A Ludas Matyit adja elő a Hargita együttes

Péter Beáta 2017. április 26., 16:01

Csíkszeredában mutatja be csütörtökön este 7 órától Ludas Matyi című táncjátékát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a városi művelődési házban. 

Fotó: Pinti Attila

Kettős évforduló előtt tisztelgett 2016-ban az együttes a Ludas Matyi feldolgozásával: a tavaly 250 éve született Fazekas Mihály, a mű szerzője előtt, és az 1816-ban közkézre ajánlott és kiegészített mű előtt. A produkciót már több településen is bemutatták, de mint a keddi sajtótájékoztatón fogalmaztak az alkotók, folyamatosan változik az előadás. „Sok jó ötlet került be, sok jó ötlet került ki. Ez a műsor még nincs kész, sosem lesz kész” – mutatott rá Szabó László tánckarvezető.

Az előadás közös munka eredménye: a társulat tagja, Kelemen Szilveszter rendezte a mű táncos újraalkotását Böjte Róbert, Kósa Gabriella és Szabó László segítségével. Dramaturgiai tanácsokat Fazakas Misitől kaptak, a zenei anyagot Mihó Attila szerkesztette. „A mi felelősségünk, egy erdélyi kulturális intézmény felelőssége, hogy az ifjúság lehetőséget kapjon, sikere legyen, boldoguljon” – mondta András Mihály, az együttes igazgatója. Kelemen Szilveszter úgy nyilatkozott, az előadás létrehozásakor az volt az elsődleges céljuk, hogy olyan produkció szülessen, amelyet szinte bárhol el tudnak játszani.

„Nem akartunk művészkedni, nem akartuk eldugni az üzenetét. Egyszerű előadást akartunk, olyat, amelyet az utcasarkon, minden faluban el lehet játszani, és megelégedve távozzon a közönség. Túlnyomórészt olyan műsoraink vannak, amelyet nehéz a „házból” kivinni, ezt könnyen tudjuk mozdítani. Azt akartuk, hogy egyszerű és érthető legyen, az emberek szórakozzanak és kapcsolódjanak ki” – mutatott rá a rendező.