Dorin Florea újbóli megválasztásával egyértelművé vált, hogy a helyi tanács legnagyobb frakcióját adó RMDSZ-nek ellenzéki szerepből kell sarokba szorítania a magyar érdekekkel következetesen szembehelyezkedő polgármestert. A szövetség ennek érdekében választotta a „kisebbik rosszat”, amikor a Szocáldemokrata Párttal kötött egyezséget. A megállapodás szerint az RMDSZ tíz, illetve a PSD négy tanácsosa nem nevesít senkit az alpolgármesteri tisztségekre, és a 23 fős testület más frakcióinak jelöltjeit sem támogatják, hogy „senki ne vállaljon közösséget” Floreával. A helyzet pikantériája, hogy a megyeszékhely újrázó „ura” is örül ennek, hiszen többször hangsúlyozta, nincs szüksége helyettesekre.

Miközben az RMDSZ más településeken sikerként, az érdekérvényesítés hasznos eszközeként jellemezte egy-egy (összesen 242) alpolgármesteri tisztség megszerzését, Marosvásárhely esetében az országos és a helyi pártvezetés is úgy fogalmazott: értelmetlen városvezető-helyettest állítani. Ugyanis a tapasztalatok szerint Florea egyrészt minden bizonnyal újra egy manzárdba száműzné a tisztség birtokosait, és csak jelentéktelen munkát osztana ki nekik, másrészt pedig a „rettegett” elöljáró az RMDSZ önkormányzati frakcióját is „bedarálja” a szövetség alpolgármesterén keresztül.

Tény, hogy a vonatkozó törvények nem kötelezik arra a polgármestert, hogy felelősségteljes munkát, koordináló, ellenőrző és döntéshozó felhatalmazást adjon helyetteseinek. Azonban nehezen hihető, hogy egy alpolgármesteri tisztség többet árthat, mint használhat – természetesen abban az esetben, ha az illető személy mindvégig a választói akaratát, és nem a „nagyfőnökét” közvetíti (emlékezetes, hogy a korábbi – „bedarált” – magyar alpolgármester még a frakciófegyelmet is hajlandó volt megtörni Florea kedvéért, most meg tanácsosként, városi RMDSZ-elnökként hangoztatja a szigort).

A vásárhelyi alpolgármesteri tisztség elsüllyesztése azért is furcsa, mert a szövetség nehezebb időkben sem tette ezt: Gheorghe Funar kolozsvári rémuralmának utolsó ciklusában a megerősödött ellenzék nagy sikereként értékelték, hogy ők állíthattak alpolgármestereket. A néhai Boros János visszaemlékezéseiből kiderül, 2000-es kinevezésekor elhatározta, hogy „túléli” az önkormányzatban a magyargyűlölő elöljárót, és ez sikerült is Funar négy évvel későbbi „lefejezésével”.

A 2012-ben elhunyt RMDSZ-es politikus interjúiban hosszasan mesélt arról, miként sikerült az ellenzék pártjára állítani a városházi alkalmazottakat, betekintést nyerve Funar ügyes-bajos dolgaiba; beszámolt arról is, milyen fondorlatos, figyelemelterelő módszerekkel írattak alá a polgármesterrel az ellenzék számára fontos határozatokat, és hogy éjt nappallá téve dolgozott a magyar ügyek rendezése érdekében, amikor Funar szabadságon volt.

Mindezek fényében felmerül a kérdés: az alpolgármesteri tisztség korlátozott jog- és hatásköreivel van a legnagyobb baj Marosvásárhelyen, vagy inkább a rátermettséggel? Mindenhol ott kell lennünk, hogy ne a fejünk fölött döntsenek – szól a szövetség egyik alapelve, Vásárhelyen viszont félnek a darálótól. Pont ott, ahol nagyon ott kellene lenni. Kötelességtudóan, talpraesetten, minden lehetséges eszközt megragadva. Ehhez képest most is Florea örül.