Kanyarójárvány: meghalt egy csecsemő Temesváron

Kanyarójárvány: meghalt egy csecsemő Temesváron

Alig nyolc hónapos kisbaba halt meg vélhetően kanyarófertőzés miatt Temesváron, a fertőző betegségeket kezelő kórházban, a halál pontos okát ugyanakkor ezután fogják megállapítani – nyilatkozta Virgil Musta, az intézmény szóvivője a News.ro hírügynökségnek. 

Kőrössy Andrea

2017. január 10., 17:092017. január 10., 17:09

2017. január 10., 17:132017. január 10., 17:13

A csecsemőt három hete kezelték az egészségügyi intézmény intenzív osztályán, ahová légzéselégtelenség miatt került. A kisgyereket nem oltották be kanyaró ellen, viszont a fertőző betegség ellen is védő ROR-vakcinát csak 9 hónapos kortól adják be. A szóvivő azt is elmondta: a temesvári kórházban jelenleg mintegy 35 gyermeket kezelnek kanyaróval, év elején 30-an voltak beutalva a fertőző betegség miatt. A kicsik többségét nem oltották be, egy részük viszont, hasonlóan az elhunyt kisbabához, nem érte még el az immunizálási kort. Temes megyében 2016-ban két kisgyerek halt bele a kanyarófertőzésbe.

A Krassó-Szörény megyei közegészségügyi igazgatóság eközben arról számolt be, hogy az utóbbi 24 órában 14 új kanyarós esetet jeleztek a megyében. December közepén 400 megbetegedésről tudtak, ez a szám mostanra 534-re emelkedett. Daniel Botgros, az igazgatóság szóvivője azt is elmondta: több családorvos kifogyott az oltóanyagból, így az egészségügyi minisztérium javaslatára más megyékből kértek vakcinát, Dolj megye például 300 adag készítménnyel segített. „Eredetileg 500 adag vakcinát kaptunk, de az emberek, látva a helyzet súlyosságát, elkezdték egyre nagyobb számban kérni az oltást\" – idézte az Agerpres hírügynökség a szóvivőt.

Romániában 2016 elején ütött ki súlyos kanyarójárvány, tavaly 33 megyében 1969 megbetegedést regisztráltak, országos szinten pedig kilenc gyermek halálát okozta a kór, közülük hárman voltak egyévesnél nagyobbak. Az epidémia Arad, Krassó-Szörény, Temes, Maros és Beszterce-Naszód megyében a legaggasztóbb. A járvány miatt az egészségügyi minisztérium tavaly év végén új oltásstratégiát dolgozott ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek