Hirdetés

Csoma Botond: másként alakulhatott volna a premontrei ügy, ha az apátság elfogadja az RMDSZ segítségét

Csoma Botond premontrei ügy

Csoma Botond szerint az apátság nem élt az RMDSZ jogi segítségével

Fotó: Alexandru Nițescu

„Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság közreműködésével” – hangsúlyozta Fejes Rudolf Anzelm atya kilakoltatása kapcsán a hirado.hu-nak Csoma Botond.

Hírösszefoglaló

2026. június 06., 13:292026. június 06., 13:29

Mint arról beszámoltunk, múlt szerdán hajnalban kilakoltatták Fejes Rudolf Anzelm apátot, váradhegyfoki prépost-prelátust a nagyváradi premontrei rendháznak a bíróság által az önkormányzat számára ítélt helységeiből. A történtekről megrázó felvétel jelent meg a világhálón, amely dokumentálja, hogy hajnali fél öt körül, erőszakkal áttörték a visszaállamosított ingatlan falát, majd elfoglalták a templomi tereket, a sekrestyét és az udvart is, így ellehetetlenítették a liturgia végzését a templomban.

korábban írtuk

Betörtek a nagyváradi premontrei rendházba az önkormányzat emberei
Betörtek a nagyváradi premontrei rendházba az önkormányzat emberei

Szerdáig tartott a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apátnak kitűzött kilakoltatás határidejének „meghosszabbítása”: az önkormányzat munkásai hajnalban áttörték a még el nem foglalt helyiségekkel szomszédos falat.

Hirdetés

Az apátot és a rendházat ért atrocitásra reagálva június 4-én, csütörtök este a trianoni békediktátum aláírásának 106. évfordulóján a pártok és szervezetek felett álló össznemzeti demonstrációként meghirdetett tüntetés keretein belül több ezer tiltakozó vonult a budapesti román nagykövetség épülete elé, hogy

szolidaritásukról biztosítsák Fejes Rudolf Anzelm apátot, a katolikus egyházat és a nagyváradi magyar közösséget.

A rendezvényen több anyaországi ellenzéki politikus és civil mellett felszólalt Varga Andrea, a premontrei rend ügyvédje is, aki Fejes Rudolf Anzelm levelét olvasta fel az egybegyűlteknek. Az eseményen adománygyűjtés is zajlott a román hatóságok által meghurcolt nagyváradi apát számára, a résztvevők egy nagy befőttes üvegbe tehették anyagi támogatásukat. Horváth Tamás, a demonstráció társszervezője arról számolt be pénteken a közösségi oldalán, hogy

közel 700 ezer forintnyi adomány gyűlt össze a tüntetésen, amelyet a rend jogi képviselője fog átadni az apátnak.

„Mélységesen elítéljük, hogy ilyen brutális módon próbáltak érvényt szerezni a jogerős bírói ítéletnek. Így nem lehet viselkedni, csak a tolvajok csinálnak ilyet, hogy hajnalban betörnek valahová” – fejtette ki a rendházat ért atrocitás kapcsán a hirado.hu érdeklődésére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője és szóvivője, aki szerint konstruktív megegyezésre kellene törekedni.

korábban írtuk

Kelemen a premontrei botrányról: az önkormányzat nem viselkedhet úgy, mint a tolvajok éjnek idején
Kelemen a premontrei botrányról: az önkormányzat nem viselkedhet úgy, mint a tolvajok éjnek idején

Nem viselkedhet egyetlen önkormányzat sem úgy, mint a tolvajok éjnek idején! – így kommentálta szerdán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy hajnalban az önkormányzat munkásai az áttört falon keresztül behatoltak a premontrei rendházba.

„Kompromisszumra, nyitottságra lenne szükség a nagyváradi önkormányzat és az apát között, valamilyen Modus vivendit kellene találni. Meg kellene egyezniük, hogy legalább használati joguk legyen és ne sérüljön a vallásszabadság és a vallásgyakorlási jog. Született egy jogerős bírói ítélet, amit természetesen figyelembe kell venni, sajnos nem lehet már visszaállítani a határozat előtti állapotot, de sokkal visszafogottabban kellett volna ehhez a végzéshez viszonyulniuk a hatóságoknak, akik felfoghatatlan brutalitással jártak el, mikor hajnalban áttörték a falat.

Idézet
Elfogadhatatlan, hogy ilyen diktatúrába illő fellépés történt egy demokratikus országban” – hangsúlyozta a politikus,

aki arra is emlékeztetett, hogy az RMDSZ már nagyon sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára Nagyváradon.

