Jogerősen kimondták: Székelyföld nem létezik

Jogerősen kimondták: Székelyföld nem létezik

Fotó: Veres Nándor

Nemet mondott a Székelyföld idegenforgalmi népszerűsítésére a marosvásárhelyi ítélőtábla, elutasítva a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség hivatalos bejegyezésére vonatkozó fellebbezést.

Kovács Attila

2016. február 09., 11:522016. február 09., 11:52

Ezzel jogerőre emelkedett a Hargita megyei törvényszék korábbi hasonló döntése, amely arra hivatkozott, hogy a Székelyföld hivatalosan nem létezik.

A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte tavaly októberben azzal a céllal, hogy székelyföldi turisztikai célpontokat népszerűsítsen itthon és külföldön. A szövetséget a Hargita megyei törvényszéken szerették volna hivatalosan is bejegyeztetni az egyesületek képviselői, ezt azonban tavaly decemberben elutasították. A fellebbezést az ítélőtábla február 4-én alaptalannak nyilvánította.

A szövetség alelnöke, Nagy Benedek azt mondta, a bejegyzéssel kapcsolatos további lépésekről néhány napon belül dönt majd a megválasztott vezetőtanács. Mint megtudtuk, fellebbezésükhöz számos olyan dokumentumot is csatoltak, amelyek bizonyítják, hogy számos más, történelmi régió nevét szabadon használhatják az ezeket népszerűsítő, hasonló céllal alakult egyesületek, szervezetek. Ahogy korábban is írtuk, a Hargita megyei törvényszék tavaly a bejegyezési kérés iktatása nyomán nem a szövetség tevékenységét, hanem az alapszabályban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, egyúttal kérte ennek megváltoztatását.

A bejegyzési kérés első tárgyalásakor az ügyész azt közölte, mivel az alapszabályban szerepel a Székelyföld szó, ez alkotmányellenes. Ezért a kezdeményezők a kifejezést Székelyföld turisztikai úticélra változtatták, de kérésüket így sem fogadta el a törvényszék, amelynek indoklása szerint a hatályos törvények értelmében ilyen területi szervezeti egység nincs, közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. A kezdeményezők korábban a törvényszék elutasító döntése mögött politikai okokat sejtettek. A fellebbezés elutasításáról szóló végzést az indoklás megismerése érdekében írásban kértük az ítélőtáblától, ezt azonban hétfő estig nem kaptuk meg.

A döntés azért is érthetetlen, mert az országban több hasonló célkitűzés mentén létrejött szervezet létezik. Például a Bukovina Turisztikai Egyesület, amely a Bucovinaturism.ro nevű honlapján közölt leírás szerint 2001-ben jött létre a Suceava megyei kereskedelmi kamara és a turisztikai minisztérium támogatásával – azzal a céllal, hogy a régió turisztikai irodáinak összefogásával fellendítsék Bukovina idegenforgalmát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia