Több támogatás nyerhető el kerékpártúrák szervezéséhez

Krónika 2017. május 04., 22:59

Tizedével több támogatás nyerhető el a határon átnyúló kerékpártúrák szervezéséhez; a Kerékpárral 7 határon át programban pályázati úton elnyerhető hozzájárulás összesen 16,5 millió forint – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön.

A 2016-os programsorozatban biztosított 15 millió forintos keretből 40 rendezvény – 31 civil szervezet, 6 önkormányzat és 3 önkormányzati tulajdonú intézmény – jutott támogatáshoz. Mint írják,

a legtöbb bringás eseményt a magyar–román határszakaszon valósították meg,

de népszerűek voltak az osztrák, a szlovákiai és a szerbiai határszakaszokat érintő túraútvonalak is. A támogatott eseményeken összesen több mint négy­ezren bicikliztek. A rendezvények keretében megtett út teljes hossza megközelítette az ötezer kilométert. A minisztérium idén tovább növelte a támogatásra felhasználható keretet. A tárca a beadott pályázatok számától és a támogatási igényektől függően akár 50 szemléletformáló program költségeihez is kész hozzájárulni.

A túrák a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálják.

A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpár-útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére. A határon átlépő kerékpáros programok kidolgozására, megvalósítására civil egyesületek, közalapítványok, települési önkormányzatok és önkormányzati tulajdonban álló intézmények nyújthatnak be pályázatot.