
Bevetés. Az izraeli légierő a Hezbollah számos létesítményét kiiktatta
Fotó: X/Izraeli védelmi minisztérium
Izrael bejelentette, hogy harci gépei csütörtökön este több mint 100 Hezbollah-rakétavetőt és más „terrorista létesítményeket”, köztük egy dél-libanoni fegyverraktárt találtak el.
2024. szeptember 20., 08:292024. szeptember 20., 08:29
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint a rakétavetők készen álltak arra, hogy bevessék őket Izrael ellen – közölte a BBC. Áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.
A libanoni állami Nemzeti Hírügynökség szerint
Korábban Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője azt mondta, hogy a hét eleji halálos robbanások „átléptek minden vörös vonalat”, és azzal vádolta Izraelt, hogy szerinte ez hadüzenetnek minősül.

Izrael minden határon túlment a távközlési eszközök tömeges felrobbantásával Libanonban – jelentette ki Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom vezetője, miután milíciájának számos tagja is megsebesült a robbanásokban.
Izrael nem ismerte el, hogy ő áll a kedden és szerdán elkövetett támadások mögött – amelyek során országszerte egyszerre robbantak fel csipogók és adó-vevő készülékek –, és amelyekben a libanoni hatóságok szerint 37 ember meghalt és 3000 megsebesült.
Joáv Galant védelmi miniszter azonban azt mondta, hogy
A BBC emlékeztet: a korábban szórványos, határokon átnyúló harcok 2023. október 8-án – egy nappal azután, hogy a Hamász fegyveresei Gázából példátlan támadást intéztek Izrael ellen – eszkalálódtak, amikor a Hezbollah a palesztinokkal való szolidaritásból izraeli állásokat lőtt.
Azóta több száz ember, többségükben a Hezbollah harcosai haltak meg a határon átnyúló harcokban, és tízezrek kényszerültek lakóhelyüket elhagyni a határ mindkét oldalán.
Mindkettőt Irán támogatja, és Izrael, az Egyesült Királyság és más országok terrorista szervezetként tartják számon őket.
Az IDF csütörtökön késő este kiadott közleményében közölte, hogy harci gépei „körülbelül 100 kilövőállást és további, körülbelül 1000 vetőcsőből álló terrorista infrastruktúra-helyszínt találtak el, amelyek készen álltak arra, hogy a közeljövőben izraeli terület felé lőjenek”.
„Az IDF folytatja a Hezbollah terrorszervezet infrastruktúrájának és képességeinek a leépítésére irányuló műveleteket Izrael állam védelme érdekében” – közölte az izraeli hadsereg.
Az ámokfutó, aki előző nap szándékosan elütött öt embert a nyugat-franciaországi Oléron szigetén, a közelmúltban vallásilag radikalizálódott, és azt vallotta kihallgatásán, hogy „Allah parancsait követte” – közölte csütörtök este az illetékes ügyész.
Az ukrán katonai hírszerző ügynökség (HUR) csütörtökön bejelentette, hogy az Oroszország szabadsága nevű orosz lázadócsoport több tucat vonatot szabotált, miközben az orosz hadsereg logisztikai infrastruktúráját vette célba.
Minden diplomáciai tárgyalás nehéz, de én egy baráti és könnyű tárgyalásra számítok – mondta Orbán Viktor miniszterelnök washingtoni repülőútján a magyarországi közmédiának nyilatkozva arról, kemény tárgyalásokra számít-e Washingtonban.
A több mint 100 ezer lakost tömörítő eurorégió jogi személyiséggé válása után közvetlenül, nagyobb hatékonysággal pályázhat európai uniós támogatásra brüsszeli forrásokhoz, a lakosok életminőségének javítása érdekében.
Két izraeli forrás szerint Izrael megkapta egy újabb, Gázába hurcolt halott túsz holttestét, miközben információkat gyűjt a leghosszabb ideje fogva tartott holttestek hollétéről.
Oroszország szerdán közölte, hogy csapataik Pokrovszkban észak felé haladnak, hogy teljes ellenőrzésük alá vonják az ukrán várost, de az ukrán hadsereg szerint egységeik keményen küzdenek, hogy megakadályozzák az oroszok további terjeszkedését.
Egy helyi halász gázolt el szándékosan szerdán öt embert a nyugat-franciaországi Oléron szigetén, közülük két ember állapota súlyos – közölte a helyi ügyészség, amely emberölési kísérlet miatt indított eljárást.
Nyilatkozatban tiltakozik és levélben fordul az illetékes ukrán szervekhez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége amiatt, hogy a beregszászi Rákóczi-egyetem négy diákját több mint 24 órája fogva tartja a helyi hadkiegészítés.
Orosz és ukrán csapatok kedden csatákat vívtak a kelet-ukrajnai Pokrovszk romjai között, amely egy közlekedési és logisztikai csomópont, amelyet Moszkva több mint egy éve próbál elfoglalni.
A Trump-kormány egy, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztendő határozatán dolgozik, amelynek célja egy többnemzetiségű erő Gázába telepítése az Egyesült Államok által közvetített tűzszüneti megállapodás betartatására.
szóljon hozzá!