Idegenbeli siker után fogadja a Brassó a Debrecent a Mol Ligában

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2017. február 16., 15:29

Kiegyenlítette az összetettbeli állást a Brassói Corona jégkorongcsapata a Mol Liga negyeddöntőjében: 1-1-es állás tudatában fogadja hétvégén a Debrecent az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.


A barcaságiak, mint ismeretes, az ötödik helyen zárták az alapszakaszt, ezért pályaelőny nélkül, a negyedik helyezett vendégeként kezdték az egyenes kieséses szakaszt. A keddi első találkozón elszenvedett 6-3-as vereség miatt üldözővé váltak, csakhogy már másnap érkezett a visszavágás: ugyancsak idegenben 5-2-re nyerték meg a második mérkőzést.

Kanadai vezetőedzőjük, Martin Lacroix leplezetlen elégedettséggel közölte, hogy boldog a „csattanós válasz\" miatt. „Teljesen más szellemben hokiztunk, felvállaltuk a sok ütközést, aminek persze az volt a következménye, hogy sokszor kerültünk emberhátrányba, de remekül »öltük« a Debrecen emberelőnyös helyzeteit, és Tőke kapus is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Hosszú párharcra számítok, valami azt súgja nekem, hogy a hetedik meccs fog dönteni\" – értékelt szerda este. A folyatatás szombaton és vasárnap 18.30-tól hazai pályán lesz, majd szerdán ismét Debrecen lesz a házigazda.

A romániai csapatok közül a rájátszásban csak a Brassó érdekelt, mellette kizárólag magyarországi együttesek csatáznak az elődöntőbe jutásért. A másik három párharc második mérkőzéseit csütörtökön rendezik, hogy aztán szombaton a harmadik találkozón lépjenek pályára ismét a harmadik fordulóban. Az első meccsen egyébként a címvédő Miskolci DVTK Jegesmedvék meglepetésre kikapott otthon 5-4-re a Ferencvárostól, az Újpestet pedig a Dunaújváros győzte le vendégként 1-0-ra. Az alapszakasz dobogósai közül csak a Budapesti MAC-nak sikerült előnybe kerülnie: 7-1-re felülmúlta hazai pályán a Fehérvári Titánokat.

A romániai bajnokságban a Brassói Coronának szombaton 14.30-tól a rivális Csíkszeredai Sportklubot kell fogadnia, mert végül „bevállalták\" a napi két összecsapást. A klub sajtóosztályától megtudtuk: bár eleinte még tárgyaltak arról, hogy a találkozót elhalasszák, de a hargitaiak – a rájátszás rajtjának közelsége miatt – ragaszkodtak a sportági szövetség által kitűzött időponthoz, ők pedig rendelkeznek elegendő játékossal ahhoz, hogy mindkét fronton pályára lépjenek. Tekintettel arra, hogy a hazai pontvadászatban kényelmes előnnyel listavezető Cenk alatti „Farkasok\" számára nincs különösebb tétje a Sportklub elleni találkozónak, várhatóan utánpótláskeretüket küldik harcba.

A klubnál érdeklődésünkre megjegyezték, az nem lenne részükről sportszerű, ha csapatösszeállításukat már a meccs előtt bejelentenék, ugyanakkor azt elismerték, hogy egy-két felnőtt játékos mellett többségében fiataljaiknak adnak majd játéklehetőséget a csíkiak ellen.
Ennek tudatában a hétvége rangadóját Gyergyószentmiklóson rendezik, ahol a Progym a címvédő Galacot fogadja szombaton 18.30-tól az alapszakasz harmadik helyéért. Ugyanaznap rendezik még a Steaua–Sportul találkozót, ám ennek már valóban nem lesz tétje, hiszen a két bukaresti csapat már biztosan nem jut a rájátszásba.