
Megérkezett a meleg idő, ami azt is jelenti, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a megfelelő folyadékbevitelnek.
2013. május 10., 14:052013. május 10., 14:05
Főleg ha valaki rendszeresen sportol, idős, esetleg beteg. Az emberi szervezet legnagyobb részben vízből áll: egy felnőtt férfi testsúlyának 60, míg a nőkének 50-55%-a víz.
A folyadékháztartás egyensúlya
A szervek közül az agy és az izmok 75%-ban, a vese 81%-ban tartalmaznak vizet, a legkevesebb víz a csontokban (22%) és a zsírszövetekben (20%) van. Így nem nehéz megérteni, hogy miért fontos ezen szervek megfelelő működéséhez a kellő hidratálás. Testünk folyadékháztartása igen kényes rendszer, már 1-2%-os vízveszteség is okozhat problémákat az erre hajlamosaknál. Mivel a nyári melegben a szervezet fokozott izzadással próbálja hűteni magát, ilyenkor megnő a folyadékkiválasztás, így megnő a folyadékszükségletünk is.
Az Európai Hidratációs Intézet (EHI) felhívja a figyelmet arra, hogy a víznek az emésztésben és az anyagcserében is központi szerepe van – olvasható az Origón. Az elfogyasztott táplálékból nyert tápanyagok véráramba juttatásához, a szív megfelelő működéséhez, a vérnyomás szabályozásához, a vesék munkájához elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadék. A folyadékháztartás egyensúlya a megivott vagy ételekkel a szervezetbe juttatott és a kiürített folyadék arányán múlik. Nem olyan bonyolult: ha kevesebbet iszunk, mint amennyit kiürítünk, akkor a szervezetben előbb-utóbb folyadékhiányos állapot lép fel. Ez először szomjúság formájában jelentkezik, később, ha a szomjúságra nem figyelünk oda, olyan kellemetlen tünetek léphetnek fel, mint a szédülés, fejfájás, fáradékonyság, dekoncentráltság, komolyabb esetekben izomgörcs. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének kiadványa ezeket kiszáradási tüneteknek nevezi.
Felnőtteknek napi két és fél liter víz ajánlott
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) 2010-ben közzétett ajánlásában életkor szerint osztja fel a napi folyadékszükségletet. Eszerint az 1-2 éves gyerekek naponta 1,1-1,2 litert, a serdülők 2-2,5 litert, a felnőttek szintén napi 2-2,5 litert fogyaszszanak. A szoptató kismamák folyadékszükséglete nagyobb, napi 2,7 liter. Nagy hőség, hasmenéssel, lázzal, hányással járó betegség vagy megerőltető fizikai tevékenység (komoly fizikai munka, sport) drasztikusan megnövelheti a folyadékszükségletet, ami így a napi 4-5 litertől napi 10-12(!) literig is terjedhet. Nagy melegben végzett sporttevékenység esetén fontos az is, hogy ne csak mozgás közben és végén pótoljuk a folyadékot, hanem a testmozgás megkezdése előtt igyunk. A szomjúság a szakértők szerint ugyanis már a kiszáradás első jele, ami azt jelzi, hogy ekkor már mindenképpen szükség van a folyadék pótlására. A szomjúság ráadásul a kor előrehaladtával egyre kevésbé működő jelzőrendszer: minél idősebb valaki, annál kevésbé jelentkezik szomjúságérzet, ilyenkor tehát a legcélravezetőbb, ha a szomjúságtól függetlenül, meghatározott időközönként gondoskodunk a folyadékbevitelről.
A szomjúság mellett a hidratáltsági fok másik mutatója a vizelet színe: a halványsárga vagy majdnem vízszínű vizelet kellő hidratáltságot jelez, és minél sötétebb sárga, esetleg barnás a színe, annál égetőbb szükség van az azonnali és komoly folyadékpótlásra. A szükséges folyadékmennyiséget teából, kávéból, gyümölcsök, zöldségek levéből vagy az elfogyasztott ételből is lehet fedezni.
Február 8. és 15. között ismét a házasság és a család értékeire irányul a figyelem a Kárpát-medencében: a történelmi magyar egyházak A hűség szabadsága mottóval szervezik meg az idei Házasság hetét.
Riasztó mértékű növényvédőszer-maradványokat mutattak ki európai országokban forgalmazott almában egy friss civil jelentés szerint. A PAN Europe által végzett vizsgálat arra figyelmeztet: a gyümölcsök döntő többsége egyszerre több vegyi anyagot tartalmaz.
Az uniós tagállamok és az európai parlamenti képviselők tárgyalásokat folytatnak a „vegetáriánus burger” és a „növényi kolbász” elnevezések jövőjéről, amelyeket az állattenyésztők vitatnak.
Szeptember 4-től az Amintiri Gustoase YouTube-csatornán debütál a Helyi gasztronómiai portré című dokumentumfilm-sorozat, amely az egész országból bemutatja a helyi gasztronómiai pontok példáit.
Bár a legtöbb erdélyi háztartásban a húsvéti sonka és bárányhús nem hiányozhat az ünnepi asztalról, összeállítottunk néhány menüelképzelést, amely a család vegetáriánus vagy vegán tagjainak, illetve hasonló étkezési formát követő vendégeknek szól.
A zene iránti szeretet, a közösségi programok ösztönzik azokat a gyerekeket, akik rendszeresen járnak a Fazakas Emília által Bánffyhunyadon tartott zenekarórákra. A Kalotazengők zenekar vezetője a hangszeroktatásról, a gyerekek elhivatottságáról beszélt.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
szóljon hozzá!