
George Simion AUR-elnök szelfizik a csütörtök esti tüntetésen
Fotó: Facebook/George Simion
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendezett tüntetést Bukarestben két, a kormányoldal által szélsőségesnek tartott párt csütörtökön, a román kultúra napján, Mihai Eminescu nemzeti költő születésének 176. évfordulóján.
2026. január 15., 21:482026. január 15., 21:48
2026. január 15., 21:492026. január 15., 21:49
A demonstrációt Claudiu Târziu EP-képviselő, a Konzervatív Cselekvés Pártjának (PAC) alapítója, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egykori társelnöke hirdette meg, az általa románellenesnek nevezett, szerinte az állami cenzúra visszaállítását eredményező jogszabály ellen.
A Bukaresti Egyetem téren összesereglett tüntetőkhöz intézett beszédében arra biztatta híveit:
A megmozduláshoz az AUR is csatlakozott, George Simion AUR-elnök pedig azt mondta, hogy azok ellen tüntetnek, akik 2024 decemberében érvénytelenítették az elnökválasztást, és most is „lábbal tiporják a népakaratot képviselő ellenzéket”.
Simion kijelentette, hogy nem tűrnek meg az AUR-ban semmilyen antiszemita megnyilvánulást, ugyanakkor pártja a románellenességet sem tűri el. A megmozdulásról beszámoló G4Media hírportál szerint a tüntetők Mihai Eminescu és több más olyan román író és költő arcképét emelték a magasba, akik pályájuk során antiszemita üzeneteket is megfogalmaztak, a hangszóróból pedig a legionárius mozgalom propagandistájának tartott Radu Gyr megzenésített verse szólt.
később pedig menetoszlopban elindultak a kormány székháza felé. A G4media szerint a tüntetés csúcspontján több mint 10 ezren demonstráltak Bukarestben.
Romániában egy 2002-ben kiadott sürgősségi kormányrendelet alapján 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek jelképeinek nyilvános használatát és a háborús bűnösök emlékének ápolását, továbbá egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják ezen jelképek és személyiségek népszerűsítését. A rendelet hatályát tíz éve a szintén fasisztának minősülő román legionárius mozgalomra és annak Vasgárda nevű szervezetére is kiterjesztették.
A csütörtöki tüntetésen kifogásolt törvénymódosítást a romániai zsidó közösség parlamenti képviselője, Silviu Vexler kezdeményezte. A tavaly decemberben kihirdetett jogszabály a fasiszta, legionárius eszmék és jelképek online térben történő népszerűsítése esetén az eddigi másfélszeresére emelte a büntetési tételeket, és a holokauszttagadás büntetési lehetőségei közül törlte a bírságot, ezért a bűncselekményért ezentúl szabadságvesztés jár.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) kedden ismertette az 112-es segélyhívó számra érkező hívások helymeghatározására szolgáló új rendszerét, valamint a hallássérült emberek számára a segélyszolgálat igénybevételét segítő opciót.
A legfelsőbb bíróság kéri az alkotmánybíróságtól, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet ügyében.
Az RMDSZ a kormány tagjaként jobban ki tudja használni potenciálját, mint ellenzékben, de eljöhet egy pont, amikor elgondolkodik a koalícióból való kilépésen – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Kétórás figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak kedden Romániában a községházák alkalmazottai a Bolojan-kormány tervezett közigazgatási reformjában szereplő létszámleépítések ellen.
Együttműködési megállapodást írt alá az európai uniós beruházásokért felelős minisztérium és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), amely szerint utóbbi közvetlen hozzáférést kap az EU-alapokból finanszírozott projekteket kezelő platformhoz.
Jelen állás szerint valószínű, hogy az alkotmánybíróság négyszeri halasztás után szerdán sem tud majd dönteni a bírák és ügyészek különleges nyugdíjai ügyében, mivel egyik tagja szabadságon van.
A helyi közigazgatás hatékonyabbá tételére irányuló intézkedések hiányában csökkenteni kellene a községek számát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő kedden.
Az utóbbi időben kísérletek történtek a romániai polgármesterek démonizálására – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu, a képviselőház elnöke, a koalíció legfőbb pártját jelentő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A Solidaritatea Sanitară szövetség általános sztrájk kirobbantását tervezi az egészségügyben a kormány gazdasági és szociális politikája miatt. Erről a szövetség koordináló testülete határozott kedden, és a kormányt is értesíteni szándékszik ez ügyben.
Újabb kemény bírálatokat fogalmazott meg Mihai Fifor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, volt védelmi miniszter a koalíciós partner Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is vezető Ilie Bolojan miniszterelnökkel szemben.
szóljon hozzá!