Hirdetés

Baj van a Székelyföld kapujában „toporgó” autópálya-szakasszal (videóval)

Alsó-nyárádmenti autópálya-szakasz

Egyelőre csak az építőtelepet szervezik, pedig már három hónapja dolgozniuk kellene az alsó-nyárádmenti autópálya-szakaszon

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Továbbra sem kezdődött el az érdemi munka az Erdélyt Moldvával majdan összekötő A8-as autópálya első, Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszán. Bár a szerződést már tavaly februárban aláírták, a kivitelező török cég továbbra sem kapta meg a végső építési engedélyt az Alsó-Nyárádmentét átszelő, a történelmi Székelyföld kapuján „belépő” autópálya-szakaszon, mely az észak-erdélyi sztráda meglévő, Kolozsvárral is kapcsolatot teremtő részéből indul ki.

Páva Adorján

2025. március 25., 16:262025. március 25., 16:26

A8-as autópálya, tiktak, tiktak! – olvasható a Pro Infrastruktúra Egyesület Facebook-bejegyzésében, melyben a leendő A8-as autópálya Erdélyben elvileg legjobban álló, Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszának helyzetét veszik górcső alá. A nagy infrastrukturális beruházásokat figyelő civilek drónfelvételeket készítettek az említett, 24,39 kilométeres szakaszon. Ez magában foglalja azt a 2,39 km-es aszfaltcsíkot is, amely gyakorlatilag még az A3-as észak-erdélyi sztráda eddig meg nem épített részét képezi.

A Pro Infrastruktúra Egyesület aggodalommal állapította meg, hogy gyakorlatilag még a tervezési szakaszban vannak a munkálatok, noha ennek időszaka három hónapja lejárt.

Hirdetés

Emiatt csak a megközelíthetőséget biztosító utakat látni a nyomvonalon, ahol továbbra is az építőtelep szervezése zajlik: földmunkának nyoma sincs, még az építkezéshez szükséges nyersanyagokat sem halmozták fel a helyszínen.

A civil szervezet emlékeztet, a szerződést 2024 februárjában írták alá a hatóságok a török Nurollal, amely számára tavaly május végén kezdett el ketyegni az óra: onnan számolják a 6 hónapos tervezési és 24 hónapos kivitelezési időt. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) hivatalos közlése szerint 2025. január 23-án megtörtént az építési engedélyhez szükséges dokumentáció műszaki véleményezése, de a közlekedési minisztérium azóta sem adta ki a végső engedélyt.

„Tekintettel a 24 hónapos kivitelezési határidőre, és arra, hogy jelenleg engedély hiányában nem dolgoznak,

Idézet
nehéz elképzelni, hogy a vállalkozó kivételes mozgósítással is befejezze (kevesebb mint) 21 hónap alatt a szakaszt, és hogy teljesítse a 2026. augusztusi, esetleg valahogy decemberig kitolt PNRR-célt”

– írják a civil szakemberek, az országos helyreállítási terv (PNRR) révén érkező EU-finanszírozás szigorú kritériumrendszerére utalva.

Az egyesület hozzátette: az A8-as autópálya moldvai végén, a Leghin és Moțca közötti közel 30 kilométeren az UMB nemrég kezdte meg a földmunkákat, de még nekik is nehéz lesz 2026 végére befejezniük. Nem lehetetlen, de minden bizonnyal a lehető legjobban kell majd hajtaniuk, tekintettel a rengeteg más helyen is dolgozó román útépítő 2025-ben és 2026-ban lejáró vállalásaira.

Mint ismeretes, a teljes sztráda Marosvásárhelytől a Moldovai Köztársasággal közös határig, Ungheni-ig húzódik majd összesen több mint 300 kilométeren keresztül. Az összköltséget több mint 4 milliárd euróra becsülik. Ez lehet az első sztráda, amely összeköti Erdélyt Moldvával, ugyanakkor ennek köszönhetően lesz először autópálya Székelyföldön is, hiszen Marosszék, a Sóvidék, Gyergyószék is részese a sztrádaépítési láznak. A Marosvásárhely–Nyárádszereda autópálya-szakasz a megyeszékhely határából tömbmagyar vidék, az Alsó-Nyárádmente felé veszi az irányt, azaz belép a történelmi Székelyföld „kapuján”.

korábban írtuk

Román–boszniai cégtársulás építi a Gyergyószéket érintő autópálya leghosszabb szakaszát
Román–boszniai cégtársulás építi a Gyergyószéket érintő autópálya leghosszabb szakaszát

Román–boszniai cégtársulás építi az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya leghosszabb, Gyergyóditró és Grințieș közötti szakaszát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.

korábban írtuk

Székelyföldi autópálya-szakasz győztesét hirdette ki elsőként az új útügyi hatóság
Székelyföldi autópálya-szakasz győztesét hirdette ki elsőként az új útügyi hatóság

