Vásárhelyi iskolaügy: papíron „költözhetnek” az osztályok

Hajnal Csilla (R) , Pap Melinda 2017. február 14., 12:27

Adminisztratív szempontból más iskolákhoz kerülhetnek a következő tanévben a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium lévő osztályok, jogilag ugyanis ez tűnik az egyetlen megoldásnak – számolt be a Krónikának a szülői csoport képviselője.

Fotó: Boda L. Gergely

Elmondta, a szülők múlt héten két ízben, illetve hétfőn is egyeztettek az iskola jövőjéről Maria Kozak Maros megyei főtanfelügyelővel és Horaţiu Lobonţ-cal, a marosvásárhelyi önkormányzat iskolákért felelős igazgatóságának vezetőjével, és mivel az illetékes hatóságok kifutottak minden határidőből, az átcsoportosítás tűnik az optimális megoldásnak. Csíky Csengele szerint a főtanfelügyelő a jelenlétükben arra kérte Csíki Zsoltot, a helyi tanács RMDSZ-frakciójának vezetőjét, hogy a testület módosítsa ily módon azt a pénteki határozatát, melyben a katolikus iskolának az iskolahálózatban való megtartására tett javaslatot.

A pénteki tanácsi határozat ugyanis úgy tűnik, nem oldja meg az iskola bizonytalan helyzetét: a probléma fő oka, hogy hiányzik a tanintézet létrehozását kimondó tanácsi döntés. „Erre hivatkozik mindenki, hogy gyakorlatilag hiányzik az iskola alapköve\" – mondta Csíky Csengele, emlékeztetve, hogy a helyi tanácsnak a katolikus iskola létrehozására vonatkozó, 2014 őszén hozott két határozatát megtámadta a prefektúra, és jogerősen megnyerte a pert.

A szülők nem szívesen egyeznének bele

Csíky Csengele szerint a tanfelügyelőség és az önkormányzat javaslata értelmében a katolikus iskola ebben a tanévben a jelenlegi formában működhetne, hiszen része az iskolahálózatnak. Az osztályok a 2017/2018-as tanévben is a jelenlegi épületben maradnának, de adminisztratív szempontból más iskolákhoz kerülnének. Hogy melyikekhez, az további egyeztetések tárgya, ugyanis erre több lehetőség is felmerült. Ez idő alatt pedig jogászok segítségével el lehetne indítani a procedúrát, amelynek során gyakorlatilag megalapítják az iskolát, vázolta a lehetséges megoldást a szülők képviselője.

Hangsúlyozta, szülőkként azt szeretnék, ha az iskola működőképes lenne abban a formában, ahogyan azt elképzelték. „Ha szükség van arra, hogy alapító okiratokat rendbe tegyenek, akkor azt meg kell tenni\" – jelentette ki Csíky Csengele, hozzátéve, hogy visszamenőleg nem lehet papírokat legyártani, beszerezni, ezért mindenképp kell egy dokumentum, ahonnan az iskola létét számítják. „Tulajdonképpen meg kell alapítani az iskolát\" – fejtette ki, rámutatva, hogy rengeteg jogásszal konzultáltak az ügyben, és az illetékes vezetőkkel is napi szinten kommunikálnak, és azt látják, ez az egyetlen megoldás.

„Lehetne várni elnöki rendeletre, bármire, de az nem fogja helyettesíteni azokat a papírokat, amelyeknek két évvel ezelőtt meg kellett volna születniük\" – fogalmazott a szülői csoport képviselője. Elmondta, a továbbiakban azért fognak harcolni, hogy az átcsoportosítás megfelelően történjék, és a későbbiekben vissza lehessen venni az osztályokat, hogy azok újra egy működőképes intézmény részei lehessenek. „Ugyanakkor igyekszünk mindenben segíteni, hogy az esetleges iskolaalapítás a legnagyobb rendben történjék, és a jövőben el lehessen kerülni az ilyen és ehhez hasonló komplikációkat\" – fogalmazott a szülők képviselője.

A tanácsnál a döntés

Csíky Csengele elmondta, meglátásuk szerint most az RMDSZ-frakció és a tanács, illetve azok jogászainak a kezében a döntés, meg kell vizsgálniuk, hogy egyáltalán lehetséges-e jogilag a tanfelügyelőség kérésének teljesítése. „Mi kívülről úgy látjuk, a tanácsnak nincs kompetenciája osztályok átcsoportosításáról dönteni\" – mondta a szülői csoport képviselője. Hozzátette, hétfőn maguk is próbálták elérni az RMDSZ frakcióvezetőjét, hogy egyeztessenek vele az ügyben. Elmondta továbbá, amiatt is nehéz rendezni az ügyet, mert van egy csomó jogi keret, melybe bele kell férni; Ştefan Someşan volt főtanfelügyelő ellen épp a korábbi, jogilag kifogásolható döntések miatt emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A szülő szerint az elmúlt időszakban sok esetben látták, hogy bizonyos helyzetekben a tanfelügyelőség is tehetetlen, hiába kérnek tőle olyat, amit nem tud teljesíteni.

„A jóindulat megvan, tényleg maximálisan igyekeznek megoldani a helyzetet, viszont csak és kizárólag jogi keretek között, és mi is ezt akarjuk. Semmi olyasmit nem szeretnénk, ami nem törvényes\" – hangsúlyozta Csíky Csengele. Hozzátette, ami bizakodásra ad okot, hogy az intézmény élére ki tudnak nevezni egy ideiglenes igazgatót, felszabadulnak a számlaszámok, a tanárok megkaphatják a béreiket, és az intézmény kiadásait is rendezni tudják, de csak erre a tanévre vonatkozóan. Azonban az iskolai konzorciumokat tartalmazó táblázatban, amire február 7-én járt le a végső határidő, már nincs benne a gimnázium. „Ez mind következménye annak, hogy az iskolánk alapítása körül hiányosságok vannak. Ez maga előtt görget egy csomó problémát, melyeket egy tollvonással nem lehet megoldani\" – összegzett Csíky Csengele.

Egymásnak „passzolják\" az ügyet

A Maros megyei tanfelügyelőség honlapján megjelent jövő tanévre vonatkozó iskolai konzorciumokat tartalmazó táblázatból annak ellenére hiányzik a katolikus iskola, hogy a pénteki rendkívüli tanácsülésen a képviselők megszavazták, hogy az része lesz az iskolahálózatnak. Mivel a tanfelügyelőség még nem kapta meg a javaslatot, így nem is tudnak tárgyalni az ügyről. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, ez nem a végleges lista. Hozzátette, a helyi tanácstól nem a javaslatot, csupán egy átiratot kaptak, amelyben az áll, hogy tudomásul vették az iskolahálózatról szóló döntést. „Ez számunkra nem ér semmit, mi csak akkor tudjuk tárgyalni az ügyet, ha már döntöttek, és ez javaslatként érkezik hozzánk. Úgy érzem, csak az időt húzzák, és akadályozzák az egész ország iskolahálózatáról szóló döntés meghozatalát\" – mondta el a főtanfelügyelő-helyettes.

A lap a tanácsi javaslat sorsáról Csíki Zsoltot, az RMDSZ frakcióvezetőjét is megkérdezte. „Nem mi, a tanácsosok küldjük el a dokumentumot a tanfelügyelőségre, előbb a prefektushoz kerül, aki átnézi, és ha mindent rendben talál, akkor aláírja, utána kerül a tanfelügyelőségre. A protokoll szerint erre öt napja van a prefektusnak, ezért nem kerülhetett még a tanfelügyelőségre a pénteki ülésen megszavazott tervezet\" – fejtette ki Csíki Zsolt. Az RMDSZ-es tanácsos abban egyetértett Illés Ildikóval, hogy ezzel az időhúzással az országos iskolahálózat megalakulását akadályozzák. „Senki nem mer lépni, egyik azt akarja bebizonyítani, hogy nem létezik, másik azt, hogy létezik az iskola, közben 450 diák sorsa forog kockán\" – fogalmazott.