Romániai magyar sérelmek az amerikai külügy jelentésében

Romániai magyar sérelmek az amerikai külügy jelentésében

ÖSSZEFOGLALÓ – A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosítása, valamint a magyar anyanyelvhasználat korlátozása és a magyar jelképek elleni hatósági hadjárat is szerepel az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében.

Balogh Levente

2017. március 05., 16:382017. március 05., 16:38

A kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a korrupció miatt is bírálja Romániát az Egyesült Államok külügyminisztériumának 2016-ra vonatkozó éves emberi jogi jelentése. A helyi idő szerint pénteken nyilvánosságra hozott jelentés kitér a romániai magyar közösséggel szembeni jogsérelmekre is, így megemlíti a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítását, amelyet a vonatkozó bírósági ítélet nyomán a román állam az Erdélyi Református Egyházkerülettől kobozott el. A jelentés külön kitér arra, hogy az egyházak és a nemzeti kisebbségek esetében a kommunizmus idején államosított tulajdonok visszaszolgáltatása aránytalanul lassú ütemben haladt.
Megemlíti a dokumentum azt is, hogy tavaly februárban a Maros megyei táblabíróság megtagadta a Székelyföld népszerűsítését célzó szövetség bejegyzést.

A jelentés szerint a mintegy 1,2 milliós magyar közösség főleg az anyanyelvhasználat korlátozása miatt panaszkodott. Itt megemlíti az RMDSZ jelentését a kisebbségi nyelvek európai chartájának romániai alkalmazásáról, amely szerint a magyar közösségtől megtagadták a jogot, hogy a bíróságokon és a közigazgatásban az anyanyelvét használja, emellett számos települési önkormányzat megtagadta a kétnyelvű feliratok kihelyezését.

Ugyancsak megjegyzi a dokumentum, hogy a román kormány továbbra is megtagadja a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, és kitér arra is, hogy a magyar diákok rosszabbul teljesítenek a különböző vizsgákon, mivel nem idegen nyelvként tanítják számukra a románt. Megemlíti a dokumentum azt a februári, kolozsvári incidenst is, amikor egy kolozsvári orvos agresszívan szóvá tette, hogy egy balesetet szenvedett lány nem beszélt elég jól románul. Szintén szerepel a jelentésben a székely zászló és a székely jelképek elleni román hatósági hadjárat. A dokumentum ismét csak kitér arra, hogy néhány moldvai önkormányzat megtagadja a magyarórák tartását az ott élő csángó közösség tagjai számára.

A külügyi jelentés a romák helyzetére is kitér, azt állítva, hogy a roma közösséget folyamatos diszkrimináció sújtja, amiatt nem jutnak hozzá a megfelelő minőségű oktatáshoz, lakhatáshoz, orvosi ellátáshoz és munkahelyhez. A dokumentum a rossz börtönviszonyokról is említést tesz, emellett kitér arra, hogy még mindig nem szolgáltatták vissza a görög katolikus egyház javait, szerepel benne a nők elleni erőszak problémája, a homoszexuálisok elleni diszkrimináció, valamint a korrupció ügye is.

Nem hagyja ki a korrupció témáját sem: eszerint a román hatóságok folytatták ugyan a nagykorrupció elleni küzdelmet, és fontos közszereplő és üzletember ellen eljárás indult, ám a sikerek ellenére a korrupció továbbra is problémát okoz, a közszférában pedig továbbra is bevett gyakorlat a vesztegetés. A dokumentum felrója, hogy a parlamenti mentelmi jog miatt több volt miniszter ellen is meghiúsult a bűnvádi eljárás, és az összeférhetetlenség, illetve az etikátlan hivatali magatartás továbbra is burjánzik mindhárom hatalmi ágban. Megjegyzi: különösen a közbeszerzések terén tapasztalható a korrupció.

Kelemen: az RMDSZ tájékoztatta Washingtont

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton az amerikai jelentés kapcsán közzétett állásfoglalásában rámutatott: az RMDSZ azt reméli, hogy az Egyesült Államok lezárja az információgyűjtés folyamatát az erdélyi magyarságot ért jogtiprások ügyében és a politikai cselekvés szakaszába lép. Kelemen szerint az RMDSZ erőfeszítésének eredménye, hogy az Egyesült Államok immár jobban átlátja az erdélyi magyarság helyzetét.

Az RMDSZ elnöke méltányolta, hogy az amerikai külügyminisztérium idén is kitér az erdélyi magyar érdekképviselet által jelzett jogtiprásokra, ezek sorában pedig beszámol a magyar közösség elleni diszkriminációról, a közösségi szimbólumok és jelképek tiltásáról, a Mikó-ügyről, az elkobzott javak visszaszolgáltatásának helyzetéről, a Székelyföld-ellenességről, az anyanyelvhasználat korlátozásáról, a román nyelv anyanyelvként való oktatásának problémájáról.

