Lejtmenetben a dízelautók

Hírösszefoglaló 2017. május 02., 12:23

Nem maradt következmények nélkül a dízelbotrány, a dízelautók tulajdonosai közül már minden harmadik benzinüzemű autóra váltana a dízelmotorok koromkibocsátása és használatuk lehetséges korlátozása miatt – derül ki a Forsa piackutató intézet felmérésből.

Az autógyártókat egyrészt az aggasztja, hogy a dízeltechnológia romló elfogadottsága milliárdos fejlesztési beruházásaik megtérülését kockáztatja, másrészt munkahelyek ezreit is veszélyezteti mind az autógyártásban, mind pedig a beszállítóknál. Csak a Bosch autóipari beszállítónál például 50 ezer állás függ a dízeltechnológiától. 

Egyáltalán nem szolgálja a környezetvédelem ügyét a dízel szapulása” – jelentette ki Christian Vietmeyer, a fémipari vállalatok szakmai képviseleti szervezetének az elnöke.

A német autógyárak, a Volkswagen, a Daimler és a BMW kommunikációja nagy hangsúlyt fektet a dízelmotorok alacsony fogyasztásának és alacsony szén-dioxid-kibocsátásának a tudatosítására. „Nagy jövő áll még a tiszta dízel előtt” – fogalmazott Harald Krüger, a BMW vezérigazgatója.

Luca de Meo, a VW leányvállalatának, a Seatnak a vezérigazgatója pedig leszögezte, hogy „ha a szén-dioxid-kibocsátást csökkenteni akarjuk, akkor rövid és középtávon egyszerűen nem tekinthetünk el a dízelmotoroktól”. A német autóipar szakmai szervezete, a VDA elnöke, Matthias Wissmann pedig hangsúlyozta, hogy a német autógyártók és beszállítók „teljes erőbedobással dolgoznak a dízeltechnológia jobbításán”.

A Roland Berger vezetési tanácsadó vállalat felmérése szerint a felső és középkategóriában a dízelautók részaránya 2030-ra egyharmadra, a kisautók kategóriájában pedig nullára csökken. Jelenleg minden második új autó dízeles Európában.