Iohannis: nem kerítéseket kell építeni, hanem intelligensebben kell védeni a határokat

Iohannis: nem kerítéseket kell építeni, hanem intelligensebben kell védeni a határokat

Kerítésépítés helyett intelligensebben kell védeni az Európai Unió küldő határait – jelentette ki Klaus Iohannis államfő az illegális migráció jelentette problémák kapcsán.

2020. november 02., hétfő

Ismét „feketelistán” Magyarország, karanténkötelezettség vár a Romániába beutazókra

Közel egy hónap elteltével újfent karanténkötelezettség vár a Magyarországról Romániába beutazó polgárokra, a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó intézkedések keretében a bukaresti hatóságok ugyanis a súlyosan fertőzöttnek számító államok közé

Ismét „feketelistán” Magyarország, karanténkötelezettség vár a Romániába beutazókra
2020. október 07., szerda

Nem karantén- és tesztkötelesek a magyar–román határon keresztül ingázók, de a hozzátartozóik igen

Kedden 23 órától (romániai idő szerint éjféltől) megváltoztak a Magyarországról Romániába belépés szabályai, 14 napos karantént írtak elő az országba érkezőknek – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős budapesti operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajt&

Nem karantén- és tesztkötelesek a magyar–román határon keresztül ingázók, de a hozzátartozóik igen
2020. július 16., csütörtök

Magyarország tranzitálása esetében hátrány a magyar útlevél

Nincs lehetőségük igénybe venni a Magyarországon való tranzitáthaladást a csak magyar állampolgársággal rendelkezőknek, vagy a magyar okmányokat felmutató kettős állampolgároknak, akiknek így akkor is karanténba kell vonulniuk, ha például Romániából Ausztriába igyekeznének. Közben egy budapesti rendeletmódosítás nyom&a

Magyarország tranzitálása esetében hátrány a magyar útlevél
2020. július 11., szombat

Koronavírusteszt felmutatása, kérdőív: egyre körülményesebb a beutazás Görögországba

Kizárólag negatív koronavírusteszt felmutatásával engedik be Görögország területére szerdától a promachonasi határátkelőnél belépésre jelentkező turistákat – hívja fel a figyelmet szombati közleményében a bukaresti külügyminisztérium.

Koronavírusteszt felmutatása, kérdőív: egyre körülményesebb a beutazás Görögországba
2020. május 17., vasárnap

Káosz a magyar–román határon, ezrével torlódnak fel a szükségállapot feloldása miatt hazatérők

A román határrendészet illetékesei szerint a megnövekedett forgalom és a járványügyi intézkedések együttes hatása miatt alakult ki torlódás a magyar–román határon a Nagylak-Nagylak 1, Csanádpalota-Nagylak 2 és az Ártánd-Bors határátkelőhelyeken.

Káosz a magyar–román határon, ezrével torlódnak fel a szükségállapot feloldása miatt hazatérők
2020. április 03., péntek

Torlódás alakult ki a nagylaki határátkelőnél az újabb szigorítások miatt

A nagylaki országúti átkelőnél (Nagylak I) péntek reggel négy órát kellett várakozni az országba való belépéskor, miután a nagylaki autópálya-határátkelőtől csütörtök este ide irányították át a személygépkocsi-forgalmat.

Torlódás alakult ki a nagylaki határátkelőnél az újabb szigorítások miatt
2017. december 12., kedd

Magyarország felfüggeszti a szigorított határellenőrzést a téli ünnepek idejére

A téli ünnepek ideje alatt felfüggeszti Magyarország a szigorított határellenőrzést, így várhatóan nem alakulnak ki óriási sorok Románia nyugati határátkelőinél, mint ahogyan ez az intézkedés április elején történt bevezetése óta rendszeresen történik az ünnepekkor.

Magyarország felfüggeszti a szigorított határellenőrzést a téli ünnepek idejére
2017. június 06., kedd

Szigorított határellenőrzés: Grindeanu a magyarokra mutogat

Sorin Grindeanu miniszterelnök szerint azért nem lehet csökkenteni a várakozási időt a magyar-román határátkelőkön, mert a magyar fél nem tud annyi határrendészt szolgálatba állítani, hogy valamennyi kiépített közlekedési sávot megnyissák.

