Hirdetés

Több sajtós is életét vesztette egy izraeli légicsapásban

Archív felvétel •  Fotó: X/Libanoni polgári védelem

Archív felvétel

Fotó: X/Libanoni polgári védelem

Izraeli légicsapás ért péntekre virradóra egy médiastábok által használt szálláshelyet a délkelet-libanoni Haszbajában; a támadásban legalább három televíziós szakember életét vesztette, hárman megsebesültek – közölte a libanoni állami hírügynökség (NNA) és a libanoni egészségügyi minisztérium.

MTI

2024. október 25., 14:552024. október 25., 14:55

Az al-Dzsadíd helyi hírcsatorna által a helyszínről közzétett felvételeken összeomlott épületek és Press (sajtó) feliratú, porral és törmelékkel borított autók láthatók.

Az izraeli hadsereg nem adott ki figyelmeztetést a légicsapás előtt, és egyelőre nem kommentálta az erről szóló jelentéseket.

Hirdetés

A Iránhoz és a Teherán támogatását élvező Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez köthető al-Majadín műsorszolgáltató jelentése szerint a halálos áldozatok között volt két munkatársa, Gasszán Nadzsar operatőr és Mohammed Rida technikus, valamint szintén a libanoni milíciához kötődő al-Manar helyi csatorna operatőre, Visszam Kasszim. Mindhárman a több médium által bérelt szálláshely-komplexum egyik faházában aludtak, amikor légicsapás érte az épületet.

„Teljes mértékben az (izraeli) megszállást tartjuk felelősnek ezért a háborús bűncselekményért, amelynek újságírói stábok, köztük az al-Majadín csapata is célpontjai lettek” – írta az X-en Gasszán bin Dzsiddo, a bejrúti székhelyű csatorna igazgatója.

korábban írtuk

Újrakezdődhetnek a tárgyalások a gázai tűzszünetről, Washington egyeztet Izraellel az Irán elleni válaszcsapásról
Újrakezdődhetnek a tárgyalások a gázai tűzszünetről, Washington egyeztet Izraellel az Irán elleni válaszcsapásról

A hétvégén Katarban várhatóan találkozót tartanak a gázai túsz- és tűzszüneti megállapodásról szóló tárgyalások újraindításáról – közölte a CNN a tényeket ismerő forrásra hivatkozva.

Az Izraelben „terrorszervezeteket szolgáló veszélyes propaganda terjesztése miatt” tavaly betiltott, a Hezbollah szócsövének bélyegzett médium egyik bejrúti irodáját szerdán érte izraeli légicsapás.

A libanoni hatóságok szerint az izraeli hadművelet kezdete óta eddig több mint 2500 ember halt meg, és több mint egymillió civilt kényszerítettek lakóhelyének elhagyására, ami humanitárius válságot idézett elő Libanonban.

A New York-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) csütörtökön közzétett jelentése szerint legkevesebb 128 újságírót és médiamunkást öltek meg a térségben a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael ellen tavaly október 7-i végrehajtott támadása után kezdődött gázai háború és a libanoni konfliktus idején. A CPJ szerint az áldozatok közül 123-an palesztin, ketten izraeli, hárman libanoni médiaalkalmazottak voltak.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter Dohában tett látogatása során csütörtökön óva intette Izraelt attól, hogy elhúzódó hadjáratot folytasson Libanonban.

„Miközben Izrael hadműveleteket hajt végre a népe elleni fenyegetés megszüntetése érdekében a libanoni határ mentén, nagyon világosan megmondtuk, hogy ez nem vezethet egy elhúzódó hadjárathoz” – fogalmazott.

Az amerikai küldöttség a Hamász és Izrael közötti tűzszüneti tárgyalások előkészítését, illetve a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátását célzó megbeszéléseket folytat a katari fővárosban izraeli és katari tárgyalópartnereivel.

korábban írtuk

Fegyvernyugvást sürget Gázában Washington, a Hezbollah „trónörökösével” is sikerült végezni
Fegyvernyugvást sürget Gázában Washington, a Hezbollah „trónörökösével” is sikerült végezni

A Gázai övezetben a Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, és a Libanonban az Irán támogatta síita Hezbollah milícia ellen folytatott háborúról és azok után várható rendezésrőltárgyalt Antony Blinken és Benjámin Netanjahu kedden.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 07., péntek

Donald Trump kiváló és erős vezetőnek nevezte Orbán Viktort a kétoldalú megbeszélésen

Kiváló és erős vezetőnek nevezte Orbán Viktort az amerikai elnök pénteken Washingtonban a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélés kezdete előtt, újságírói kérdésekre válaszolva.

