Sem élve, sem holtan nem kellettek senkinek a dél-bihari illegális otthonok többségében magyar lakói (RIPORT)

Biharban jótevőnek tartják az otthonok működtetőjét

Ennek a hírét üdvözölte a helyszínen elhaladó autós, leplezetlenül kifejezve az ügyészség által emberkereskedelemmel és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított Pașca iránti rokonszenvét. Ugyanezt a viszonyulást tapasztaltuk egyébként a szomszédos Tenkén is, amikor az illegális menhelyeket működtető Viorel Pașcához tartva megálltunk a Fekete-Körös menti községben. „Ő jót cselekedett azoknak az otthonoknak a létesítésével, mások viszont be akarják törni a fejét” – jött a válasz, bárkit kérdeztünk a vásári napon nyüzsgő településen.

Akadtak, akik szerint az országszerte „jó szamaritánusként” elhíresült férfi hibázott, hogy nem szerzett engedélyt a humanitárius-szociális tevékenységhez, egyfajta felmentésként hozzátették azonban azt is, hogy az állami intézmények ennek ellenére is hozzá küldték a rászorulókat. Egyesek úgy vélik, tulajdonképpen nem is a menhelyek működtetője az igazi célpont, hanem a Bihar megyei származású Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, akivel sokan összefüggésbe kívánták hozni a botrányt.

A sokak által filantrópnak tekintett, mások – és a hatóságok – szemében rászorulók helyzetén profitáló 55 éves férfival ottjártunkkor három román tévécsatorna stábja készített interjút, közben folyamatosan pittyegett a telefonja, Nagyváradról, Bukarestből keresték, hogy kommentálja a hatósági felügyelet visszavonásáról született bírósági ítéletet. A Bihari Napló munkatársaival mi voltunk az első magyar újságírók, akik felkerestük, és közvetlenül kikértük az álláspontját – és mint hamarosan kiderül, az etnikai vetületnek nem kis jelentősége van ebben a hatalmas publicitást kapott történetben.

Húsz évre visszanyúló menhelytörténet

„Mindenkinek elmondok és megmutatok mindent, semmi rejtegetnivalóm. Mindent úgy próbáltam csinálni, hogy jó legyen az ide került emberek számára, de elismerem, nem minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna” – vág bele Viorel Pașca a Tenkemocsár 83. szám alatti háza udvarán, amely egyike annak a 18-20 ingatlanegyüttesnek, amely szociális létesítményeknek adott otthont hosszú ideje itt, valamint Tenkén és Jancsófalván.

Humanitárius tevékenysége húsz évvel ezelőtt kezdődött, amikor a tévében azt látta, hogy két ember halálra fagyott Romániában. Akkor felmerült benne, hogy mivel van két szobája, amit nem használ, felkínálja szegény sorsú embereknek – bevallása szerint nem sejtette, hogy kis idő elteltével százával küldi hozzá a román állam a rászorulókat azzal, hogy biztosítson számukra menedékhelyet.

Ezekben az emberekben az volt a közös, hogy nem volt hová menniük, egyetlen családtagjuk, hozzátartozójuk sem fogadta be őket, ugyanakkor az állami szociális ellátórendszer sem kért belőlük. Márpedig az állami hatóságok a kezdetektől tisztában voltak vele, hogy a dél-bihari menhelyek nem rendelkeznek engedéllyel, alapítójuk pedig a maga módján meg is indokolja az illegalitást.

Pașca: „Nem volt engedélyem. De hol itt az emberkereskedelem?”

