Külhoni románok: pontosította korábbi nyilatkozatát a miniszter

Hírösszefoglaló 2017. május 03., 19:25

Nem abszolút értékekről, hanem arányokról beszélt, amikor azt mondta, hogy az elmúlt évben több gyerek született a külföldön élő román családok körében, mint itthon – pontosította szerdán korábbi nyilatkozatát Andreea Păstîrnac külhoni románokért felelős miniszter.

Fotó: Libertatea

„Fontosnak tartom pontosítani, hogy kijelentéseimet arányosan és nem abszolút értékben értettem” - idézte az Agerpres a tárcavezetőt. A hírügynökség szerint

a miniszter arról is beszámolt, hogy a jövőben kutatás témája lesz a külföldön élő románok sorsa.

„Valóban vita tárgyát képezi, hogy miként viszonyuljunk ezekhez a számadatokhoz (...), amelyek 2016. január 1-jétől állnak rendelkezésre, és amelyek egy része az európai intézményektől, más része a tagállamoktól származik” - fejtette ki Păstîrnac.

Andreea Păstîrnac külhoni románokért felelős miniszter azt nyilatkozta kedden, hogy nagyon fontos a határon túl élő román közösség, különösen az, amely a munkaerő szabad mozgását kihasználva él az Európai Unió országaiban, főleg ha figyelembe vesszük, hogy tavaly több gyerek született külföldön, mint itthon. „Mintegy 4,4 millió román állampolgár él a határokon túl és az Eurostat statisztikái szerint tavaly először esett meg az, hogy a határon túl több gyerek született, mint itthon. Ezek a számok nagyon sok kérdőjelt felvetnek arról, hogy miként képzelik el e fiatalok a mobilitáshoz való jogukat, a külföldön való tanuláshoz és munkavállaláshoz való jogukat és hogy ebben a körforgásban hol kap helyet szülőhazájuk, Románia” - mondta kedden egy rendezvényen a külhoni románokért felelős miniszter.

A tárcavezető szerdán azt követően pontosította kijelentését, hogy az RFI megkérdezte az európai statisztikai hivatalt az adatokról, az Eurostat pedig nem erősítette meg a miniszter által mondottakat. Az európai intézmény kifejtette, hogy tavalyiakkal nem, csupán 2015-re vonatkozó adatokkal rendelkezik, ráadásul csak azt tartja nyilván, hogy az anya nemzetisége alapján hány külföldi gyerek születik egy uniós tagállamban, ezek nemzetiségét már nem pontosítja. Az Eurostat szerint így a miniszter által említett adatok nem származhatnak az ő statisztikáikból. Mint kifejtik, 2015-ben 197491 élve született gyereket regisztráltak Romániában.

{K1}