Hirdetés

Több erdélyi magyar társulat lép fel a román fővárosban az Országos Színházi Fesztiválon

Imre Éva és Bíró József a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stuart Mária című előadásában •  Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Imre Éva és Bíró József a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stuart Mária című előadásában

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Október 18. és 28. között Bukarestben rendezik meg a 34. Országos Színházi Fesztivált (FNT), amelyen mindig szerepelnek erdélyi magyar színházi előadások, produkciók is.

Krónika

2024. október 17., 15:212024. október 17., 15:21

Az Országos Színházi Fesztivál a legrangosabb romániai színházi seregszemle, amely – a válogatást végző kurátorcsapat (tagjai: Mihaela Michailov, Călin Ciobotari és Ionuț Sociu) szerint – nem a romániai színházi évad leltárja, hanem egy mottó köré épül: A lehetséges dramaturgiája. A beválogatott előadások konkrét kurátori koncepciót fednek le – olvasható a Liszt Intézet Bukarest közleményében. A koncepció részei többek közt: a dramaturgia mint az előadás meghatározó eleme, az előadás képessége egy gondosan meghatározott esztétika strukturálására, az előadások regionális megoszlása.

Az Országos Színházi Fesztivál hivatalos megnyitóját október 18-án, pénteken tartják a Bukaresti „I.L. Caragiale” Nemzeti Színházban, ahol fellép a Cári Tibor & Folktronica Orchestra. A koncert világzenei utazás Cári Tibor zeneszerző személyes megközelítésével. A repertoár egy része színházi előadásokhoz készült, majd átdolgozva, újrahangszerelve, koncertszerű formát öltött.

Hirdetés
A temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház Pericles című előadása •  Fotó: Beliczay László / Csiky Gergely Állami Magyar Színház Galéria

A temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház Pericles című előadása

Fotó: Beliczay László / Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Színház a Friedrich Schiller művéből készült Stuart Mária című produkciót viszi Bukarestbe.

Az előadást rendezte Diego de Brea szlovéniai alkotó. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Sebestyén Aba által rendezett, Az igazság gyertyái című produkciót viszi Bukarestbe, az előadás Székely Csaba drámájából készült. Az igazság gyertyái című produkció 2024-ben két kategóriában is elnyerte a Román Színházi Szövetség (UNITER) díját: a legjobb, ősbemutatóként színpadra alkalmazott szövegnek járó UNITER-díjat a darab szerzője, Székely Csaba, míg a legjobb zene és sound design-t méltató elismerést Cári Tibor, az előadás zeneszerzője vehette át.

A Yorick Stúdió előadása is szerepel a kínálatban: a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata támogatásával készült, Lázadni Veletek Akartam című produkció Bódi Attila művéből készült, rendezte: Sebestyén Aba. A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül.

A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni Veletek Akartam című előadása •  Fotó: Yorick Stúdió Galéria

A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni Veletek Akartam című előadása

Fotó: Yorick Stúdió

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata is színpadra lép Bukarestben, a Pericles című, Philip Parr által rendezett produkcióval.

„Egy ember fekszik a homokban. Partra vetette az ár. Nem tudni, hogy honnan jött, merre tart, mit akar, vagy mi elől menekül. Valahol, egy messzi földön király volt. Tyrus hercege. De most csak egy ember, akinek semmije sincs, csak egy története. Ez Pericles története. De nem csak az övé” – olvasható az előadás leírásában.

A teljes program megtalálható az esemény honlapján.

korábban írtuk

A rendszerváltás óta eltelt 35 év a kolozsvári nemzetközi színházi szemle témája
A rendszerváltás óta eltelt 35 év a kolozsvári nemzetközi színházi szemle témája

A Kolozsvári Állami Magyar Színház kilencedik alkalommal szervezi meg az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált; idén a rangos eseményre november 3-17. között kerül sor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 15., szombat

Charles Bukowski versei magyar fordításban jelennek meg

Vízben égni, tűzbe fulladni címmel Charles Bukowski világhírű amerikai író magyarra fordított versei jelennek meg december elején – közölte a Gabó Kiadó az MTI-vel.

Charles Bukowski versei magyar fordításban jelennek meg
Hirdetés
2025. november 15., szombat

A székelyföldi zongorista, aki játékával Marokkót is elvarázsolta – Beszélgetés a díjnyertes Szaniszló Attilával

A székelyföldi származású Szaniszló Attila zongorajátékával az elmúlt években nemcsak a magyar közönséget hódította meg, hanem legutóbb Marokkóban is diadalmaskodott: első díjat nyert a rangos Her Royal Highness Lalla Meryem nemzetközi zongoraversenyen.

A székelyföldi zongorista, aki játékával Marokkót is elvarázsolta – Beszélgetés a díjnyertes Szaniszló Attilával
2025. november 14., péntek

„Ízig-vérig székely magyar művészember”: 100. születésnapján köszöntötték Ambrus András színészt

Ünnepi esttel köszöntötte csütörtökön a Budapesti Székely Kör Ambrus András színészt, a Székely Kör egyik alapító tagját 100. születésnapja alkalmából Budapesten.

„Ízig-vérig székely magyar művészember”: 100. születésnapján köszöntötték Ambrus András színészt
2025. november 12., szerda

Gyermekoperától jazzkoncertig: ismét megszervezik az opera ünnepét Kolozsváron

November 20. és 27. között rendezik meg a Kolozsvári Opera Napokat, amely gazdag programmal várja a közönséget: kiállítás, könyvbemutató, gyerekeknek szóló beavató előadás, jazzkoncert és egy új gyermekopera ősbemutatója is szerepel a kínálatban.

Gyermekoperától jazzkoncertig: ismét megszervezik az opera ünnepét Kolozsváron
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Váta Lóránd szerepmegformálásai kulisszatitkairól: „nem lehet igazán jó színész, aki nem mezteleníti le a lelkét”

Váta Lóránd UNITER- és Jászai Mari-díjas, sepsiszentgyörgyi születésű színművészt, aki immár 16 éve a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, szerepmegformálásai kulisszatitkairól kérdeztük.

Váta Lóránd szerepmegformálásai kulisszatitkairól: „nem lehet igazán jó színész, aki nem mezteleníti le a lelkét”
2025. november 11., kedd

A rendszerváltás óta eltelt 35 évre reflektáló miniévad a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A rendszerváltás óta eltelt harmincöt évre emlékezve miniévadot szervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház november 12. és 16. között, Showcase 2025 címmel.

A rendszerváltás óta eltelt 35 évre reflektáló miniévad a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2025. november 11., kedd

A magyar származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi díjat

A magyar–kanadai származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényéért.

A magyar származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi díjat
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Kétszáz éve a tudás szolgálatában: Kolozsváron ünneplik a magyar tudomány napját

Kétszáz éves jubileumát ünnepli idén a Magyar Tudományos Akadémia, amelyhez kapcsolódva november 20–22. között Kolozsváron rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című eseménysorozatot.

Kétszáz éve a tudás szolgálatában: Kolozsváron ünneplik a magyar tudomány napját
2025. november 10., hétfő

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya, az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya, az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje
2025. november 10., hétfő

Székelyföldi társulat magyarországi születésű színművésznője kapja idén a Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.

Székelyföldi társulat magyarországi születésű színművésznője kapja idén a Csíky András-díjat
Hirdetés
Hirdetés