A világhálón is kínálhatják portékáikat a kistermelők

Krónika 2017. március 30., 13:05

Romániai kistermelők zöldségeit és gyümölcseit kínálja a vásárlóknak az a Mallţărănesc.ro nevű internetes portál, amelyet a múlt héten indított el az Együtt Növeljük Romániát Egyesület Brassóban.

Fotó: Pál Árpád

Mihai Mihu, a szervezet elnöke elmondta, az a tervük, hogy egy olyan internetes platformot működtessenek, ahol a folyamatosan értékesítési problémákkal küszködő gazdák termékei megrendelés alapján eljuthatnak a vásárlókhoz. „Első lépésben azt szeretnénk elérni, hogy összehozzuk a kistermelőket a hagyományos termékek és a friss zöldségek és gyümölcsök iránt érdeklődő vásárlókkal, a későbbiekben pedig az a célunk, hogy a gazdák a nagyobb kereskedelmi egységekkel is fel tudják venni a kapcsolatot” – részletezte elképzeléseit a honlapot elindító egyesület elnöke.

A kezdeményezéssel eddig 120 kistermelőt tudtak megszólítani, de azt tervezik, hogy a közeljövőben tovább növelik a kínálatot. A Mallţărănesc.ro honlapon az érdeklődőknek be kell jelentkezniük, s az igényelt termék kiválasztása után személyesen is felvehetik a kapcsolatot a termelővel – levélben vagy telefonon –, a portéka ezt követően futárszolgálattal jut el az igénylőhöz.

Európa egyik legjelentősebb online kereskedelmi vállalkozása, az eMag.ro webáruház Nyílj ki, Románia! néven indított hasonló projektet, és azt tervezik, hogy egy év alatt 400 kistermelő közel 50 ezer hagyományos kézműves termékét tudják majd interneten értékesíteni, megközelítőleg 14 millió lej értékben. Az eMag szerint az internetes értékesítésben érdekelt gazdák termékei esetében az átlagnál 50 százalékkal alacsonyabb haszonkulccsal dolgoznak. Bejelentkezhetnek termelői igazolvánnyal és egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkező gazdák is.