Lesz pénz béremelésre? – A parlament előtt a törvény

Bálint Eszter 2017. április 25., 23:26

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter nem félti az államkasszát a béremelésektől, szerinte lesz elég bevétel az intézkedés fedezésére.

Minden közalkalmazott fizetése 25 százalékkal nő 2018. január elsejétől – jelentette be Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter hétfő este a román közszolgálati televízió (TVR 1) műsorában azt követően, hogy a kormánypártok aznap beterjesztették a parlament elé a közszféra egységes bérezését célzó törvény tervezetét. A tárcavezető ismételten kiemelte, hogy a bérek fokozatosan nőnek, az egységes bérezés tulajdonképpen csak 2022-re valósul meg. Vasilescu kitért arra is, hogy jelen pillanatban a romániai bérezési rendszerhez 63,5 milliárd lejre van szükség, amihez 2020-ig további 32 milliárd lej adódik hozzá, és szerinte ezt az évi 10 milliárdos növekedést a költségvetés elbírja.

„A kormányzás első három hónapja utáni prognózisok még optimistábbak, mint amit mi gondoltunk. Egyébként a fizetésemelések perverz hatása éppen az, hogy több pénz folyik be az államkasszába, és elmondhatom, hogy 2018-ban minden fizetés- és nyugdíjemelés – beleértve az eddig elfogadottak is – 16 milliárd lejes ráfordítást jelent. 10 milliárd fizetésekre, 6 milliárd a nyugdíjakra, a pénzek pedig a következő forrásokból származnak majd: 3,5 milliárd lej a hozzájárulásokból, ami a fizetésemelésből jön vissza az államnak\" – fejtette ki Vasilescu. Hozzátette: a bér- és nyugdíjemelések révén megnő a fogyasztás, tehát „második körben\" újabb adók és illetékek gazdagítják majd az államkasszát, továbbá a minimálbér emelése is további 1,8 milliárd lejjel gyarapítja meg a hozzájárulások értékét.

Vasilescu különben változatlanul bízik abban, hogy a bérezési törvényt már július elsejétől sikerül gyakorlatba ültetni. Ám azt is szeretné, hogy a parlament alaposan megvitassa a jogszabály tervezetét, ezért nem kérte, hogy sürgősségi eljárással tárgyalják azt.