Hirdetés

Temesváron kap életműdíjat Elek Judit filmrendező, forgatókönyvíró

Elek Judit: „azért lettem filmrendező, hogy el tudjam mondani azt, amit látok magam körül, azt, amit megéltem” •  Fotó: Liszt Intézet Bukarest

Elek Judit: „azért lettem filmrendező, hogy el tudjam mondani azt, amit látok magam körül, azt, amit megéltem”

Fotó: Liszt Intézet Bukarest

A temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztivál életműdíjjal tiszteleg Elek Judit magyarországi filmrendező, forgatókönyvíró előtt.

Krónika

2024. július 06., 14:542024. július 06., 14:54

A július 17–21. között rendezendő fesztivál keretében levetítik Elek Judit három filmjét, amelyek a Nemzeti Filmintézet – Magyar Filmarchívum digitalizációs programjában kerültek felújításra – közölte a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest. Az intézet 2024-ben is folytatja a klasszikus magyar filmek restaurált változatainak bemutatását.

Június elején egy retrospektív vetítéssorozat keretében mutatták be Bukarestben Elek Judit három filmjét:

Hirdetés

Sziget a Szárazföldön (1969), Majd holnap (1980) és Mária-nap (1984), mely filmek július 17-21. között a temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztivál programjába is bekerültek.

A Magyar Filmarchívum digitalizációs programjában folyamatosan kerülnek felújításra a magyar filmörökség gyöngyszemei. Ezen restaurált filmalkotások közül rendszeresen mutatnak be a Bukaresti Magyar Filmhéten, mely vetítésekkel a Magyar Filmarchívum munkáját szeretnék kiemelni. 2022-ben elindítottak egy felújított klasszikus magyar filmek sorozatot rendezői retrospektív vetítések formájában.

2022-ben Jancsó Miklós három 4K-ban felújított filmjét vetítették Bukarestben és a temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztiválon:

Fényes szelek (1969), Még kér a nép (1972) és Szerelmem, Elektra (1974) , majd 2023-ban Szabó István kultikus trilógiáját: Mephisto (1981), Redl ezredes (1985) és Hanussen (1988) ugyancsak a román fővárosban és Temesváron.

Elek Judit (sz. 1937, Budapest) Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró 1956–1961 között a budapesti Filmművészeti Főiskolán, Máriássy Félix vezette rendezői osztályban tanult. Pályáját játékfilmek asszisztenseként, dramaturgjaként és híradórendezőként kezdte, majd rendezőként készített egyaránt dokumentum- és játékfilmeket is.

Alapító tagja a Balázs Béla Stúdiónak (1959) és tagja az Európai Film Akadémiának (1988). 1968-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, a dokumentarista és játékfilmes technikákat izgalmasan vegyítő Sziget a szárazföldön címűt, amelynek nemzetközi bemutatója 1969-ben a cannes-i filmfesztiválon volt

a Kritikusok hete szekcióban. Az 1970-es években sikeres dokumentumfilmeket készített (Isten mezején, 1973; Egyszerű történet, 1975). Az 1980-as évektől kezdve történelmi filmeket rendezett (Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társainak ügyében, 1980; Tutajosok, 1989). A Mária-nap (1984) című filmjének 1984-ben a Cannes-i filmfesztiválon volt a bemutatója az Un certain régard szekcióban. Az 1990-es években zsidó témájú filmeket forgatott (Mondani a mondhatatlant – Elie Wiesel üzenete, 1995; Egy szabad ember – Fisch Ernő élete, 1996; Visszatérés, 2011). Tabutörő dokumentum és játékfilmjeiben mély együttérzéssel és nagy szenvedéllyel ábrázolja az emberi kapcsolatokat, az érzékeny társadalmi vagy történelmi témákat.

Alkotásait díjazták többek közt Mannheimben, Montpellier-ben, Párizsban, Montrealban, Salernóban, Kairóban, Louisville-ben és Bukarestben (Bukarest Nemzetközi Filmfesztivál, 2012, Életműdíj).

