Egyre nagyobb kincs a reál tantárgyakat oktató tanár

Bíró Blanka 2017. május 05., 08:11

Hamarosan „hiánycikké” válnak a reál tantárgyakat oktató pedagógusok Kovászna megyében: a jelenleg tanító pedagógusok többsége hamarosan nyugdíjba vonul, és nincs utánpótlás – hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Kiss Imre főtanfelügyelő.

Fotó: Péter Orsolya

Kifejtette: a probléma a matematika-, a fizika-, a kémia- és a biológiaoktatás terén a legnagyobb, folyamatosan keresik a megoldást, hogy ezeket a szakokat vonzóvá tegyék a fiatalok számára. Kiss Imre hangsúlyozta, a jelenség nemcsak Kovászna megyére jellemző, az egész országban hiányoznak a fiatal reál szakos tanárok, elöregedett a szakma.

A fiatalokat nem vonzza a matematika, a kémia, a fizika, és akik mégis ezeket a szakokat végzik el az egyetemen, jellemzően nem a tanügyben dolgoznak, a matematikusok például inkább a számítástechnika területén helyezkednek el.

A főtanfelügyelő hangsúlyozta: bár most már a tanügyi bérek is versenyképesek, a pedagógusi hivatás továbbra sem vonzza a fiatalokat. Kiss Imre már a Babeş– Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia vezetőségével is egyeztetett, közösen keresik a megoldást, hogy ezeket a szakokat hatékonyabban népszerűsítsék. Az is felmerült, hogy ösztöndíjat ajánlanak fel azoknak, akik vállalják, hogy az egyetem elvégzése után tanítani fognak. Kiss Imre hozzátette: túljelentkezés a tanítói, óvónői és az angolnyelv-tanári állásokra van.

Kovászna megyében egyébként jelenleg 161 matematikatanár tanít, közülük 54, tehát 33 százalékuk már betöltötte az ötven évet, 21-en a hatvanon is túl vannak, tehát a következő években nyugdíjba vonulnak. Ezzel szemben alig 12 fiatal, vagyis 23 és 30 év közötti matematika szakos tanít Háromszéken. A 45 kémia szakos tanár közül 13 betöltötte a hatvanadik esztendőt, és csak egyetlen kémiatanár harminc év alatti. Az 53 fizikusból 35 ötvenévesnél idősebb, és csak négyen harminc alattiak, az 52 biológia szakos közül 21 ötven év feletti, és csak ketten harminc alattiak.