Donald Trump kiváló és erős vezetőnek nevezte Orbán Viktort a kétoldalú megbeszélésen
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Kreml: nem igaz, hogy Lavrov kegyvesztett lett, amiért zátonyra futtatta a budapesti békecsúcsot

Elutasította pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azokat a spekulációkat, miszerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kegyvesztett lett Vlagyimir Putyin elnöknél.

Kreml: nem igaz, hogy Lavrov kegyvesztett lett, amiért zátonyra futtatta a budapesti békecsúcsot
2025. november 07., péntek

Amerikai képviselők kérik, hogy ne vonják ki az amerikai katonákat Romániából

Demokrata és republikánus párti képviselők levélben fordultak Pete Hegseth amerikai védelmi miniszterhez, amelyben azt kérik, ne vonják ki Romániából az ott állomásozó amerikai katonák egy részét, ahogy azt múlt szerdán bejelentették.

Amerikai képviselők kérik, hogy ne vonják ki az amerikai katonákat Romániából
2025. november 07., péntek

A franciaországi gázoló ámokfutó azt mondja, Allah parancsait követte

Az ámokfutó, aki előző nap szándékosan elütött öt embert a nyugat-franciaországi Oléron szigetén, a közelmúltban vallásilag radikalizálódott, és azt vallotta kihallgatásán, hogy „Allah parancsait követte” – közölte csütörtök este az illetékes ügyész.

A franciaországi gázoló ámokfutó azt mondja, Allah parancsait követte
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Ukrán hírszerzés: több tucatnyi, lőszert szállító vonatot gyújtott fel egy orosz lázadócsoport

Az ukrán katonai hírszerző ügynökség (HUR) csütörtökön bejelentette, hogy az Oroszország szabadsága nevű orosz lázadócsoport több tucat vonatot szabotált, miközben az orosz hadsereg logisztikai infrastruktúráját vette célba.

Ukrán hírszerzés: több tucatnyi, lőszert szállító vonatot gyújtott fel egy orosz lázadócsoport
2025. november 06., csütörtök

„Vannak bajok és vannak lehetőségek”. Orbán Viktor a repülőn nyilatkozott amerikai tárgyalásairól

Minden diplomáciai tárgyalás nehéz, de én egy baráti és könnyű tárgyalásra számítok – mondta Orbán Viktor miniszterelnök washingtoni repülőútján a magyarországi közmédiának nyilatkozva arról, kemény tárgyalásokra számít-e Washingtonban.

„Vannak bajok és vannak lehetőségek”. Orbán Viktor a repülőn nyilatkozott amerikai tárgyalásairól
2025. november 06., csütörtök

Egységben az erő: aláírták a román–magyar kistérségi társulás alapító okiratait

A több mint 100 ezer lakost tömörítő eurorégió jogi személyiséggé válása után közvetlenül, nagyobb hatékonysággal pályázhat európai uniós támogatásra brüsszeli forrásokhoz, a lakosok életminőségének javítása érdekében.

Egységben az erő: aláírták a román–magyar kistérségi társulás alapító okiratait
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Gáza: még egy holttestet átadott a Hamász Izraelnek

Két izraeli forrás szerint Izrael megkapta egy újabb, Gázába hurcolt halott túsz holttestét, miközben információkat gyűjt a leghosszabb ideje fogva tartott holttestek hollétéről.

Gáza: még egy holttestet átadott a Hamász Izraelnek
2025. november 06., csütörtök

Pokrovszk: mindkét fél a saját sikereivel dicsekszik, egyre nő a bekerítés veszélye

Oroszország szerdán közölte, hogy csapataik Pokrovszkban észak felé haladnak, hogy teljes ellenőrzésük alá vonják az ukrán várost, de az ukrán hadsereg szerint egységeik keményen küzdenek, hogy megakadályozzák az oroszok további terjeszkedését.

Pokrovszk: mindkét fél a saját sikereivel dicsekszik, egyre nő a bekerítés veszélye
2025. november 06., csütörtök

Gázolás Franciaországban: őrizetbe vették az elkövetőt, aki Allah Akbart kiáltott

Egy helyi halász gázolt el szándékosan szerdán öt embert a nyugat-franciaországi Oléron szigetén, közülük két ember állapota súlyos – közölte a helyi ügyészség, amely emberölési kísérlet miatt indított eljárást.

Gázolás Franciaországban: őrizetbe vették az elkövetőt, aki Allah Akbart kiáltott
Hirdetés
Hirdetés