
Megszólítva. George Simion Orbán Viktort ábrázoló szórólapokkal kampányol a magyarok körében
Fotó: G4Media
Orbán Viktor arcképével és egy tőle származó idézettel kampányol George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje a megismételt államfőválasztás vasárnapi második fordulója előtt.
2025. május 14., 08:292025. május 14., 08:29
A G4Media portál beszámolója szerint a szórólapokat Kolozs megyében terjesztik, a portál saját értesüléseire hivatkozva azt közölte: Simion a magyar fél engedélye nélkül használja fel Orbán Viktor miniszterelnök arcképét.
A szórólapon a magyar kormányfő és Simion képe látható egymás mellett, valamint magyar nyelven az Orbán Viktor által pénteken a Tihanyi Apátságban tett kijelentés, miszerint „A románok számíthatnak a magyarokra a kereszténységért és a szuverenitásért vívott harcukban”.
Az RMDSZ Facebook-bejegyzésben reagált a szórólapokra.
„VAN LEJJEBB!
Vasárnap szavazz. Add tovább. STOP Simion!” – olvasható az RMDSZ posztjában.
Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor a felújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén elhangzott beszédének mondanivalóját arra építette, hogy

Romániában is a magyar közösség érdeke az első – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Mandinernek adott interjújában.
A miniszterelnök beszédében kitért a román elnökjelöltek – George Simion és a független Nicușor Dan – csütörtök esti vitájára, ezen belül is arra, hogy szó esett a nemzetek, valamint a keresztény Európáról.
„Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta: most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk” – idézte az AUR elnökét Orbán Viktor, hozzátéve: „teljesen egyetértünk”. A kormányfő kiemelte:
„Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét: mi az összefogás és együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben” – jelentette ki Orbán Viktor.
Hozzátette,
„A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számítanunk kell egymásra” – hangoztatta Magyarország miniszterelnöke.

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Mint arról beszámoltunk, pénteken a román elnökválasztás apropóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: a magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz.
Simion az X-oldalán szombaton rövid angol nyelvű üzenetben reagált a magyar kormányfő kijelentéseire.
„Köszönöm a nagyszerű üzenetet, Orbán Viktor miniszterelnök! Meg kell nyernünk a csatát! Együtt!” – fogalmazott.
Az üzenethez egy magyar és egy román zászlót is mellékelt.
Orbán Viktor szombaton telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, majd közösségi oldalán leszögezte: „Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást”.
– olvasható a bejegyzésben.
A magyar miniszterelnök elmondta, hogy a választások után „Románia mindenkori vezetőivel azon dolgoznak, hogy a romániai magyarság életét és megmaradását előmozdítsuk”.

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn egy sajtótájékoztatón az ügy kapcsán feltette a kérdést: mégis mit kellene mondani ebben a helyzetben: „hogy nem fogunk együttműködni Románia következő elnökével? Tényleg? Tehát valaki azt gondolja, hogy ezt kellene mondania, vagy ez kellene, hogy legyen a kormány külpolitikája?”.
Így természetesen, hogyha zajlik egy szomszédos országban egy elnökválasztás, mi azt tiszteletben tartjuk” – közölte Szijjártó Péter. A jövőre nézvést pedig leszögezte, hogy a kormány a magyarok jogaiból jottányit sem enged, ugyanúgy, ahogy Kárpátalján, az Erdélyben élő magyarokért is határozottan kiállnak, akárki is a tárgyalópartner.
Emellett az MTI szerint aláhúzta, hogy minden lépést egyeztetnek ezzel kapcsolatban az RMDSZ-szel, ugyanis szerinte a szövetség képviseli a helyi magyarságot.

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A romániaiak 24 százaléka egyetért, 5 százaléka pedig teljes mértékben egyetért azzal, hogy Romániának az iráni konfliktus ügyében az Egyesült Államok mellé kellene állnia, függetlenül más európai országok álláspontjától – derül ki egy friss felmérésből.
Európa felfedezésére hívja a fiatalokat az unió: a DiscoverEU program keretében idén 40 ezer ingyenes utazási igazolvány talál gazdára. A lehetőség azoknak a 18 éveseknek szól, akik készen állnak arra, hogy egy hónapon át bejárják a kontinenst.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke már a választás estéjén gratulált a magyarországi országgyűlési választások győztesének, Magyar Péternek.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint reális esély van a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormánykoalíción belüli kiegyezésére.
Mircea Abrudean szenátusi elnök kedden kijelentette, hogy a magyarországi választások eredménye az egész térség európai irányultságát erősíti meg.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a romániaiak csaknem 40 százaléka úgy véli, hogy az ország politikai rendszere teljesen megbukott, és gyökeres átalakításra vagy teljes cserére szorul.
Romániában továbbra is negatív a természetes szaporulat: az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2026 februárjában közel kétszer annyian haltak meg, mint ahány gyermek született.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint márciusban 9,87 százalékra emelkedett az éves infláció Romániában. A legnagyobb drágulást a villamos energia esetében mérték, miután az ársapka kivezetése jelentős áremelkedést eredményezett.
A több mint egy hétig tartó húsvéti vakáció április 14-én ér véget, a diákok szerdától ismét iskolába mennek.
A februári 9,31 százalékról márciusban 9,87 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!