A szőlőt a metszéstől a szüretig simogatni kell – Balla Géza ménesi borász szakmai elismeréséről és a minőségi borról

Megpróbálom újra megismertetni a borfogyasztó közönséggel ezeket a hagyományos fajtákat. Nem könnyű feladat, mert a borpiacon ádáz küzdelem folyik, de tesszük a dolgunkat.

– A borpiac világszerte globálissá vált, beleértve az Egyesült Államokat, Ausztráliát és Európát. A hatalmas választékban van-e hely hagyományos erdélyi szőlőfajtákból készült borok számára?

– Régóta harcolok azért, hogy ismertessük meg a nagyközönséggel azokat a hagyományos fajtákat, amelyek évszázadok óta fellelhetők Erdélyben. Nem kell a franciákkal, az olaszokkal, a nagy világfajtákkal versenyeznünk.

Ha fehér fajtákat említek, ki kell emelnem az érmelléki borvidék egykori híres szőlőjét, a bakatort, amelynek újratelepítésével több lelkes borász foglalkozik manapság.

– Az italpiacon is ádáz küzdelem folyik, hiszen a sörök és a röviditalok egyre nagyobb karéjt szeretnének kihasítani az ágazatból. Milyen manapság a bor megítélése?

– Valóban ádáz a küzdelem, de igazából az a legnagyobb veszély, hogy a különböző szeszes italokat gyártó nagy cégek háttértámogatásával rémhíreket terjesztenek a borfogyasztásról. Mi nem tudunk velük versenyezni, a borászat mögött nincsenek akkora pénzek. Az mindenképpen jó hír, hogy az utóbbi években nőtt a minőségi borfogyasztás. Igaz, még sokat kell ezért dolgozni.

Az édes borok inkább borkülönlegességek. Fontos, hogy a borászok a minőségi borokat kereső vásárlók szegmensével tartsák a kapcsolatot, őket célozzák meg, ha talpon akarnak maradni.

– Miként lett önből borász?

– Szilágysomlyó környékéről származom, ahol gyönyörű fehérborokat készítettünk a családban. A termelőszövetkezet idejében is mindig volt annyi szőlőnk, hogy a családnak egyik szürettől a másikig legyen bora. Édesapámnak és nagyapámnak olyan borai voltak, hogy bárkit nyugodt lélekkel meg tudtak kínálni. A szilágysomlyói agrártechnikum elvégzése után kerültem Kolozsvárra, ahol a kertészeti szakon szereztem mérnöki diplomát borászatból. Kihelyeztek a ménesi borvidékre, a barackai szőlő- és borászati állami gazdasághoz. Kezdő borászmérnökként kezdtem, és felkapaszkodtam a szamárlétrán a vezérigazgatói székig.

1999-ben alapítottam meg a saját szőlészeti és borászati cégemet. Lassan vásároltam fel a területeket a volt tulajdonosoktól, mára eljutottam 120 hektárig. Az összes telepítés 80 százaléka vörös, 20 pedig fehér szőlő. 2003-ban doktoráltam, és 2012-ben döntöttem el, hogy már rendelkezem akkora tapasztalattal és szaktudással, hogy azt érdemes volna átadnom fiataloknak: azóta tanítok a Sapientia egyetem kertészeti szakának szőlészeti és borászati katedráján.

– Milyen eséllyel indul ma egy fiatal szakember ebben a szakmában?

– Jók az esélyei nálunk is és szerte Európában, ha szereti ezt a szakmát. Persze egyéni vállalkozóként nem könnyű létrehozni saját borászatot, oda tőke kell. Például egy tízezer literes acél erjesztőtartály 13–15 ezer euróba kerül, és akkor még nem beszéltünk a járulékos felszerelésekről. Az EU-csatlakozás óta már lehet pályázni berendezésekre és technológiára, elég sok olyan borászgazda van már Erdélyben, akik pályázatokat nyertek. Ez az ágazat azonban nem olyan, mint a kereskedelem, hogyha valaki jó időben és jó helyen van, milliókat tud rövid idő alatt keresni. A saját nyereségből itt lehetetlen olyan fejlesztéseket kifizetni, amelyekkel minőségi boraink a világpiacon is megállják a helyüket. Ehhez pályázatok vagy bankhitel kell. Hazai körülmények között a borászok ritkábban folyamodnak hitelekhez, így marad a pályázati lehetőség, amihez szintén elő kell teremteni az önrészt. De bármennyire is nehéz legyen az indulás, mindenkit arra bátorítok, hogy próbálja meg. Ha valaki szereti a borászatot, és ért hozzá, akkor a várt sikerek előbb-utóbb megérkeznek. Elsősorban a jó minőségű bor révén, amit ha a fogyasztók szeretnek, akkor megfelelő áron lehet értékesíteni. Mindig elmondom:

– Mennyire fontos a családi támasz ebben a szakmában?

– Nagyon fontos. A mienk ugyan már nem családi vállalkozás, hiszen 120 hektár óriási területnek számít, de 5–10–15 hektáron családi vállalkozásban már remek borokat lehet készíteni egy-két külső munkatárs segítségével. Tudni kell, hogy itt nincsenek nappalok, éjszakák vagy hétvégék, amikor munkáskézre van szükség. Nálunk a család valamennyi tagja ebben a szakmában dolgozik, a legkisebb fiam, a kilencéves Dávid is borász szeretne lenni. A család támogatása nélkül nehéz ezt végigvinni.

– Talál-e megfelelő munkaerőt szőlészetének művelésére?

– Ne is kérdezze, mert ez a legnehezebb része a vállalkozásomnak! A szőlészet nagyon munkaigényes, rengeteg kézi munkaerőt feltételez.

Manapság nagyon nehéz munkaerőt találni, a jó munkás pedig egyre drágább. De igazából nem lehet munkaerőt találni, ez óriási probléma. Nem tudom, hogy mit fogunk tenni. Lehet, én is arra kényszerülők, mint mások: külföldről, Ázsiából hoznak be munkaerőt. A kézimunkát el lehet végeztetni velük, de ami a legfontosabb, nincsenek szakmailag jól képzett munkások sem. Hiányoznak a gépészek, a traktorosok, a különböző szőlészeti gépek hozzáértő kezelői. Akik vannak, azokat csak jó fizetéssel lehet megtartani. Az évi jövedelem feléről is le kell mondanunk, hogy egyáltalán munkást találjunk.