Kalmár Ferenc a Kalmár-jelentésre a legbüszkébb: egy olyan dokumentum lett, amely túlélte a parlamenti ciklusokat is
Fotó: MTI
Az Európa Tanácsban elfogadott Kalmár-jelentés és a 2003-ban készült Gross-jelentés az egyedüliek, melyek európai szintre emelték a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak és autonómiájának kérdését, még ha ajánlásaik nem is kötelező érvényűek. Kalmár Ferenc szerint a dokumentum máig hivatkozási alap, miközben külügyi munkája során azt is megtapasztalta, hogy a kisebbségi vegyes bizottságok csak akkor lehetnek eredményesek, ha a másik félben is megvan a politikai akarat. A nyugalmazott politikus interjúnk második részében a Kalmár-jelentés megszületésének kulisszatitkairól, valamint a magyar–román kisebbségi párbeszéd kudarcairól beszél.
2026. augusztus 12., 18:522026. augusztus 12., 18:52
2026. augusztus 12., 20:342026. augusztus 12., 20:34
Interjúnk első része itt olvasható.
– Hogyan kezdett el kisebbségi kérdésekkel foglalkozni?
– A diszkriminációellenes és esélyegyenlőségi bizottságba kerültem, egy idő után azonban a nemzeti kisebbségek ügye is oda került át, és számomra ez óriási lehetőség volt. Azt tapasztaltam, hogy Európában szinte minden kisebbségről szó esik: a törökökről Bulgáriában, a németekről Kelet-Európában, más közösségekről is. Egyedül a közép-európai magyar kisebbségek problémái hiányoztak a napirendről.
Brassói szórványból indult, román iskolában tanult, fizikusként végzett Bukarestben, majd a nyolcvanas évek közepén hivatalosan települt át Magyarországra. Kalmár Ferenc nyugalmazott politikussal készítettünk portréinterjút.
– Ez volt az a pont, amikor megszületett a Kalmár-jelentés gondolata?
– Igen. Egyre inkább úgy éreztem, hogy ezt a hiányt pótolni kell. Korábban már Izsák Balázzsal (a Székely Nemzeti Tanács elnöke – szerk. megj.) is sokat beszélgettünk arról, milyen európai szinten lehetne napirendre tűzni a kérdést. Először azt javasoltuk, hogy készüljön egy jelentés A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában címmel. Eredetileg nem is én lettem volna a jelentéstevő, hanem Kovács Elvira vajdasági magyar politikus. Csakhogy időközben gyermeket várt, így új jelentéstevőt kellett választani. Én pályáztam erre a feladatra, és végül engem választottak meg.
– Tudta, mire vállalkozik?
– Sejtettem. Sokan azt mondták, ebből úgysem lesz semmi. Még magyar politikusok közül is többen kételkedtek. Tőkés László később őszintén elmondta:
– Két évig dolgozott rajta. Hogyan készült el?
– Nagyjából tízfős szakmai csapat dolgozott körülöttem. Volt közöttük külügyi szakember, parlamenti munkatárs, jogász. Három tanulmányutat is szerveztünk az Európa Tanács támogatásával. Finnországba, Dél-Tirolba és Szerbiába utaztunk, hogy működő kisebbségi modelleket tanulmányozzunk. Szándékosan nem Romániát választottam, mert azt akartam, hogy senki ne mondhassa: egyetlen ország problémájáról készül jelentés.
– Mi volt a legfontosabb célja?
– Két alapelvre építettem az egész jelentést. Az egyik az identitás védelme volt: meggyőződésem, hogy minden kisebbségvédelem ebből indul ki. A másik a kollektív jogok kérdése: én úgy gondolom, hogy pusztán egyéni jogokkal nem lehet megőrizni egy nemzeti közösséget. Ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy a jelentésben megjelenjenek a kollektív jogok és az autonómia európai példái is.
– Ez váltotta ki a legnagyobb vitát?
