VEZÉRCIKK – A puding próbája az evés – már csak ennyit mondhatunk, miután Klaus Johannis államfő csütörtökön kihirdette az amúgy általa is hiperoptimistának nevezett 2017-es állami költségvetést. Az igazság az, hogy nem volt más választása – hiába látszik messziről, hogy ennek a pudingnak sem a színe, sem az állaga nem az igazi, s még egy kicsit büdös is.
2017. február 19., 23:302017. február 19., 23:30
Folytathatta volna ugyan a kormánnyal vívott gerillaharcot, és visszaküldhette volna megfontolásra a parlament elé a költségvetést, de ez csak időhúzásnak lett volna elég, a PSD–ALDE-koalíciónak – az RMDSZ támogatásával vagy anélkül – van akkora többsége, hogy pár nap alatt ugyanazt a szöveget küldték volna vissza az államfőhöz, akinek ekkor már muszáj lett volna kihirdetnie azt. Alkotmányossági kifogással is élhetett volna, de szakértői csapata vagy nem talált fogást a költségvetésen, vagy felesleges huzavonának gondolták a lépést.
Nem volt más választása Johannisnak azért sem, mert Sorin Grindeanu miniszterelnök már csütörtök délben a kormányülésen rajta verte el a port, amiért a kormány nem tudja elkezdeni gyakorlatba ültetni a kormányprogramon alapuló büdzsét, és megpróbálta az államfőre hárítani az esetleges kudarcot, mondván, hogy a kihirdetés késlekedése miatt meghiúsulhatnak bizonyos intézkedések. Nos ennek az ódiumát nem akarta bevállalni Johannis, s nem sokkal a kijelentések elhangzása után sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette, olyan, amilyen, de ő kihirdette a költségvetést.
Így tehát gyors reakcióval pattintotta vissza a labdát a kormány térfelére, megelőzve ezáltal, hogy ráfoghassák a büdzsébe kódolt kudarcot, és egyúttal cselekvésre kényszerítette Grindeanuékat (vagyis Dragneáékat – ha pontosan akarunk fogalmazni). A labda tehát a kormány térfelén pattog, és várjuk a következő lépést. Jelen pillanatban rajtuk kívül senki sem hiszi, hogy ez a költségvetés megvalósítható, de megkapták az esélyt, hogy bebizonyítsák, mindenki téved, és képesek 14 százalékkal növelni az államkassza bevételeit, hogy a bér- és nyugdíjemelések mellett is 3 százalék alatt tudják tartani a deficitcélt, a gazdasági növekedés üteme pedig az év végére meghaladja az 5 százalékot.
Bízni azonban sajnos tudunk nem bennük, az ártatlanság vélelmét is eljátszották a saját holdudvaruk bőrének megmentésére tett kísérletükkel. De ha az embereket máig utcán tartó, hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendelet nem is lett volna, akkor is gyanús lenne ez a puding, amit azonban sajnos nekünk főztek, így – tetszik, nem tetszik – meg kell ennünk. És valószínűleg busásan meg is kell majd fizetnünk érte – adóemelések, új adók vagy pedig egy újabb nemzetközi hitelszerződés kamata formájában. Ha csak – jól bevált szokás szerint – nem a tervezett infrastrukturális beruházásoktól vonják majd el a pénzt, mi pedig álmodozhatunk tovább a kátyúmentes utakról, az országot keresztül-kasul átszelő autópályákról és egy finom csokis pudingról.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!