Hirdetés

„Meglátom-e a kisfiamban a királyfit?”

A gyermekek másságának elfogadásáról tartott előadást dr. Berszán Lídia kolozsvári egyetemi docens, családterapeuta a Csíki Anyák Egyesülete által szervezett édesanyák hete rendezvénysorozat részeként.

Iochom Zsolt

2013. május 10., 14:092013. május 10., 14:09

A háromgyermekes édesanya egy olyan integrált játszóházban is tevékenykedik, ahol fogyatékkal élő gyerekek játszhatnak együtt egészséges társaikkal. A szakember ismertette a másság megnyilvánulási formáit: mit jelent gyermekeink esetében a másság, kihez vagy mihez képest más a gyerekünk? – tette fel a kérdést. Megítélése szerint az, hogy hogyan fogadta az anya a terhességet, mindig meghatározó a gyerekével való kapcsolatában. Nagyon fontos, hogy a kilenc hónap alatt a kismamánál ki tud-e bontakozni az együttlét öröme, amit a fejlődő magzattal él meg. Ugyanakkor lényeges  az időzítés és a gyermek nemének elfogadása is – mutatott rá Berszán Lídia.

Elfogadni, hogy a gyermek nem a szülő hasonmása

Már az első években tapasztalhatjuk, hogy a gyermek más a kortársaihoz viszonyítva, hisz az egyéni fejlődési ritmus eltérő lehet. Kétéves korában elkezd viselkedni, szocializálódni, ilyenkor már felfedezhető, hogy másképpen viselkedik a családban, és másképpen az idegenek előtt. „Lényeges, hogy szülőként el tudom-e viselni, hogyan reagálok a gyermek viselkedési másságaira\" – emelte ki az előadó. A gyermeknevelés éveiben alapvető lecke a szülők számára, hogy elfogadják: gyermekük nem a saját hasonmásuk, nem álmaik valóra váltója, hanem egy kibontakozó, új egyéniség. Az óvodai, iskolai mércéknél a gyermek jóságát sokszor tévesen a jó osztályzatban mérik, holott nagy eltérés van egy kisiskolás fiú vagy lány viszonyulása között. Berszán Lídia azt javasolta a jelen lévő édesanyáknak, hogy törekedjenek arra: 1-4 osztályban a gyerek tanuljon meg tanulni, tudja, hogyan kell tanulni, illetve tudjon közösségben viselkedni. 5-8 osztályban találjuk meg az erősségeit, erre lehet majd tovább építeni. A szakember arról is beszélt, hogy a gyerek más lehet a családi értékrendhez vagy a közösségi normákhoz képest, és sok esetben gond lehet, hogy a szülők túl sokat várnak el tőle. Problémaként vetette fel a szülők hitelességének hiányát: sokszor mást mondanak és másképpen élnek – ilyenkor a gyerek viselkedése tükrözi ezt.

Gyengeségek és erősségek együtt

„Valamennyien abban gondolkodunk, hogy egészséges lesz a gyermekünk, de természetesen az is felmerülhet bennünk, hogy nem lesz egészséges, főleg ha a családban előfordult már ilyesmi\" – mondta a szakember, aki a fogyatékosság elfogadásáról mint gyászfolyamatról beszélt. Mint a fogalmazott, ennek is megvannak a lépései, mint minden gyászfolyamatnak. Szükség van arra, hogy legyen társa a szülőnek, aki végig mellette van, támogatja szenvedésében és küzdelmében, és érezze, mikor kell beszélni vagy hallgatni. Mint rámutatott, az is rendkívül fontos, hogy tudjuk együtt látni a gyerek gyengeségeit és erősségeit, a jót és a rosszat. „Tudom-e látni a gyermekemben a királyfit?\" – tette fel a kérdést a hallgatóságnak, kitérve arra, hogy a másság felfedezése és elfogadása a mindennapi élethelyzetekben időnként türelmet próbáló szülői feladat. Különösen, ha ez a másság túlmutat a környezet, társadalom normalitásról kialakult véleményén. „A család azért fészek és erőforrás, hogy mindenféle sajátosságunkkal és fogyatékosságunkkal otthon lehessünk benne, együtt. Ha a szülő tud biztatóan a gyermeke mellett lenni, derűsen viselni a helyzetet, akkor egy idő után a gyerek is beletanul, és ez az ő küzdelemeinek is a részévé válik. A gyereknek ugyanis nem az aggódásomra, a fájdalmamra, hanem a hitemre van szüksége\" – összegzett előadása végén dr. Berszán Lídia.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 09., hétfő

A hűség szabadsága: februárban ismét megrendezik a Házasság hetét a Kárpát-medencében

Február 8. és 15. között ismét a házasság és a család értékeire irányul a figyelem a Kárpát-medencében: a történelmi magyar egyházak A hűség szabadsága mottóval szervezik meg az idei Házasság hetét.

A hűség szabadsága: februárban ismét megrendezik a Házasság hetét a Kárpát-medencében
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Mérgező növényvédőszer-koktélokra bukkantak európai üzletekben forgalmazott almában

Riasztó mértékű növényvédőszer-maradványokat mutattak ki európai országokban forgalmazott almában egy friss civil jelentés szerint. A PAN Europe által végzett vizsgálat arra figyelmeztet: a gyümölcsök döntő többsége egyszerre több vegyi anyagot tartalmaz.

Mérgező növényvédőszer-koktélokra bukkantak európai üzletekben forgalmazott almában
2025. december 15., hétfő

Maradhat-e a vegetáriánus burger? Elakadtak az uniós tárgyalások

Az uniós tagállamok és az európai parlamenti képviselők tárgyalásokat folytatnak a „vegetáriánus burger” és a „növényi kolbász” elnevezések jövőjéről, amelyeket az állattenyésztők vitatnak.

Maradhat-e a vegetáriánus burger? Elakadtak az uniós tárgyalások
2025. szeptember 05., péntek

Bemutatják a székely konyhát is: a helyi gasztronómiai pontokat népszerűsíti egy új román dokumentumfilm-sorozat (VIDEÓ)

Szeptember 4-től az Amintiri Gustoase YouTube-csatornán debütál a Helyi gasztronómiai portré című dokumentumfilm-sorozat, amely az egész országból bemutatja a helyi gasztronómiai pontok példáit.

Bemutatják a székely konyhát is: a helyi gasztronómiai pontokat népszerűsíti egy új román dokumentumfilm-sorozat (VIDEÓ)
Hirdetés
2025. április 11., péntek

Vegán és vegetáriánus menütippek húsvétra

Bár a legtöbb erdélyi háztartásban a húsvéti sonka és bárányhús nem hiányozhat az ünnepi asztalról, összeállítottunk néhány menüelképzelést, amely a család vegetáriánus vagy vegán tagjainak, illetve hasonló étkezési formát követő vendégeknek szól.

Vegán és vegetáriánus menütippek húsvétra
2025. február 03., hétfő

Kalotazengők zenekar: motivált gyerekek, közösségi élmény Bánffyhunyadon

A zene iránti szeretet, a közösségi programok ösztönzik azokat a gyerekeket, akik rendszeresen járnak a Fazakas Emília által Bánffyhunyadon tartott zenekarórákra. A Kalotazengők zenekar vezetője a hangszeroktatásról, a gyerekek elhivatottságáról beszélt.

Kalotazengők zenekar: motivált gyerekek, közösségi élmény Bánffyhunyadon
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Hirdetés
2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
Hirdetés
Hirdetés