VEZÉRCIKK – Gálaműsorral ünnepli csütörtökön születésnapját a Kolozsvári Rádió, március 15-én volt ugyanis a 63. évfordulója annak, hogy első műsorát sugározta a csatorna.
2017. március 22., 23:112017. március 22., 23:11
Meg is érdemlik a kollégák az ünneplést, hiszen a Donát út 160. alatt működő szerkesztőség az egyik legrégebbi és legjelentősebb magyar audiovizuális műhelynek számít Romániában. Amely nemcsak alapításától, hanem 1985-ös elhallgattatásától is hosszú és göröngyös utat tett meg az egész napos sugárzás tavaly novemberi beindításáig.
Kollégaként – vagy ahogy a szakmában nevezik: pályatársként – ugyanakkor nemcsak a születésnap örömében, hanem az újságírással együtt járó ürömökben is osztozunk, hiszen ünnep ide vagy oda, nincs mit tagadni: nem járnak jó idők a romániai magyar közszolgálati média munkásaira. Éspedig azért nem, mert az általános létszámhiányon, az ebből fakadó túlterheltségen túlmenően a kollégák azzal kénytelenek szembesülni, hogy az RMDSZ saját bizalmi emberei parkolópályájának, kifizetőhelyének tekinti a közmédiát.
Rengeteg a példa. Lassan két éve, hogy lemondásra kényszerült a közszolgálati televízió kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásáról az RMDSZ elnökének egykori sajtótanácsosa, miután kiderült: úgy kapott fizetést a Kolozsvári Rádiótól, hogy munkájának nem volt nyoma. Ugyancsak pártkötődéseinek köszönhetően vezérigazgathatta a román közrádiót egy magyar színész, és töltheti be a marosvásárhelyi rádió főszerkesztő-helyettesi tisztségét olyan személy, aki azelőtt soha nem dolgozott rádióban. A Donát úti magyar szerkesztőség tavaly olyan főszerkesztő-helyettes irányításával volt kénytelen nekivágni a 24 órás műsorszórásnak, aki csak ugródeszkának használta a – naná, hogy tulipános vonalon kikönyökölt – tisztséget.
És így érkeztünk el az éterbe szintén pártvonalon beejtőernyőzött „pályatárshoz”, akit kevesebb mint egy hónappal az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéről való januári lemondása után szerkesztőként alkalmaztak, néhány napja pedig koordinátornak nevezték ki a Kolozsvári Rádiónál. Kovács Péterhez hasonlóan – merthogy róla van szó – mi is úgy véljük, hogy egy, az aktív politizálást feladó politikusnak jogában áll ott elhelyezkedni, ahol akar, legalábbis ahol tud. Nem is szólnánk, ha a magánszférába nyergelt volna át. Esetében azonban a napnál is világosabb, hogy nem a húsz évvel ezelőtt a rádiónál eltöltött egyéves szerkesztői munkássága predesztinálja az új munkakörre, amelynek betöltésére az egyszerű halandónak számító újságírók esetleg évekig kénytelenek várni, hanem a politikai hátszélnek köszönheti. Elhiheti a hallgató, hogy Kovács nem az RMDSZ-es munkaköri leírását tekinti feladatának az új munkakörben? Még ha be is tartja a szakmai szabályokat, komolyan gondolhatja bárki egy sajtóssá vedlett virtigli politikusról, hogy az újságírói, és nem a pártpolitikusi érdeklődés hajtja?
Nem akartunk ünneprontók lenni. De egyebek mellett a több mint hatvanéves múltra visszatekintő kolozsvári magyar rádiózás szellemisége és a szakma becsülete is kötelez ezeknek az anomáliáknak a szóvá tételére. Amúgy pedig sok sikert az egész napos közszolgálati magyar adásnak!
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok