Nem Erdély-barát a mezőgazdaság költségvetése

Gyergyai Csaba 2017. február 09., 12:35

Közel duplájára nőtt a mezőgazdasági minisztérium költségvetése, ezáltal a támogatások kifizetését időben be lehet fejezni, az erdélyiek számára viszont hátrány, hogy a tárca jórészt a sík vidéki gazdálkodást erősítené.

Fotó: Pál Árpád

Az elmúlt évhez képest közel duplájára nőtt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium idei költségvetése: a szaktárca idén 17,33 milliárd lejből gazdálkodhat. Petre Daea miniszter a büdzsé kapcsán azt nyilatkozta, a szaktárca idei legfontosabb célkitűzése, hogy időben eljuttassa a gazdákhoz az igényelt támogatásokat – idénre 2,2 milliárd lej elosztását tervezik –, emellett 45 millió lejt költenének az öntözőrendszer évek óta tervezett korszerűsítésére.

Sebestyén Csaba parlamenti képviselő a mezőgazdasági minisztériumnak szánt költségvetés kapcsán azt mondta, a 83 százalékos költségvetés-emelés lehetővé teszi, hogy a minisztérium időben kifizesse a termelők által igényelt támogatásokat, pályázatokat. Azt azonban helyteleníti, hogy a tárca jórészt a sík vidéki gazdálkodást erősítené.

„A jó része ennek a költségvetésnek, hogy egyetlen kifogása sem lehet a kormánynak, hogy ne idejében fizesse ki a támogatásokat a termelőknek, vagy mondvacsinált okok miatt a megbízott ügynökségek elutasítsák a vidékfejlesztési pályázatokat, esetleg elnapolják a projektek elszámolásának kifizetését” – fogalmazott közleményében a képviselő. Ugyanakkor úgy véli, idén pótolni lehet a személyzeti hiányt a megyei igazgatóságoknál – amelyek költségvetése is kiegészíthető –, ami „lehetővé teszi egy, a gazdák és hatóságok közötti híd felépítését”. Ez ugyanakkor a pályázati támogatások megszerzéséhez szükséges szaktanácsadások és szakképzések megszervezését is szavatolja – tette hozzá Sebestyén.

A Romániai Magyar Gazdák Egyesületét (RMGE) is vezető politikus ugyanakkor rámutatott: az erdélyiek számára rossz hír, hogy a tervezet – a pénz elosztása szempontjából – nem teremt egyensúlyt az ország hegy-, domb- és sík vidéki gazdálkodói között. Noha a különböző domborzati formák szerinti területek egyenlő arányban oszlanak meg Romániában, a minisztérium főleg a sík vidéki gazdálkodást támogatná – közli Sebestyén.

Úgy véli, ez nem megfelelő megoldás, hiszen a síkságokon eleve jobbak a körülmények ahhoz, hogy gazdaságos termelést lehessen folytatni. A tervezet intézkedései között például a paradicsomtermesztők és sertéstenyésztők támogatása, az öntözőrendszerek rehabilitációja, valamint a zöldségek és gyümölcsök begyűjtésére alkalmas központok létrehozása kap nagyobb hangsúlyt. A képviselő szerint ugyanakkor a dokumentumban túlsúlyban van a termelés támogatása, és szinte alig említi meg a tájfenntartást, valamint a környezetvédelmi, közösségépítési és különböző más társadalmi funkciókat is ellátni képes mezőgazdaság létrehozását.