Parázs csatát ígérő székely futballrangadó

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2017. május 05., 15:18

Közönségszórakoztató és sportszerű rangadót ígérnek az érintettek hétvégére, a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságban rendezendő Székelyudvarhely–Csíkszereda mérkőzésre.

Fotó: Veres Nándor

Székely „El Clásico” néven emlegetik a romániai labdarúgásban a Székely­ud­var­hely–Csíkszereda rangadót, amelyet szombaton 18 órától rendeznek a harmadosztályos bajnokság 26. fordulójában. A két csapat viszonya szokatlannak mondható a hazai sportéletben, hiszen miközben a pályán riválisok, addig klubszinten partnerségben működnek.

Igazából ezért a mérkőzésért is három pontot osztanak, de picit mindig más egy ilyen rangadó” – fogalmazott a Krónikának a csíkiakat edző Lengyel Roland.

Úgy véli, hogy ilyenkor mindig kiélezettebb a küzdelem, a két klub partnersége pedig abban nyilvánul meg, hogy a csíki focisták még inkább be akarják bizonyítani: fejlődtek, és helyük van az FK-ban. A szakember tájékoztatása alapján három játékosuk sérülése nehezíti a munkájukat, de ezzel együtt számukra a bajnokság megnyerése a cél, és így mindent elkövetnek majd a három pont megszerzéséért. „Közönségszórakoztató játékot tervezünk, remélhetőleg minél több szurkoló előtt” – fűzte hozzá.

A házigazda udvarhelyieket edző Vágó Attila számára egyáltalán nem különlegesebb a mostani mérkőzés, mint egy „hagyományos” bajnoki találkozó. „Ugyanúgy készítem fel a játékosokat, mint máskor” – hangsúlyozta lapunknak. Megjegyezte, hogy Magyarországról érkezvén nem is ismeri a helyi rivalitásokat, „nem csinál ügyet” a székely „El Clásicóból”. Három eltiltott játékosa mellett még egy sérültje és egy sárga lapos focistája is van, de – bár bevallása szerint nem a legideálisabb felállásban lépnek majd pályára – mindent megtesznek a sikerért. Emlékeztetett arra, hogy bár a vendég csíkiak az esélyesebbek a tabellán elfoglalt helyükből kiindulva, de úgy gondolja, hogy háromesélyes találkozó előtt állnak.

Biztos jó meccs lesz” – mondta a harmadosztályban való bennmaradást célzó csapat edzője.

Hozzátette, szerinte a két alakulat célja nem az egymás elleni rangadón fog eldőlni, öt mérkőzés még mindkettejük számára hátravan ahhoz, hogy bebizonyítsák: feljutásra, illetve bennmaradásra érdemesek. Az nem is merült fel, hogy a partnerség miatt félreálljanak, mint ahogyan a Csíkszeredától kölcsönkapott játékosaik pályára lépése sincs korlátozva. „Olyan, mint amikor két testvér egymás ellen teniszezik. Azt sem bundázzák le” – példálózott sportszerű küzdelmet ígérve.

A rangadó előtt a Csíkszereda a Brassó megyei Szászhermány mögött két ponttal elmaradva a második helyen áll az első csoport összetettjében, miközben a Székelyduvarhely egy ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Pașcani-t.

Kolozsváron maradna versenyben a Dinamo

Kolozsvári CFR–Dinamo rangadóval kezdődik szombaton (21.15) az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 9. fordulója, hogy másnap Craiova–Viitorul (21.15), hétfőn pedig Astra–FCSB (20.30) párosítás szerint folytatódjon a pontvadászat hajrája. Ez már az utolsó előtti etap, így a Dinamo csak akkor maradhat versenyben a bajnoki címért folytatott harcban, ha győzni tud a fellegváriak otthonában.

A motivációhiányra panaszkodó Szamos-partiakat épp három pont választja el a most harmadik bukaresti „piros-fehérektől”, míg az élen a Viitorul és az FCSB néven szereplő Steaua azonos pontszámmal állva harcol az elsőségéért. Az alsóházban pénteken Voluntari–Temesvári ACS Poli (18 óra) és Chiajna–Marosvásárhelyi ASA (20.30) találkozót rendeznek, majd vasárnap Botoșani–Medgyes (13.30), hétfőn Iași–Târgu Jiu-i Pandurii (18 óra) mérkőzések lesznek.