Amerikai bombázógyakorlat Dél-Korea felett

Hírösszefoglaló 2017. május 02., 10:24

Átrepült két amerikai B-1B típusú hadászati bombázó hétfőn az ország szövetségese, Dél-Korea felett, válaszul az észak-koreai nukleáris és rakétakísérleti programokra.

Fotó: REUTERS/USAF

A gépek a csendes-óceáni Guam szigetén lévő Anderson légitámaszpontról szálltak fel és a Keleti-tenger felett repültek tovább, majd a Koreai-félsziget közelében tartózkodó Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó fedélzetén lévő harci gépekkel, valamint dél-koreai vadászgépekkel közösen gyakorlatoztak – számolt be a Híradó.hu. Egy dél-koreai katonai forrás szerint a manőver 2-3 órát tartott. Lori Hodge alezredes, az amerikai csendes-óceáni légierő (PACAF) szóvivője azt mondta, hogy

a gépek gyakorló küldetésben vettek részt dél-koreai és japán szövetségesükkel együtt.

A KCNA észak-koreai hírügynökség angol nyelvű szolgálata azt írta, a B-1B gépek azt gyakorolták, miképpen dobjanak le nukleáris bombákat Észak-Korea nagyobb célpontjaira. A jelentés szerint a hadászati csapásmérő műveletet összhangba hozták a térségben tartózkodó amerikai repülőgép-hordozóval, valamint a Michigan amerikai tengeralattjáróval.

A Japán-tengeren tartózkodik jelenleg a Carl Vinson atommeghajtású repülőgép-hordozó vezette, négy hadihajóból álló egység, valamint a Michigan atommeghajtású tengeralattjáró, amelynek fedélzetén robotrepülőgépek vannak.

Kedden a japán Kjúsú szigeten lévő Szaszebo haditengerészeti kikötőbe befutott a Cheyenne atom-tengeralattjáró,

fedélzetén ugyan nincs atomfegyver, de nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgéppel szerelték fel, amelyek képesek csapást mérni földi célpontokra.

Dél-Korea készül egy phenjani rakétatámadásra

Eközben hadrendbe állították Dél-Koreában a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszert, amely így készen áll arra, hogy elhárítson egy esetleges észak-koreai rakétatámadást – erősítette meg kedden Rob Manning, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok (USFK) szóvivője. Manning részletekkel nem szolgált, s csak megerősítette az amerikai és dél-koreai sajtóban megjelent hírek helytállóságát.

A THAAD rendszert alig egy hónappal az után állították hadrendbe, hogy megkezdődött a rakétaütegek telepítése az Észak-Cshungcshong tartomány Cshongdzsu településén,

olyan területre, ahol korábban golfpálya volt. Az eredeti terv szerint ez év végére lett volna harcra kész a rakétavédelmi rendszer. A THAAD kis- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták megsemmisítésére képes röppályájuk középső szakaszának végén, közel a célponthoz.

A két ország tavaly júliusban állapodott meg egy THAAD-üteg Dél-Koreába telepítéséről, ami nemcsak Észak-Koreát, de Kínát is feldühítette, mert Peking a saját biztonságát érő fenyegetésnek tekinti a rakétarendszer nagy hatótávolságú radarjait. A kínai külügyminisztérium korábban arra figyelmeztetett, hogy az ország határozottan meg fogja védeni biztonságát az amerikai rakétavédelmi pajzs Dél-Koreába telepítése után.

Moszkva szerint az amerikai fegyverrendszer koreai telepítése fenyegetést jelenthet az orosz nemzetbiztonságra is. Az észak-koreai probléma rendezése érdekében szerintük inkább a diplomáciai erőfeszítéseket kellene fokozni és vissza kellene téríteni Phenjant a hatoldalú tárgyalásokhoz.