– Sokan azt mondták, ezt soha nem fogják elfogadni. Még Semjén Zsolt korábbi miniszterelnök-helyettes is úgy vélte egy időben, hogy erre kevés az esély. Én azonban úgy voltam vele: vagy sikerül, vagy nem, de meg kell próbálni, nem lehet eleve feladni.
– Mit jelentett ez politikailag?
– Azt, hogy először sikerült egy európai dokumentumban ilyen egyértelműen megjeleníteni ezt a szemléletet. Ez volt a jelentés igazi tétje. Nem véletlen, hogy Romániában azonnal reagáltak rá. Alig két héttel az elfogadása után Traian Băsescu államfő kijelentette: aki Romániában autonómiát követel, az a román állammal kerül szembe. Ez önmagában megmutatta, hogy pontosan értették, miről szól a jelentés.
– Miután ez nem kötelező érvényű, ön mégis úgy érzi, megérte a küzdelem?
– Kétségtelenül. Nem azért, mert egyik napról a másikra megváltozott volna Európa kisebbségpolitikája. Hanem azért, mert
Számomra különös személyes élmény is kapcsolódik hozzá:
Sokan véletlennek tartják, de én inkább úgy érzem, hogy az ember életében néha vannak ilyen különös jelzések.
– Parlamenti képviselői megbízatása után a Külügyminisztériumba került. Hogyan történt ez a váltás?
– A parlamenti ciklus lejárta után néhány hónapig Kövér László házelnök tanácsadója voltam, majd átkerültem a Külügyminisztériumba. Előbb miniszteri biztosként, később miniszteri különmegbízottként bíztak meg a kormányközi kisebbségi vegyes bizottságok koordinálásával. Emellett a diaszpórában működő magyar közösségépítő diplomaták munkáját is felügyeltem. Ezt a feladatot tizenegy éven keresztül láttam el, egészen az idei nyugdíjba vonulásomig.
Kalmár Ferenc az MCC vendégeként Szili Katalinnal közösen is tartott előadásokat Erdélyben
Fotó: MTI/Soós Lajos
– Mit jelentett pontosan ez a munkakör?
– A Magyarország és a szomszédos államok között működő kisebbségi vegyes bizottságok magyar társelnöke voltam. Ezeket a testületeket az alapszerződések hozták létre a '90-es években azzal a céllal, hogy rendszeresen áttekintsék az adott országban élő magyar és a Magyarországon élő közösségek helyzetét, és közös ajánlásokat fogalmazzanak meg a kormányok számára. Elvileg évente egyszer kellett volna ülésezniük. A gyakorlat azonban országonként nagyon eltérően alakult.
– Mely országokkal működött jól ez az együttműködés?
– Horvátországgal és Szlovéniával kifejezetten jól: ezekben a kapcsolatokban a vegyes bizottságok nem pusztán formaságok voltak, hanem valódi eredményeket is fel tudtak mutatni. Horvátországban például a kórógyi magyar iskola tornatermének megépítése vagy az eszéki magyar oktatási központ kollégiumának létrehozása is olyan ügy volt, amelyet a vegyes bizottság hosszú éveken keresztül következetesen képviselt. Ezek kézzelfogható eredmények voltak.
– A román–magyar vegyes bizottságról ez már nem mondható el?
– Sajnos nem, ez volt az egyik legnehezebb reláció. A teljes plenáris ülés legutóbb 2011-ben jött össze. Azóta ugyan voltak társelnöki egyeztetések, informális találkozók és jegyzőkönyv-tervezetek, de plenáris ülésre nem került sor. Pedig a megoldandó kérdések nem tűntek el.
– Mi akadályozta a munkát?
Magyarország később még azt is vállalta, hogy a kezdeményezés joga kerüljön át Bukaresthez. Azt reméltük, ez felgyorsítja a folyamatot, de ez sem hozott áttörést.
– Milyen ügyek szerepeltek volna napirenden?
– Olyan régóta húzódó kérdések, amelyek a romániai magyar közösséget közvetlenül érintik.
A román oktatási törvény lehetőséget adott volna erre, mégsem valósult meg. Ehelyett az egyetemi átszervezések során fokozatosan háttérbe szorult a magyar képzés. De említhetem a restitúciós kérdéseket is, valamint a kollektív jogok elfogadását. Meggyőződésem, hogy ez utóbbi, mivel az autonómia alapját képezi, a megmaradás zálogát jelenti az erdélyi magyarság számára.
Fotó: Kalmár Ferenc személyes archívuma
– Ezek szerint nemcsak új problémák kerültek elő, hanem régi vállalások sem teljesültek.
– Pontosan. Volt egy hosszú ajánláscsomag, amelynek jelentős része mindig ugyanúgy visszakerült az asztalra. Nem azért, mert újra meg újra elővettük volna őket, hanem mert semmilyen előrelépés nem történt.
– A szlovák viszony valamivel kedvezőbb volt?
– Igen, bár ott is voltak komoly viták: a Beneš-dekrétumok kérdése például rendre megakasztotta az egyeztetéseket. Emlékszem, volt olyan jegyzőkönyv, amelyet nem voltam hajlandó aláírni, mert a szlovák fél még azt sem akarta rögzíteni, hogy a két ország álláspontja eltér ebben a kérdésben. Végül sikerült legalább ezt a tényt belefoglalni a dokumentumba. Ez apró eredménynek tűnik, de a diplomáciában sokszor ezek jelentik az előrelépést.
– A szerb kapcsolatok hogyan alakultak?
– Ott egészen más volt a helyzet. Sok kérdés nem is a két állam között dőlt el, hanem a vajdasági magyar politikai vezetők közvetlen kapcsolatai révén. Emiatt a vegyes bizottság szerepe kisebb lett, mint amekkorát az alapszerződés eredetileg szánt neki.
– Tizenegy év alatt milyen következtetésre jutott? Valóban működő eszközök ezek a bizottságok?
– Igen, de csak akkor, ha a másik oldalon is megvan a szándék a problémák rendezésére. Ha nincs politikai akarat, akkor a legjobban előkészített jegyzőkönyv is csak papír marad.
Ha meg akarjuk őrizni Európa sokszínűségét, biztonságát, békéjét, akkor ezen bizottságoknak nagyobb szerepet kellene szánni, hiszen ez az államközi párbeszéd folyamatos terepe lehetne. Andrássy György professzorral és Szili Katalinnal közösen publikáltuk javaslatainkat a nemzeti kisebbségvédelem európai szintű megoldására.
– Visszatekintve: melyik feladatára a legbüszkébb?
– Egyértelműen a Kalmár-jelentésre. Az egy olyan dokumentum lett, amely túlélte a parlamenti ciklusokat is. Ma is hivatkozási alap, amikor Európában a nemzeti kisebbségek jogairól beszélünk. De legalább ennyire fontosnak tartom azt is, hogy a külügyben eltöltött tizenegy év alatt sikerült életben tartani azokat a fórumokat, amelyeken a határon túli magyar közösségek problémáit hivatalosan is napirenden lehetett tartani.
Fotó: Kalmár Ferenc személyes archívuma
– Nyugdíjba vonult, de úgy tűnik, nem szakadt el a közélettől.
– Nem is szeretnék. Az ember egy idő után már nem tisztségekben gondolkodik, hanem abban, hogy a tapasztalatait továbbadja.
Ha ezekből a tapasztalatokból a fiatalabb nemzedék is tud valamit hasznosítani, akkor úgy érzem, nem dolgoztam hiába.
– Erdélyből indult, Magyarországon teljesedett ki a pályája. Hogyan tekint ma a gyökereire?
