Közösségerősítés a Szent György Napokon

Bíró Blanka 2017. április 25., 23:23

Közösségerősítő eseménnyel kezdődik pénteken Sepsiszentgyörgyön a 26. Szent György Napok háromnapos szabadtéri fesztivál része, ahol a fogyatékkal élők Outsider Music Fest zenei rendezvénye is helyet kap a programban. 

A rendezvénysorozat szervezői keddi sajtótájékoztatójukon a több mint 300 programpontból álló városünnep különböző eseményeiről számoltak be. Pálffy Tibor „Hobo” színművész ötlete volt, hogy idén tartsanak ünnepi felvonulást, amelyen a különböző helyi kis közösségek, civil, szakmai szervezetek „megmutathatják saját lovagjukat, legyőzve a sárkányt”. A parádé pénteken 19 órakor a Lábas Ház elől indul, a felvonulók megkerülik a központot, majd az új főtéren találkoznak a jelképes sárkánnyal.

„A Szent György Napok túlméretezett, a sok program között elveszett a lényeg, ezért szeretnénk a közösséget, a felelősségtudatot megerősíteni, minden kis közösség felmutathatja a sajátosságait, hogy mi a szerepe a város rendszerében” – részletezte Pálffy Tibor. Hozzátette, bízik benne, hogy hagyományteremtő lesz az idei parádé, amelyhez bárki szabadon csatlakozhat. Makkay Péter református lelkész, a fogyatékkal élők foglalkoztatóközpontjának, az Írisz Háznak a vezetője elmondta, az országban elsőként sikerült integrálni egy nagyszabású rendezvénybe a fogyatékkal élők fellépéseit.

Az Outsider Music Fest rendezvényt hatodik alkalommal szervezi az Írisz Ház, viszont eddig csak a foglalkoztatóközpont udvarán tartották az eseményeket. A városnapokon több alkalommal is fellépnek a Moldovai Köztársaságból, Magyarországról, Hollandiából érkező és a hazai együttesek is. A Székely Nemzeti Múzeum kertje idén is várja a városnapozókat, a Borudvarban hat standon hetvenféle bort kínálnak, lesz szendvicses, csoki- és sajtsátor is – számolt be Vargha Mihály, a múzeum igazgatója. Idén a kibővített múzeumkerti színpadon gyerek- és felnőtt-néptáncegyüttesek, régizene-, dzsesszkoncertek lesznek. Knopp Ildikó, a városnapok szervezője elmondta, az Erzsébet park idén gyerekvárossá alakul, nyolc civil szervezet bonyolítja le itt a játékos lovagi iskola próbáit.