Hirdetés

Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen

bánya Erdély

Ki lehet aknázni. Bányakoncessziók kaphatók Erdélyben (képünk illusztráció)

Fotó: Pexels.com

A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.

Krónika

2025. június 19., 20:102025. június 19., 20:10

A közbeszerzési eljárást a bányászati tevékenységeket is szabályozó országos ásványkincshatóság (volt ANRM, most ANRMPSG) hirdette meg – írja a Profit.ro gazdasági portál. Az ajánlatok benyújtásának határideje szeptember 15. A pályázóknak igazolniuk kell, hogy anyagilag, illetve technikailag is képesek a kitermelésre.

A koncessziós szándék – mely során az állam átengedi a törvényben meghatározott bányatevékenységek gya­kor­lá­sá­nak jogát – érinti többek között a Gorj megyei Polovragi Nord területen található grafitlelőhelyet, illetve

Hirdetés

a Hunyad megyei Karács falu közelében található, Măgura Țebii I. nevű bányát, ahol polimetallikus, arany-ezüst érceket tárnak fel.

De nem az utóbbi lelőhely az egyetlen, amely Erdélyben fekszik. A legnagyobb kiterjedésű bányászati terület a Bihar és Kolozs megye határán húzódó Dregán (Drăgan) völgyében található: a több mint 27 négyzetkilométeres lelőhelyen polimetallikus ércet termelhetnek ki, azaz itt olyan kőzetréteg található, amely kitermelésre érdemes tömegben tartalmaz többféle, főleg színesfémérceket.

Beszterce-Naszód megyében két kitermelési koncesszió kérvényezhető Zágra–Telcs–Felsőilosva térségben: a Măgura Neagră nevű lelőhely 21 négyzetkilométeren terül el, és szintén polimetallikus érceket rejt magában, akárcsak a Piciorul Zimbrului nevű, Máramaros megye határán, 10 négyzetkilométeren át húzódó helyszínen.

Bihar megyében a Felsőderna–Bodonos–Almaszeg térségben lehet bitumenes homokot kitermelni mintegy 10 négyzetkilométeren, míg Hunyad megyében a Victoria Nord nevű, kevesebb mint egy négyzetkilométeres területen feketekőszén bányászható. Ennél is kisebb a Krassó-Szörény megyei Vălișor Vest nevű helyszín, ahol mészkőbánya működhet.

A román állam időnként kiír pályázatokat bányászati koncessziós jog megszerzésére, legutóbb 20 helyszín került a listára. Mint ismeretes, Erdély rendkívül gazdag ásványkincsekben, ami a mai időkben jelentős adottságnak számít – főleg ha a világszerte keresett ritkaföldfém-tartalékokra tekintünk, amelyek szintén megtalálhatók térségünkben.

korábban írtuk

Erdély is annyi ritkaföldfém-lelőhellyel rendelkezik, hogy még Trump is megnyalná a szája szélét
Erdély is annyi ritkaföldfém-lelőhellyel rendelkezik, hogy még Trump is megnyalná a szája szélét

Egy világ kapta fel a fejét, amikor Donald Trump újdönsült amerikai elnök bejelentette: országa hajlandó folytatni Ukrajna pénzügyi támogatását, cserében azonban részt kér az ottani ritkaföldfémek kitermeléséből.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 21., kedd

Az ígértnél jóval kevesebb kártérítést kaptak a fagykárokat szenvedett gazdák

Újabb feszültséget keltett a romániai mezőgazdasági támogatások kifizetése: számos gazda arról számolt be, hogy a számlájára érkező összegek jelentősen elmaradnak a korábban bejelentett kártérítésektől.

Az ígértnél jóval kevesebb kártérítést kaptak a fagykárokat szenvedett gazdák
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Egy fontos élelmiszernek csökken az ára Romániában is

Akad egy élelmiszer, mégpedig a vaj, amely jelenleg nemhogy drágulna, de az ára jelentősen csökken Romániában és Európában is.