„Azt reméljük, hogy ez a legutóbbi dokumentum (...) immár egy hosszú kezdet végét is jelöli, az információgyűjtés folyamatának lezárását. Ugyanakkor azt is jelzi, hogy Amerika részéről eljött a tettek, a politikai cselekvés ideje” – idézte a szövetség hírlevele az RMDSZ elnökét. Az állásfoglalásból kiderül: az RMDSZ továbbra is folyamatosan tájékoztatni fogja amerikai partnereit, azt remélve: elegendő, nevén nevezett visszaélés birtokában figyelmeztetik majd a román államot arra, hogy a kisebbségek kérdése koránt sincs megoldva. A napokban az RMDSZ a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében észlelt visszaélésekről is tájékoztatta az Amerikai Egyesült Államok nagykövetét.

„Úgy véljük, minél inkább szőnyeg alá söpri Románia a magyar közösség elleni visszaéléseket, minél inkább egy mintaország képét közvetíti a nagyvilág felé, annál inkább eltávolodunk attól a 27 éves álomtól, amelyért folyamatosan küzdöttünk, amely a többség és kisebbség párbeszédére, a kölcsönös tiszteletére épül\" - olvasható Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állásfoglalásában.
Az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló emberi jogi jelentése évről évre felsorolja mire \"panaszkodnak\" az erdélyi magyarság képviselői, erről azonban az ország közvéleményének nagy része nem szerezhet tudomást, hiszen a dokumentumot ismertető román hírforrások alig vagy egyáltalán nem említik annak magyar vonatkozásait.

Csökkenő szólásszabadság

Az emberi jogi jelentés általános, nem egyes országokra vonatkozó része egyébként a szabadságjogok, köztük a szólásszabadság és a gyülekezési jog visszaszorulását állapította meg . A dokumentum nem tartalmaz általános összefoglalót, az azt ismertető videokonferencián azonban elhangzott: a minisztérium megállapítása szerint tovább szűkült a civil társadalom tere a világban. Állami és nem állami szereplők is lépéseket tettek a civil társadalom tevékenységének szűkítésére, a média- és az internet szabadságának korlátozására és az ellenzéki hangok elnyomására. Sok országban a kormányok nyílt és közvetlen eszközökkel, így például a politikai tevékenység korlátozásával, a politikai ellenzék betiltásával vagy korlátozásával, illetve körülményes közigazgatási eljárások előírásával csorbítják az alapvető szabadságjogokat - hangzott el a videokonferencián.

Magyarországról szólva a jelentés leszögezi, hogy az ország többpárti parlamentáris demokrácia. A legfontosabb emberi jogi problémának az országon áthaladni akaró migránsok és a menedékkérők kormányzati kezelését tartja. Megjegyzi, hogy egyes jelentések szerint az országba illegálisan belépő migránsokat és menedékkérőket bántalmazások érték a biztonsági szervek részéről, de a kormány nem indított független vizsgálatot ezekkel kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek hétfőn az államfő a kóbor kutyák számának csökkentésére kidolgozott programot jóváhagyó sürgősségi rendeletet módosító törvényt.

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek
2024. április 08., hétfő

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában, a régi Chilia-ágon – közölte hétfőn a Tulcea megyei katasztrófavédelem.

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán
2024. április 08., hétfő

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző

Meghalt 81 éves korában Ilie Şerbănescu közgazdász – adta hírül hétfőn több politikus és újságíró, köztük George Simion, Maria Grapini, Victor Ciutacu, Marius Ghilezan és Ovidiu Zară.

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző
2024. április 08., hétfő

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása

A kormánykoalíciót alkotó, az európai parlamenti választásokon közös listával induló Szociáldemokrata Párton (PSD) és a Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül is van élet, nem feltétlenül szükséges a támogatások – jelentette ki Mircea Geoană.

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon

Románia teljes mértékben azonosul a NATO demokratikus értékeivel, és a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonságot és stabilitást nyújtó pilléreként felelősségteljesen és határozottan cselekszik a Szövetség érdekében – fogalmazott Klaus Iohannis.

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon
2024. április 06., szombat

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is

Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában.

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is
2024. április 06., szombat

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket

A Román Rendőrség pénteken négy olyan személyt hozott vissza az országba, akik ellen büntetés-végrehajtási vagy előzetes letartóztatási parancsot adtak ki Romániában.

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket
2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak