Vizsgálat, több kamera a vajdahunyadi várnál

Krónika 2017. május 03., 16:04

Belső vizsgálatot indított a vajdahunyadi önkormányzat annak megállapítására, hogy milyen mértékben okolható a vár őrzését ellátó cég a kedden észlelt rablásért, amelynek nyomán ismeretlen tettesek több mint 170 ezer lejt vittek el a létesítmény jegypénztárából.

Dan Bobouţanu polgármester az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva szerdán azt mondta, szerinte az őrző-védő cég mulasztott, hiszen az ő dolga lett volna őrizni a vár területén levő javakat és értékeket. Az elöljáró hozzátette, a szóban forgó társaságon tervezik behajtani a kárt.

Jelenleg a helyi rendőrség képviselőiből és a polgármesteri hivatal szakembereiből álló csapat a kamerás megfigyelőrendszer átalakításán dolgozik.

A polgármester elmondta, újabb 19 kamerát fognak felszerelni a termekbe, és saját megfigyelő központot alakítanak ki.

Mint arról beszámoltunk, a hétfőről keddre virradó éjszaka ismeretlen tettesek kirabolták a vajdahunyadi vár jegypénztárát; az első, nem hivatalos becslések szerint több mint 170 ezer lejt vittek el, a hosszú hétvége teljes bevételét. Az egyik őr jelentette az esetet a rendőrségnek kedd reggel, amikor észrevette, hogy betörték a jegypénztár ablakát. Minősített lopás gyanújával indult nyomozás az ügyben.

{K1}

Vajdahunyad vára a XIII. században épült gótikus stílusban. Az uradalmat a kastéllyal együtt Zsigmond király katonai érdemeiért adományozta Hunyadi János atyjának, Vajknak. Hunyadi János az 1440-es években kezdte el a családi birtokközpont, Vajdahunyad kiépítését. A várkastély belső tereiben jelenleg történelmi, régészeti és néprajzi tárgyakat állítanak ki.

A látogatottsága évről évre növekszik, tavaly rekordszámú, 300 ezer turista kereste fel. A várban több film részleteit forgatták, egyebek mellett a Sárkányszív 4 című amerikai nagyjátékfilmet tavaly áprilisban.