Megvan a nemrég alakult közúti beruházásokért felelő országos társaság (CNIR) első odaítélt sztrádaszerződése: a csütörtöki bejelentés szerint román–bosnyák konzorcium építhet meg egy székelyföldi autópálya-szakaszt az Erdélyt Moldvával összekötő A8-ason.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 15., szerda

Óriási sebességgel száguldozó fiatal sofőrt kapcsoltak le a dél-erdélyi sztrádaszakaszon

Óránként 224 kilométeres sebességgel vezető 21 éves sofőrt füleltek le a közlekedési rendőrök az A1-es autópálya Râmnicu Vâlcea és Déva közötti szakaszán.

Óriási sebességgel száguldozó fiatal sofőrt kapcsoltak le a dél-erdélyi sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. április 15., szerda

Szexuálisan zaklatta két éven át a nevelt lányát egy férfi az anya tudtával

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 46 éves Arad megyei férfit, aki két éven át szexuális erőszakot követett el élettársa kislánya ellen. A gyermek anyja is vizsgálati fogságba került, mivel tudott a bűncselekményekről, de nem avatkozott közbe.

Szexuálisan zaklatta két éven át a nevelt lányát egy férfi az anya tudtával
2026. április 15., szerda

Izrael bukaresti nagykövetsége elítélte a szászrégeni zsidó temetőben történt sírgyalázást

Izrael bukaresti nagykövetsége szerdán elítélte a szászrégeni zsidó temetőben vasárnap történt sírgyalázást, és azt írta, bíznak benne, hogy a román hatóságok fellépnek az elkövetők gyors azonosítása és felelősségre vonása érdekében.

Izrael bukaresti nagykövetsége elítélte a szászrégeni zsidó temetőben történt sírgyalázást
2026. április 15., szerda

Tűz ütött ki egy nagyszebeni garzonlakásban, három személyt kórházba szállítottak

Tűz ütött ki szerdán egy nagyszebeni garzonlakásban. Huszonhat személynek kellett elhagynia a tömbházat, hárman kórházba kerültek.

Tűz ütött ki egy nagyszebeni garzonlakásban, három személyt kórházba szállítottak
Hirdetés
2026. április 15., szerda

Megkezdődött a Szabadság-szobor parkja melletti épületek bontása

Az aradi önkormányzat célja, hogy a jelenleg rendezetlen telek helyén egy új, nagy kapacitású parkoló szolgálja majd a környéket és a Szabadság-szoborhoz látogató turistákat.

Megkezdődött a Szabadság-szobor parkja melletti épületek bontása
2026. április 15., szerda

Kreativitás a digitális korban is – Fazakas Emese, a Mikes zsűrielnöke a diákoknak az irodalomhoz, nyelvhez való viszonyáról

Nemcsak a magyar tagozatra, de román tagozatra járó, magyart fakultatívan tanuló diákok is megmérettettek a Kolozsváron rendezett Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán.

Kreativitás a digitális korban is – Fazakas Emese, a Mikes zsűrielnöke a diákoknak az irodalomhoz, nyelvhez való viszonyáról
2026. április 14., kedd

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarokat senki sem tudja manipulálni

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedden a magyarországi választások eredményével kapcsolatban kijelentette, hogy fontos a román és a magyar kormány közötti szoros együttműködés fenntartása.

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarokat senki sem tudja manipulálni
Hirdetés
2026. április 14., kedd

Toró T. Tibor szerint nem dőlt össze a világ a Fidesz vereségével, az építő jellegű vitákra kell összpontosítani

AZ EMNT ügyvezető elnöke szerint meg kell előlegezni a bizalmat az új magyar kormánynak, amely reményei szerint támogatja majd a külhoni magyar politikai pluralizmust.

Toró T. Tibor szerint nem dőlt össze a világ a Fidesz vereségével, az építő jellegű vitákra kell összpontosítani
2026. április 14., kedd

Markó Béla nekiment Kelemen Hunoréknak, változást sürget az RMDSZ-ben

Bírálja az RMDSZ-nek a magyarországi választásokkal kapcsolatos álláspontját, a Fidesz támogatását a szövetség volt elnöke. Markó Béla szerint az RMDSZ jelenlegi vezetősége hibázott, ezért változásra van szükség az alakulat háza táján.

Markó Béla nekiment Kelemen Hunoréknak, változást sürget az RMDSZ-ben
2026. április 14., kedd

George Simion válaszolt Magyar Péternek: „nem táncoltam a néped sírjain”

„Soha nem táncoltam a néped sírjain” – így reagált a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion a Magyar Péter által megfogalmazott vádakra.

George Simion válaszolt Magyar Péternek: „nem táncoltam a néped sírjain”
Hirdetés
Hirdetés