JEGYZET – Bár már megfordult a fejemben a pályamódosítás gondolata, a tömeggyilkosi pályafutás még nem jutott eszembe.
2016. május 01., 14:492016. május 01., 14:49
Most azonban a jelek szerint érdemes elgondolkodni az ebbe az irányba történő továbblépésen, mivel egészen gyümölcsöző vállalkozásnak tűnik. Igaz, nem Közép-Európában, hanem Norvégiában, de hát a zord klímát is meg lehet szokni, ha anyagilag megéri a dolog.
Itt van például az Utoyaszigeti mészárlás elkövetője, Anders Behring Breivik, aki 2011 nyarán először pokolgépet robbantott a norvég kormány székházánál, majd Utoya szigetén fiatalokat mészárolt le. Az eset után 21 év szabadságvesztést kapott. Embertelen fogva tartási körülményei miatt azonban beperelte a norvég államot, és most alapfokon nyert is: 331 ezer korona fájdalomdíjat kell neki fizetni.
A sanyarú sorsú tömegmészárost többek között azzal kínozzák embertelen fogva tartói, hogy nem kap testápolót, kenyeréről néha lefelejtik a margarint, és a kávéja is gyakran kihűl, mire felszolgálják neki. Márpedig bárki beláthatja: hideg kávéval még elviselhetetlenebb egy olyan ember sorsa, akinek három, sportgépekkel, televízióval, számítógéppel és videojátékkal és saját konyhával, valamint mosógéppel felszerelt cellában kell tengődnie. Ráadásul internet sincs.
Emberjogi fundamentalisták Breivik sikerét a jogállamiság győzelmeként próbálják magyarázni, jómagam viszont mucsai, középkorban ragadt reakciósként nehezen tudom megérteni, mitől jogosult kvázi luxusellátásra az adófizetők pénzén olyasvalaki, aki többtucatnyi embert ölt meg, megfosztva őket az élethez való jogtól. Lehet, hogy hiányzik belőlem az empátia, amiből viszont a norvégokba a jelek szerint túl sok szorult. Külügyminiszterük, Sylvi Listhaug például az Égei-tengerbe vetette magát, hogy megtapasztalja, milyen a migránsok sorsa. Igaz, velük ellentétben szkafandert viselt, megelőzendő a vízbe fulladást, de hát egy norvég külügyminiszter mégsem szír agysebész, hogy csak úgy, védőfelszerelés nélkül, egy szál hátizsákkal vesse magát a háborgó habokba.
Visszatérve a Breivik-ügyre: tömeggyilkosságra alkatilag képtelen lennék, de egy betöréses rablás talán még beleférne. Még nagy igényeim sincsenek: beérném egyetlen cellával is, konyha nélkül. És a kávét sem szeretem. A teámat viszont forrón, cukor nélkül kérem. Különben kíméletlenül pert indítok.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!