Navracsics: Marosvásárhelyen sérültek a magyar diákok jogai

Navracsics: Marosvásárhelyen sérültek a magyar diákok jogai

Két marosvásárhelyi oktatási intézménnyel kapcsolatban is a román oktatási miniszter segítségét kérte Navracsics Tibor uniós biztos – értesült a Magyar Nemzet.

Krónika

2017. március 22., 06:462017. március 22., 06:46

2017. március 22., 10:502017. március 22., 10:50

A napilap úgy tudja, az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős magyar biztos a közelmúltban levélben jelezte Pavel Năstasénak, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), illetve a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium esetén sérültek, illetve veszélybe kerültek a magyar kisebbség anyanyelv használatához fűződő jogai.

A biztos a MOGYE esetén arra mutatott rá, magában a román oktatási törvényben is szerepel, hogy az intézmény mind román, mind pedig magyar nyelven elérhetővé teszi képzéseit. Ehhez képest hat évvel azután, hogy a jogszabályok érvénybe léptek, az intézményben továbbra sem oktatnak magyar nyelven. Ezzel pedig az egyetem megfosztja a magyar kisebbséget az anyanyelven való tanuláshoz fűződő jogától, és szembemegy a román törvényekkel. Navracsics emlékeztetett arra is, hogy az egyetemi autonómiának is vannak törvényi korlátai.

A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kapcsán Navracsics arra hívta fel az oktatatási miniszter figyelmét, hogy a magyar iskola körüli jogi eljárás miatt veszélybe került az ott tanuló mintegy négyszáz diák anyanyelven való tanulásához fűződő joga. A magyar biztos Năstasénak írt levelében arra emlékeztetett, hogy Románia az anyanyelvű oktatás garantálására mind nemzeti, mind nemzetközi szinten kötelezettségeket vállalt. „Ezért is életbevágóan fontos biztosítani, hogy a magyar gimnáziumban az oktatás folytatódhasson, illetve új diákok is felvételt nyerhessenek oda, és megkezdhessék tanulmányaikat a jövő évben\" – idézi Navracsics Tibort a Magyar Nemzet.

Sorait a biztos azzal zárta, reméli, hogy számíthat a román oktatásügyi miniszter támogatására az említett ügyekben, s ha szükség van rá, kész akár személyesen Romániába utazni, hogy segítsen a megoldás megtalálásában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!