Előnybe került a Déva és a Temesvár a futsalbajnokságban

Krónika 2017. május 02., 15:41

A Déva és a Temesvár került előnybe az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság elődöntőjében, miután előbbi Székelyudvarhelyen, utóbbi pedig hazai pályán, az alapszakaszgyőztes Galac ellen nyerte meg a párharc első összecsapását.

Fotó: Barabás Ákos

A Hargita megyei városban rendezett hétfő esti találkozó olyan ragadóhoz méltó hangulatot teremtett, amelyet még a vendégek játékos-edzője, Florin Ignat is hangsúlyozott a sportági szövetség hivatalos honlapján.

Az itteni szurkolók az eredménytől függetlenül élvezik a játékot. A végén még minket is megtapsoltak, pedig jelentős győzelemmel távoztunk" – fogalmazott a 4-1-es dévai sikert követően.

Megjegyezte, az első félidő még kiegyensúlyozott volt, de a szünet után már pragmatikusabban futballoztak. Ennek megfelelően Miklós negyedik percben szerzett góljára Tarcot a 13. percben válaszolt, hogy aztán a térfélcserét követően Matei (28. p.) Obadă (31. p.) és Vieira (40. p.) találataival javukra fordítsák a végeredményt. „Szeretnénk már a második meccsen eldöntetni a továbbjutást. Jobb ez így" – fűzte hozzá Ignat a vasárnapi dévai meccs „beharangozójaként".

A másik ágon a Román Kupa-győztes temesváriak jóval kiélezettebb csatát vívtak,

hiszen miután a Galac a rendes játékidő utolsó percében egyenlített, még két, ötperces hosszabbítás következett, ahol a vendégek újfent döntetlenre mentették az állást. Ezután büntetők küövetkeztek, ebben viszont a Temesvári Informatica bizonyult jobbnak: 8-7-re nyert és előnyben várja a május 9-ei galaci találkozót.