Az Erdélyi Magyar írók Ligája (EMIL) – melynek Fodor volt az első elnöke – egész napos konferenciát szervezett, melyen felidézték alakját, munkásságát, annak újraértékelését, életműve súlypontjainak újragondolását is megkísérelték az előadók. Míg napközben tudományos szempontból vizsgálták életművét, a Magyarország főkonzulátusának rendezvénytermében tartott esti beszélgetésen – melyen az író özvegye és leánya is jelen volt – a személyes emlékeké volt a főszerep.

Karácsonyi Zsolt EMIL-elnök köszöntője után Vallasek Júlia egyetemi docens a beszélgetés moderátorként arra hívta fel a figyelmet, hogy Fodor Sándor szellemisége ma is jelen van közöttünk. Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész rámutatott: azt a nemzedéket, melyhez Fodor Sándor tartozott, nem szabad elfelejteni, és mostoha körülmények között is születhet élő, eleven irodalom, mely gazdagíthat, segíthet élni, elviselni az újabb zord időket. Az író kortársaként személyes élményét osztotta meg a jelenlévőkkel. 1954-ben, amikor Fodor első kötete megjelent, egy nagyüzemben mutatták volna be, de kiderült, a vezetőség a munkaidő lejárta után kötelezné a haza készülő munkásokat az irodalmi eseten való részvételre, akik okkal zúgolódtak emiatt. Fodor Sándor kérte végül, hogy engedjék haza őket, és a gesztus hatására jóval többen maradtak, mind tervezték. „Ebben a meghiúsult irodalmi estben benne volt az, hogy lehet emberségesen, okosan viselkedni a legnehezebb helyzetben, erőszak esetén is\" – jelentette ki Gálfalvi Zsolt.

Gálfalvi György irodalomkritikus a második Forrás-generáció tagjaként emlékezett a nála idősebb íróra, kifejtve, lázadó fiatalokként semmibe vették az idősebbek javaslatait, Fodor Sándor volt az egyetlen, aki a lelkükhöz tudott szólni, akinek a tanácsait meg is fogadták. Az író segítőkészségét illusztrálandó elmesélte, hogy kezdő kritikusként nem tudva írógépen írni, Fodor Sándor kérte, hasson oda, hogy a beírónő gépelje be a cikkét, de az író maga ajánlkozott a feladatra, amit utána többször is megismételt. „Néhány évig nekem Fodor Sándor volt a gépírónőm\" – fogalmazott Gálfalvi György, annak fiatalok iránti gondoskodását hangsúlyozva.

Molnár Vilmos író, a Székelyföld szerkesztője Fodor emberekbe vetett bizalmát emelte ki, elmondva: miközben a sajtó tele volt Csibi István csíkszeredai vállalkozó – akit Fodor árvaházi gyerekként ismert meg – törvénytelenségeivel, az író képes volt arra, hogy személyesen megkérdezze tőle, honnan van a hatalmas vagyona, és elhitte a választ, miszerint „garast garasra rakosgatva\" gyűjtötte. Novelláinak, műveinek jó része is a bizalomról, vagy a bizalom hiányáról szól, mutatott rá.

Sántha Attila irodalomkritikus, aki az EMIL ügyvezető elnökeként dolgozott együtt az írószervezetet vezető Fodorral, elmondta, sokakat meglepett, hogy a vallásos író miért vállalta el a feladatot, hiszen „a társaság nem a visszafogottságáról volt híres\", Tempfli József egykori nagyváradi megyéspüspök egyenesen azzal vádolta őket, hogy műveikkel megrontják az ifjúságot. Fodor Sándor ellenben úgy vélte, hogy „ez a fajta szabadszájúság is egyfajta istenkeresés\", mondta Sántha Attila.

Bár a jelenlévők Csipike írójának emberségét, empátiáját, gondoskodását, emberekbe vetett bizalmát hangsúlyozták, rámutattak arra is, hogy „a jámbor Fodor Sándor” tudott kemény is lenni, ez volt jámborságának a fedezete. Erre A hétben több mint egy évtizedig közölt publicisztikai írásai a bizonyítékok, mesélte az őt erre felkérő Gálfalvi Zsolt, aki szerint „végig írta a harcos publicisztikát, miközben hadakozott az ellen, hogy ő politizál\". Rámutatott, Fodor Sándor mindig próbálta értelmes, okos szívvel elősegíteni az emberek megértését, és másoknak is fogódzókat adott ehhez.