„Az RMDSZ többször is felajánlotta az apátságnak, hogy szívesen ellátjuk ebben az ügyben a jogi szolgálatokat, de nem fogadták el, egy másik ügyvéddel dolgoztak és ez lett a vége. Úgy vélem, mi nagy tapasztalattal rendelkezünk az ilyen eseteket illetően és,

ha elfogadják az RMDSZ jogi szolgáltatásait, lehet, nem jutott volna odáig ez a történet, hogy újraállamosító, elutasító bírói határozat szülessen.

Ennek a szomorú, de jogerős ítéletnek a fényében kellene most valamilyen kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság közreműködésével” – részletezte Csoma Botond.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 12., vasárnap

Népviseleti mustra Bánffyhunyadon, így vonultak a cifra kalotaszegi magyarok

Több száz, hagyományos viseletbe öltözött résztvevő vonult fel vasárnap a bánffyhunyadi református templomtól a Barcsay-kertig. Az esemény a hétvégén lezajlott Kalotaszegi Magyar Napok fénypontja volt.

Népviseleti mustra Bánffyhunyadon, így vonultak a cifra kalotaszegi magyarok
Hirdetés
2026. július 12., vasárnap

Ne Magyarországra menjünk, hanem ők jöjjenek ide – vallják a régió legnagyobb élményfürdőjének tervezői

A Bánság legnagyobb élményfürdője épül fel a Temes megyei Nagyszentmiklóson, a beruházás értéke 40 millió euró – jelentette be Alfred Simonis, a Temes Megyei Tanács elnöke.

Ne Magyarországra menjünk, hanem ők jöjjenek ide – vallják a régió legnagyobb élményfürdőjének tervezői
2026. július 12., vasárnap

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől
2026. július 11., szombat

Majdnem harmadával visszaesett a Szent Anna‑tó látogatottsága a múlt évhez képest

Tovább csökken a turisták száma a Szent Anna‑tónál – közölte a Pro Szent Anna Egyesület. A természetvédelmi terület üzemeltetői szerint a visszaesés hátterében elsősorban gazdasági okok állnak. A Szent Anna-tó európai szinten is egyedülálló látványosság.

Majdnem harmadával visszaesett a Szent Anna‑tó látogatottsága a múlt évhez képest
Hirdetés
2026. július 11., szombat

Év végére átadják az autópálya-összeköttetést Kolozsvár és Zilah között a kormányfő ígérete szerint

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken ellenőrző látogatást tett az észak-erdélyi autópálya több épülő szakaszán is, ahol a kivitelezők képviselőivel egyeztetett és felmérte a munkálatok előrehaladását.

Év végére átadják az autópálya-összeköttetést Kolozsvár és Zilah között a kormányfő ígérete szerint
2026. július 10., péntek

Idén elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok az elárasztott parajdi sóbányánál

Idén elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok a tavaly májusban a Korond-patak által elárasztott parajdi sóbányánál, miután az Európai Unió szolidaritási alapjából 14,3 millió eurót hagytak jóvá a romániai árvízkárok helyreállítására.

Idén elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok az elárasztott parajdi sóbányánál
2026. július 10., péntek

Vasútállomáson gázolt halálra a vonat egy férfit

Halálra gázolt a vonat pénteken a medgyesi állomáson egy 70 éves férfit.

Vasútállomáson gázolt halálra a vonat egy férfit
Hirdetés
2026. július 10., péntek

Elfeledett sínpárok: húsz év alatt közel ezer kilométernyi romániai vasútvonalon szűnt meg a személyforgalom

Aki az elmúlt húsz évben rendszeresen vonatozott Romániában, könnyen belefáradhatott a vasúti közlekedésbe.

Elfeledett sínpárok: húsz év alatt közel ezer kilométernyi romániai vasútvonalon szűnt meg a személyforgalom
2026. július 10., péntek

„Gyarmatosítással” és a tehetséggondozás kisajátításával vádolja az MCC-t az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom

Semmi sem indokolja, hogy az MCC erdélyi fiókja ebben a formában tovább működjön, Erdélyben olyan tehetséggondozó rendszer létrehozására van szükség, amely autonóm, decentralizált és szakmai alapú – írta közleményében az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom.

„Gyarmatosítással” és a tehetséggondozás kisajátításával vádolja az MCC-t az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom
Hirdetés
Hirdetés