Tavalyi árakon kínálják a bárányt az erdélyi piacokon

Gyergyai Csaba , Hajnal Csilla (R) 2017. április 13., 12:29

Tavalyi áron lehet hozzájutni a hagyományos húsvéti ebéd alapanyagához, a bárányhúshoz. A piacokon gazdag kínálat várja az érdeklődőket és az élelmiszer-biztonsági hatóság sem tétlenkedik.

Fotó: Gecse Noémi

A sertéshús árának emelkedése után jó hírnek számít húsvét előtt, hogy a bárány- és kecskehús ára nem emelkedett a tavalyihoz képest, igaz, nem is lett olcsóbb. Az élő bárány kilójáért Kolozsváron és Marosvásárhelyen 10-11 lejt kérnek a piaci árusok – vidéken jóval alacsonyabb az ár –, a levágott állat kilója pedig 20–22 lejbe kerül, akárcsak egy évvel ezelőtt. A hentesboltokban ennél drágábban lehet hozzájutni a hagyományos húsvéti ebéd alapanyagához: van, ahol 26 lejt is elkérnek a bárányhús kilójáért. Sok nagyáruház kínálatában már korábban megjelent a bárányhús, s érdeklődésünkre arról tájékoztattak, legtöbb helyen szombatig biztosan lesz friss áru.

Bárány mellé testes vörösbor jár
A szakértők szerint a fűszeresen elkészített bárányborda vagy báránypaprikás mellé akár az olasz borok közül egy jó chianti vagy a hagyományos magyar vörösborok, például egy finom kadarka, kékfrankos vagy bikavér lehet a megfelelő borpartner. Natúrabb formában, vagyis grillezve, a bárány „szereti\" a testes vörösborokat, ilyen például a cabernet, bordeaux-i vörös, barolo, Amarone, pinot noir vagy a kadarka vörös.

Marosvásárhelyen húsvét előtt élő bárányokat kizárólag a speciális engedéllyel rendelkező, Cuza Vodă utcai nagypiacon lehet forgalmazni – hívta fel a lakosok figyelmét a helyi piacigazgatóság. Ugyanott állategészségügyi engedéllyel működő, felügyelet alatt álló, megfelelően berendezett vágópont is működik múlt péntek óta, és szombatig lehet a piacon bárányt vásárolni.

Ugyanakkor felhívják azon termelők figyelmét, akik a nagypiacon szeretnék eladni gazdaságban tartott élő bárányaikat, hogy rendelkezniük kell személyazonossági igazolvánnyal, az élő állatok szállításához szükséges állategészségügyi engedéllyel, valamint a helység (ahonnan érkezett a termelő) körzeti állatorvosa által kiállított, nyilvántartásbeli változtatást igazoló okirattal. Emellett csak fülszámmal ellátott bárányokat szabad árusítaniuk.

Továbbá felhívják az állati eredetű termékeket vásárlók figyelmét arra is, hogy ha máshonnan szerzik be a húst, fennállhat a megbetegedés veszélye. Nem ajánlatos utcasarkon, út mentén vásárolni levágott bárányt, mert annak sem egészségi állapotát, sem eredetét nem ismerhetjük. A háztáji gazdaságokból lehet bárányt vásárolni, azt le is vághatják ott, ám húsát csak a vásárló családja fogyaszthatja saját felelősségére, tilos áruba bocsátaniuk. A csíkszeredai piaccsarnokban mától nagyobb kínálatra lehet számítani, a bárányhús kilójáért 23 lejt kérnek. A piaccsarnok melletti helyi termelők vásárcsarnokában is kínáltak vágott bárányt, amelyet Kibédről hoztak, kilóját 24 lejért adták. Az eladóktól tudjuk, hogy a kereslet napról napra növekszik.

Az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság munkatársai egyébként közvetlenül az ünnep előtt, nagyhéten is ellenőrzik az élelmiszerboltokat, a piacokat és a húsfeldolgozókat. Idén is engedélyezik a bárány hagyományos módon történő levágását, de csak akkor, ha az állatot otthon, családi körben fogyasztják el, és nem eladásra szánják.