– Az erdélyiségemet soha nem tagadtam meg, és nem is akartam. Büszke vagyok arra, hogy nagyváradi és brassói gyökereim vannak. A román nyelv ismerete, az ott szerzett tapasztalatok egész életemben segítettek, különösen a diplomáciában. Mindig úgy gondoltam, hogy az ember élete során nem adhatja fel nemzeti identitását, vallását. Ez viszont kötelez. Nem mások ellen, hanem saját közösségeink, kultúránk megmaradásáért, fejlődéséért kell dolgozni. Én ezt próbáltam megvalósítani egész pályafutásom során.
Kalmár Ferenc
Brassóban született 1955-ben. Fizikus, villamosmérnök, mérnök-közgazdász, diplomata és kisebbségpolitikai szakember. A KDNP színeiben 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő volt, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében pedig ő készítette a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló, 2014-ben elfogadott Kalmár-jelentést. 2015-től a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa, majd miniszteri különmegbízottja, emellett Magyarország kormányközi kisebbségi vegyesbizottságainak magyar társelnöke. 2020-ban nagyköveti rangot kapott. Munkásságát a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével (2014), a Széchenyi Társaság Díjával (2021) és a Horvát Köztársaság Háromfonatú Érdemrendjével (2022) ismerték el.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájáért felelős miniszteri biztos felügyeli a Kárpát-medencei utódállamokkal fenntartott vegyesbizottságok magyar ügyeit. Az erdélyi származású politikussal a jogainkért folyó küzdelemről beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Elkészült Temesváron a Forradalom útja, amely a nacionálkommunista rendszer bukásához vezető 1989-es eseményeknek állít emléket, ugyanakkor az önkormányzat elvesztette a projektre igényelt uniós támogatást.
Öt kutatás indul az erdélyi magyar értelmiség 1944 és 1952 közötti történetének, a korszak kulturális és intézményi hálózatainak, valamint a kommunista diktatúra hatalomgyakorlásának és az értelmiségi életutakra gyakorolt hatásának a vizsgálatára.
Több mint ötven település közösségei találkoznak, sátrakat állítanak, hagyományos ételekkel kínálják egymást, miközben népviseletbe öltözött gyermekek, fiatalok és idősek vonulnak végig Zilahon.
Zöld jelzést kapott a projekt: Brassó egyik legfontosabb műemléke, a Fekete templom udvara egy lépéssel közelebb került a helyi önkormányzat és az Evangélikus Egyház által előkészített gyökeres átalakuláshoz.
Éles verseny bontakozott ki az erdélyi légikikötők között, a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér szerint a marosvásárhelyi reptérnek juttatott önkormányzati támogatások már érzékelhetően befolyásolják a mindkét városból elérhető járatok utasforgalmát.
Erdély több megyéjében is látni házalókat, illetve az utcán potenciális vevőket leszólító, edénykészleteket kínáló kereskedőket, akik gyenge minőségű termékeiket próbálják áron felül rásózni a gyanútlan emberekre.
Baj van a matematika oktatásával Romániában, szemléletváltásra van szükség – szögezte le Vad Zoltán nagyváradi matematika és informatika szakos tanár, amikor a PISA 2025-ös felmérésének minap közzétett, lesújtó eredményeiről faggattuk.
Egyházmegyei zarándoklat keretében adták át és áldották meg vasárnap a felújított templomot és zarándokközpontot a Bihar megyei Szentjobb településen, ahol egykor Szent István király jobbját is őrizték – közölte a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Bírsággal sújtotta a nagybányai önkormányzatot a közlekedési rendőrség egy, az országos helyreállítási alapból (PNRR) épített kerékpárút miatt.
Alaposan „eltájolódott” vasárnap Nagyváradon Călin Georgescu, a külföldi befolyás miatt érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő, azóta államellenes bűncselekmények miatt bíróság elé állított szélsőjobboldali jelölt.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!