„Amikor tíz évvel ezelőtt a hatóságok ismertették, milyen feltételeknek kell eleget tennem, hogy engedélyt kapjak, rájöttem: egyszerűen lehetetlenség lakóházból szociális otthont kialakítani, mindent újból kellett volna építeni. Amúgy soha nem terveztünk mi menhelyet, nem akartuk, hogy az emberek intézményes keretek között érezzék magukat, ahol puszta számok csupán. Mi nagyon jó körülményeket akartunk kínálni az utcára került embereknek, hogy érezzék otthon magukat itt. De jött az állam, és azt mondta, minden szobának külön fürdőszoba jár, holott az állami létesítményekben sem biztosítanak hasonló körülményeket. Napestig beszélhetünk arról, hogy nem volt engedélyem, nem bánom, büntessenek meg ezért, de innen egészen az emberkereskedelem és a szervezett bűnözői csoport vádjáig nagyon hosszú az út” – magyarázza lapunknak Viorel Pașca.

korábban írtuk

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Szerinte az orvosoknak, asszisztenseknek egyszerűen nem volt más választásuk azoknak a pácienseknek az esetében, akik már nem igényeltek kórházi ellátást, nem rendelkeztek egészségbiztosítással, és sehol nem fogadták be őket, mint a Dumbrava – Isteni Gondviselés (Dumnezeu Poartă de Grijă) Egyesülethez hasonló tevékenységet folytató szervezetekhez küldeni őket.

„A kórházak tudták, hogy nálunk nincsenek veszélyben, jól gondozzuk őket, és jobb sorsuk van Tenkemocsáron, mint az utcán. Ráadásul a beteg vagy páciens, nevezzük, ahogy tetszik, saját felelősségére aláírta, hogy nálunk akar lenni. Miben hibázott itt a kórház vagy más intézmény, ha nem volt forrása, lehetősége ellátni ezeket az embereket? Ezeket az intézményeket nem fogják megbüntetni, legfeljebb engem” – jegyezte meg az 55 éves férfi azzal kapcsolatban, hogy az illegális menhelyek ügyében jelenleg kizárólag a családja ellen zajlik bűnvádi eljárás, a rászorulókat hozzá irányító intézmények vagy azok illetékesei ellen nem.

Kérdésünkre hozzátette: 70-80 rászoruló közül legfeljebb egy után érdeklődött vagy vette magához valamely rokona, ismerőse, megfogalmazása szerint „senki nem tartott rájuk igényt sem élve, sem holtan”. Ami különben a kiszolgáltatottak elszállítása után is jellemző volt: a munkaügyi minisztérium tájékoztatása szerint a 409 beteg, rászoruló ember iránt negyvenen érdeklődtek a hatóságoknál, de senki nem jelezte, hogy magához venné rokonát, hozzátartozóját.

Várólista, ki kerüljön a bihari otthonokba

Mesének nevezte azokat a vádakat, miszerint bárkit akarata ellenére gondozott volna, szerinte semmi érdeke nem fűződött ehhez, sőt maga szállította el a környező vasútállomásra azokat, akik menni akartak. „Az utolsó időszakban várólista volt, ki kerüljön az otthonainkba” – állítja Pașca. Akinél az elmúlt két évtized alatt több mint háromezren fordultak meg, közülük becslése szerint mintegy kétezren egy idő után távoztak (például mert nem bírták a dohányzási és alkoholfogyasztási tilalmat), sokan az utcán lelték halálukat, mások többször is visszakerültek.

Az egykori lakók közül mintegy ezerszázan hunytak el az otthonokban, valamennyiük a tenkemocsári görögkatolikus temető melletti telken nyugszanak. Pașca „beteg elme szüleményeinek” nevezte azokat a román hírtelevíziókban elhangzott állításokat is, miszerint több elhunytat tömegsírban hantoltak el. Szerinte minden halálesetnél orvos állapította meg a halál beálltát, a polgármesteri hivatal kiállította a temetkezési engedélyt, majd a görögkatolikus pap elmondott értük egy imát, és eltemették a halottat.