Elek Judit: „továbbá azért csinálok filmet, mert szükségem van rá, hogy szeressenek” •  Fotó: Liszt Intézet Bukarest Galéria

Elek Judit: „továbbá azért csinálok filmet, mert szükségem van rá, hogy szeressenek”

Fotó: Liszt Intézet Bukarest

Az NFI Filmarchívum a rendezőnő 85. születésnapja alkalmából felújította az életmű fontos darabjait. Ezekből 2023-ban a cannes-i filmfesztiválon vetítették a 4K-ban restaurált Sziget a szárazföldön című filmjét a Cannes Classics szekcióban, ezt megelőzően pedig 2023 januárjában a rotterdami nemzetközi filmfesztiválon az addig restaurált összes filmjéből (18 film) retrospektív vetítést szerveztek, majd 2024 márciusában a francia filmarchívum, a párizsi Cinematéque française-ben vetítették hat restaurált filmjét. 2022-ben a New York-i MoMA Nemzetközi Filmfesztivál beharangozójaként vetítették a Sziget a szárazföldön című filmjét a New York-i Modern Művészetek Múzeumban (MoMA).

2024 őszén pedig a Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében hat felújított filmje lesz látható újra a budapesti közönség számára is.

1986-ban a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki. Munkásságát 1987-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2008-ban Kossuth-díjjal tüntették ki „az elesettek és kirekesztettek sorsa iránti aggodalmat és mélységes humanizmust tükröző sokoldalú művészi munkássága elismeréseként”. 2009-ben a Magyar Mozgókép Mestere címben részesült. 2018-ban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége film-és tévékritikusi szakosztályának életműdíjával tüntették ki.

Elek Judit így vall munkásságáról, filmjeiről:

„Azért lettem filmrendező, hogy el tudjam mondani azt, amit látok magam körül, azt, amit megéltem, azt, amit a régiek megéltek ezen a nagyon »huzatos« átjáróház jellegű picike kis országban,

ahol mindig más a hatalom, mint amit igazságosnak és jónak szeretnének az emberek, de belenyugszanak, mert úgy hiszik, hogy ez a világ rendje. Én meg, mint egy női Don Quijote, harcolok a szélmalommal, nem nyugszom bele, és remélem, így is fogok meghalni. Talán csak még egy motivációs tényezőt tennék hozzá ehhez: azt tapasztalom hatvan év munkája után, hogy a legrégebbi filmem is él és hat az emberekre, ha van alkalmuk, hogy megnézzék. Továbbá azért csinálok filmet, mert szükségem van rá, hogy szeressenek; és a filmjeimmel talán el tudom érni, hogy olyan emberek is szeressenek, akik sohase találkoztak velem személyesen.”

korábban írtuk

Életműdíjat vett át Bocsárdi az UNITER-gálán, Tompa Gábor és Balázs Attila is elismerést kapott Temesváron
Életműdíjat vett át Bocsárdi az UNITER-gálán, Tompa Gábor és Balázs Attila is elismerést kapott Temesváron

Életműdíjat kapott Bocsárdi László rendező, Tompa Gábor pedig a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál szervezéséért vehetett át elismerést a hétfő esti UNITER-gálán, amelyet Temesváron tartottak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 14., kedd

Spiró György drámáját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Spiró György Elsötétítés című drámájából készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Spiró György drámáját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hirdetés
2026. április 14., kedd

Lírai sors: 140 éve született Aradon a magyar irodalom legelégikusabb költője, Tóth Árpád

Az utókor „méla, halkszavú költőként” emlegeti az újságíróként, szerkesztőként és műfordítóként is jelentős életművet maga után hagyó Tóth Árpádot, aki kisgyerekként elkerült szülővárosából.

Lírai sors: 140 éve született Aradon a magyar irodalom legelégikusabb költője, Tóth Árpád
2026. április 14., kedd

Bajor Andor életműve előtt tisztelegnek Kolozsváron

Bajor Andor (Nagyvárad, 1927. szept. 30. ̶ Debrecen, 1991. január 24.) szerkesztő, kritikus, prózaszerző életművére összpontosító, kétnapos konferenciát és irodalmi rendezvényt szerveznek Kolozsváron.

Bajor Andor életműve előtt tisztelegnek Kolozsváron
2026. április 13., hétfő

A nagybányai festőiskola ritkán látható alkotásait mutatják be Nagyváradon

A nagybányai festőiskola ritkán látható alkotásait bemutató tárlat nyílik április 18-án, szombaton Nagyváradon, a római katolikus püspöki palotában – közölte a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség sajtószolgálata.

A nagybányai festőiskola ritkán látható alkotásait mutatják be Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Kalotaszegről indult, háromszázezerig jutott a Magyar menyegző

Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.

Kalotaszegről indult, háromszázezerig jutott a Magyar menyegző
2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
Hirdetés
Hirdetés