kaptunk volna ki" – nyilatkozott a szakember a találkozó után.

A bevallottan Dinamo-szurkoló Miriuță azt ugyanakkor hozzátette, hogy korrektségüket nem lehet megkérdőjelezni, mert mindent elkövettek a sikerért,

mint ahogyan az idei utolsó találkozón is a legerősebb felállásban lépnek majd a Viitorul pályájára. A CFR kilenc forduló után 33 ponttal maradt az összetettben, miközben a Dinamo 39-nél tart, lépéskényszerbe hozva így a Viitorult és a FCSB néven szereplő Steauát. A Viitorul vasárnap este a Craiova vendége (21.15), míg a FCSB hétfőn 20.30-kor lép a Giurgiui Astra pályájára.

Az alsóházban a sereghajtó Marosvásárhelyi ASA 2-0-ra kikapott a tabellán addig közvetlenül előtte álló Chiajna otthonában, ezért öt fordulóval a szezon vége előtt már csak matematikai esélye maradt az élvonalban való bennmaradásra. A többi eredmény: Voluntari–Temesvári ACS Poli 2-1, Botoșani–Medgyes 0-0. A Iași–Pandurii találkozó hétfőn 18 órától lesz.