Szigorított határellenőrzés: Grindeanu a magyarokra mutogat
2017. június 01., csütörtök

Ismét torlódást okoz a határon az ötnapos „hétvége”

Megnövekedett a várakozási idő Románia legforgalmasabb határátkelőin csütörtökön, mivel sokan külföldön töltik a gyermeknap és pünkösdi ünnepek összekötésével kialakított ötnapos vakációt.

Ismét torlódást okoz a határon az ötnapos „hétvége”
2017. május 17., szerda

Románia a határszigor híve

Románia annak ellenére folytatja a szisztematikus határellenőrzést, hogy a szigorított vizsgálat jelentős torlódást okozott a magyar–román határon, és alaposan felforgatta a határ két oldalán élő, a másik országba rendszeresen átjáró polgárok életét.

Románia a határszigor híve
Románia a határszigor híve
2017. május 17., szerda

Románia a határszigor híve

2017. május 15., hétfő

Sztrájkol a pénzügyminisztérium 22 ezer alkalmazottja, a vámosok lassítják a határforgalmat

A pénzügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények csaknem 22 ezer alkalmazottja lépett spontán sztrájkba hétfőn reggel a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvénytervezet miatt. A vámosok sztrájkja a határforgalmat is érintheti.

Sztrájkol a pénzügyminisztérium 22 ezer alkalmazottja, a vámosok lassítják a határforgalmat
2017. május 10., szerda

Gyorsabbá vált az átkelés a határon

Gördülékenyebbé vált a határátkelés, miután a magyar kormány ideiglenesen felfüggesztette a határellenőrzésről szóló uniós rendelet alkalmazását. A romániai hatóságokat egyelőre nem lehet szóra bírni.

Gyorsabbá vált az átkelés a határon
2017. május 09., kedd

Magyarország ideiglenesen felfüggesztette a szisztematikus határellenőrzést

A magyar kormány ideiglenesen felfüggeszti a szisztematikus határellenőrzésről szóló uniós rendelet alkalmazását – nyilatkozta a budapesti Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek. A Magyar Közlönyben kedd este meg is jelent az erről szóló kormányhatározat, így hatályossá vált.

Magyarország ideiglenesen felfüggesztette a szisztematikus határellenőrzést
2017. május 08., hétfő

Tartós megoldást keresnek a határszigor enyhítésére

Tartós megoldást keresnek a szigorított határellenőrzés felfüggesztését korábban petícióban kérő nagyváradiak annak érdekében, hogy a feloldás törvény adta időtartamának lejárta után se alakuljon ki ismét torlódás a román–magyar határon.

Tartós megoldást keresnek a határszigor enyhítésére
2017. május 04., csütörtök

Határátkelés: felfüggesztették a szigorítást a magyar oldalon

Felfüggesztette a magyar kormány a szigorított határellenőrzésre vonatkozó előírásokat, így megszűnhetnek az elmúlt hónap során kialakult hosszú sorok. A labda a román térfélen pattog.

Határátkelés: felfüggesztették a szigorítást a magyar oldalon
2017. május 01., hétfő

Hosszú kamionsor kígyózik a nagylaki határátkelőnél

Hosszú kamionsorok várakoznak Nagylaknál, az A1-es autópálya leállósávján, mivel a 7,5 tonnás vagy annál nagyobb gépkocsik a május elsejei szabadnap miatt este 23 óráig nem léphetnek Magyarország területére.

Hosszú kamionsor kígyózik a nagylaki határátkelőnél
2017. április 28., péntek

Elegük van a határszigorból: internetes petíció indult

Internetes aláírásgyűjtés indult a román–magyar határon foganatosított szigorított ellenőrzés ellen. Ennek felfüggesztését Tőkés László képviselő az Európai Parlamentben kérte.

Elegük van a határszigorból: internetes petíció indult