Egy fontos élelmiszernek csökken az ára Romániában is
2026. április 21., kedd

Németországban és Romániában nőtt a legnagyobb mértékben az üzemanyagok és kenőanyagok ára

Idén februárig a személyszállításban használt üzemanyagok és kenőanyagok ára csökkenő tendenciát mutatott az Európai Unióban, márciusban azonban átlagosan 12,9 százalékos növekedés volt megfigyelhető 2025 harmadik hónapjához képest – közölte az Eurostat.

Németországban és Romániában nőtt a legnagyobb mértékben az üzemanyagok és kenőanyagok ára
2026. április 21., kedd

Megrángatja a román gazdaságot a kormányválság: lejtmenetben a lej, mínuszban a tőzsde

Már a hétfői nap folyamán éreztette a hatását a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) a kormányválság, és a keddi nyitás sem volt derűlátó, a délelőtti órákban mínuszban állt. Közben a lejt is megviseli a válsághelyzet.

Megrángatja a román gazdaságot a kormányválság: lejtmenetben a lej, mínuszban a tőzsde
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Dráguló inputanyagok, csökkenő nyereség: a túlélésért küzdenek a kisgazdaságok

A folyamatosan emelkedő üzemanyag- és műtrágyaárak súlyos kihívások elé állítják a mezőgazdasági termelőket Erdélyben, különösen a kisebb gazdaságokat működtető szilágysági gazdákat.

Dráguló inputanyagok, csökkenő nyereség: a túlélésért küzdenek a kisgazdaságok
2026. április 20., hétfő

Elengedhetetlen a nadrágszíj megszorítása a jegybanki szakértő szerint

Romániának folytatnia kell a költségvetési konszolidációt és fokozatosan csökkentenie kell a deficitet, hogy elkerülje a Görögországéhoz hasonló gazdasági válságot – jelentette ki hétfőn Eugen Rădulescu, a BNR kormányzójának tanácsadója.

Elengedhetetlen a nadrágszíj megszorítása a jegybanki szakértő szerint
2026. április 20., hétfő

Üzemanyagárak: közel az iráni konfliktus kirobbanása előtti szint, de újra nő a kőolaj világpiaci ára

Folytatódott az üzemanyagárak csökkenése, és hétfő reggelre a közel-keleti konfliktus kitörése előtti szintekhez nagyon közel álltak. A benzin ára 8,07 lej, a gázolajé pedig 8,63 lej literenként a piacvezető Petrom töltőállomásain.

Üzemanyagárak: közel az iráni konfliktus kirobbanása előtti szint, de újra nő a kőolaj világpiaci ára
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Lemond a lakosság jó része a nyaralásokról is a drágulások miatt

A romániai drágulások miatt a lakosság egyre óvatosabban bánik a pénzzel, igyekszik takarékoskodni és egyre több kiadását fontolja meg – derült ki egy friss felmérésből.

Lemond a lakosság jó része a nyaralásokról is a drágulások miatt
2026. április 18., szombat

Csökkent a gázolaj ára szombatra az egyik benzinkút-hálózatnál

Szombaton reggelre olcsóbb lett a gázolaj a Petrom benzinkutaknál, így az ár egy új küszöb alá süllyedt.

Csökkent a gázolaj ára szombatra az egyik benzinkút-hálózatnál
2026. április 17., péntek

Megszünteti Romániába tartó járatait a Lufthansa légitársaság

A kerozinár-robbanás Európa legnagyobb légitársaság-csoportját is sújtja: megszünteti Romániába tartó járatait a Lufthansa. A kerozinár emelkedése miatt nemcsak a Lufthansa, hanem több légitársaság is járatokat törölt a következő időszakra.

Megszünteti Romániába tartó járatait a Lufthansa légitársaság
Hirdetés
Hirdetés