
Öröm. Herbert Kickl pártelnök és a pártvezetés ünnepli, hogy az Osztrák Szabadságpárt végzett az első helyen a választáson
Fotó: Facebook/Herbert Kickl
A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte meg Ausztriában a vasárnapi parlamenti választást a szavazatok 29,2 százalékával a belügyminisztérium által hétfőn közzétett hivatalos részeredmények szerint.
2024. szeptember 30., 13:312024. szeptember 30., 13:31
Az eddigi koalíciós kormányban részt vevő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) a második helyre szorult a voksok 26,5 százalékával. A párt teljesítménye 11 százalékponttal csúszott vissza a 2019-es eredményéhez képest.
Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 21,1 százalékot szerzett, és ezzel a harmadik helyre került. A liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) a szavazatok 9 százalékát kapta, míg az eddig az ÖVP-vel kormányzó Zöldek 8 százalékot szereztek.
A belügyminisztérium által közölt részeredmények már tartalmazzák a postán leadott szavazatok nagy részét, a 100 százalékos feldolgozottságú hivatalos végeredmény várhatóan csütörtökig születik meg.
Herbert Kickl, az eddig ellenzékben politizáló FPÖ elnöke pártja választási győzelmével kapcsolatban azt mondta:
Ahhoz, hogy Herbert Kickl kancellár lehessen, pártjának koalíciós partnerre lesz szüksége, akivel együtt parlamenti többségre tehet szert. Korábban azonban
Karl Nehammer osztrák kancellár a részeredmények ismeretében hamar ismét leszögezte, hogy nem fognak együttműködni az FPÖ-vel.

A radikális jobbdali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte az Ausztriában vasárnap rendezett szövetségi parlamenti választásokat a közvélemény-kutatások alapján.
A vasárnapi választás eredménye történelmi fordulatnak tekinthető Ausztriában. Korábban soha nem fordult még elő, hogy az ÖVP és az SPÖ egyaránt ilyen gyengén szerepelt volna. Ez az első alkalom, hogy a szociáldemokraták a harmadik helyre csúsztak vissza, az ÖVP-nek pedig ez volt az eddigi egyik leggyengébb választási szereplése.
Elemzők szerint
Az Osztrák Szabadságpárt határozott bevándorlásellenes álláspontja szintén nagy népszerűségnek örvend. Választási programjában az FPÖ szigorúan korlátozott migrációs politikát ígért: szorgalmazzák a bevándorlók hazatoloncolását, és nagyobb „homogenitást” akarnak az osztrák társadalomban. Az FPÖ továbbá pártolja, hogy oldják fel az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat, és bírálja az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatást.
Kickl az ORF-nek vasárnap éjjel adott nyilatkozatában azt mondta, úgy érzi, nem kell változtatniuk programjukon. Kickl azt javasolta az FPÖ-vel történő együttműködést eddig élesen elutasító pártoknak, hogy „tegyék fel maguknak a kérdést, hogy is állnak a demokráciával, és inkább aludjanak egyet az eredményre”, mielőtt nyilatkoznak.
A német kancellár felszólította Volodimir Zelenszkijt, hogy fékezze meg a fiatal ukrán férfiak Németországba áramlását. Friedrich Merz szerint a hadköteles ukrán férfiaknak otthon kellene maradniuk, és megvédeniük a hazájukat.
Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.
Az Egyesült Államok a globális terrorszervezetek szankciós listájára vett négy európai Antifa-csoportot, közte a Budapesten is 2023-ban támadást elkövető Antifa Ostot – jelentette be csütörtökön Marco Rubio külügyminiszter.
Az ukrán Enerhoatom állami atomenergia-monopólium köré épülő nagy korrupciós ügy gyanúsítottjai kapcsolatban állnak egy orosz tisztségviselővel, és pénzt utalhattak Oroszországba.
„Európa továbbra is támogatni fogja Ukrajna ellenállását, ami az elmúlt két hétben még sürgetőbbé vált, mivel Oroszország ismét támadásba lendült, a teljes ukrán energiarendszert célozva” – jelentette ki Ursula von der Leyen csütörtökön Brüsszelben.
Az Egyesült Államok elkötelezett a NATO-szövetségesek védelme iránt külső támadás esetén – jelentette ki szerdán Marco Rubio külügyminiszter.
Az Egyesült Államok képviselőházának demokrata párti tagjai szerdán olyan e-maileket hoztak nyilvánosságra, amelyek szerintük új kérdéseket vetnek fel Donald Trump elnök és Jeffrey Epstein kapcsolatairól.
Kiterjedt befolyásszerzési hálózat részeként manipuláltak magas rangú tisztségviselőket a nagy léptékű ukrajnai energiaügyi korrupciós ügy gyanúsítottjai – állították az ügyészek a kedd
Az Egyesült Államok Kongresszusának alsóháza helyi idő szerint szerdán este megszavazta a kormány újraindításáról szóló finanszírozási törvényjavaslatot, így véget érhet a valaha volt leghosszabb szövetségi kormányzati le&a
Több tucat izraeli telepes palesztinok értékeit rongálta és izraeli katonákra támadt kedden Ciszjordániában – jelentette az izraeli hadsereg (IDF).
szóljon hozzá!