Kérdésünkre a dél-bihari szociális menhelyek működtetője elmondta, becslése szerint a lakók több mint fele magyar nemzetiségű volt. Egyikük 14 évvel ezelőtt került a tenkemocsári otthonba, ahonnan a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nagyszabású razziája keretében a többi 408 lakóval együtt áthelyezték, többségüket az ország különböző megyéibe. Horváth Árpádot a mindössze harminc kilométerre fekvő Belényes városi kórházba szállították, az idős férfi a közösségi oldalakra feltöltött videófelvételen elmondja: mihamarabb vissza akar kerülni Tenkemocsárra, ahol otthon érezte magát.

„Volt itt nálunk román, magyar, cigány, oltyán, erdélyi, moldvai, értelmiségi, analfabéta, de mindez sohasem számított. Úgy próbáltuk egy légtérben gondozni őket, hogy béke és harmónia legyen: egy szobába kerültek a magyarok, ahol nézhették a magyar tévécsatornákat, más szobákban helyeztem el azokat, akik a futballt vagy a filmeket kedvelték. Arra törekedtünk, hogy jól érezzék magukat, ami sikerült is, hiszen nagyon ritkán voltak elszigetelt incidensek nálunk” – szögezte le Viorel Pașca.

Aki egyúttal cáfolta azokat a vádakat is, hogy a rászorulók nem részesültek megfelelő egészségügyi ellátásban. Beszámolója szerint az asszisztens naponta végiglátogatta az otthonokat, ellátta az embereket, szerződés alapján rendszeresen jártak orvosok, pszichológusok, pszichiáterek, a gyógyszereket is szakemberek írták fel. Vitatja ugyanakkor, hogy a nyomozó hatóság miként számolta ki az államnak 2020 és 2026 között okozott, a rendőrség szerint mintegy 13 millió lejre rúgó feltételezett kárt, szerinte ugyanis ennél kevesebbett költött a jelzett időszakban az otthonok fenntartására.

Amikor a hogyan továbbról kérdezzük, a „bihari szamaritánus” még nem tudja a pontos választ, azt viszont leszögezi, hogy nem kívánja feladni humanitárius tevékenységét. Sok függ az ellene zajló bűnvádi eljárás, majd a várható bírósági per kimenetelétől, de addig is olyan akadályokkal szembesül, hogy például az ügyészség hatósági zárlat alá vonta a hűtőszekrényeit, fagyasztóit, kamráit, és nem tudja, mikor használhatja ezeket ismét.

„Valószínűleg én is hibáztam az elmúlt húsz évben, de nem szándékosan, mindvégig jót akartam. Viszont azok a cselekedetek egyszerűen nem léteznek, amelyekkel az ügyészség megvádolt, ráadásul nemcsak rólam és a családomról van szó, megalázták azt a több száz adományozót is, aki itthonról vagy külföldről támogatta a működésünket. Ők is cinkosok vajon?” – tette fel a kérdést Pașca. Közölte, továbbra is hasznára akar lenni a társadalomnak, jobbá akarja tenni mások életét, kihasználva a rendelkezésére álló infrastruktúrát, logisztikát. „Mit tehetnék egyebet, amikor egész életemben másokon segítettem?” – tárja szét a kezét, elismerve ugyanakkor, ha visszapörgethetné az időt, ma már nagyobb bölcsességgel, az eddigiekből tanulva látná el a kiszolgáltatottak gondozását célzó tevékenységét.

Viorel Pașca éppen ezért az ellene foganatosított intézkedések megszüntetését feloldását követően arra kérte a hatóságokat, találjanak megoldást az általa létesített otthonok működésének legalizálására. Hangsúlyozta: kész együttműködni annak érdekében, hogy a létesítmények megkapják a szükséges engedélyeket. A Bihar megyei prefektushoz, az egészségügyi és a munkaügyi miniszterhez, valamint a szociális védelemmel foglalkozó intézmények és a megyei hatóságok képviselőihez intézett felhívásában kezdeményezte, tegyék lehetővé az áthelyezett gondozottak visszatérését az otthonaiba, ahol a rászorulók lakóhelye van, és ahol szerinte élni szeretnének.